S hogy nekünk mennyit ér a kultúra? Jobban mondva a hazai felsőbb hatalmaknak? Annyit, amennyire lefaragták a művelődési és a tanügyi tárca idei, szégyentelenül szerény költségvetését. S amennyire spórolásból a szakminiszter tovább faragja-faragtatja a tanügyi alkalmazottak létszámát. A nadrágszíj politikának pedig félő, hogy nemzetiségi oktatásunk olyan speciális, tehetségápolással foglalkozó létesítménye is áldozatul esik, amilyen az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata. Tanúja voltam a Közép-Erdélyben egyedülálló létesítmény születésének, ismerem tehát azt a kitartó, következetes munkát, amit néhai és felejthetetlen emlékű Wolf Rudolf igazgató támogatásával az alapító művészpedagógus, Székely Géza végzett, hogy a semmiből valami újat, valami – mára már úgy tűnik – nélkülözhetetlent teremtsen. Jó volt látni, mint fejlődik, gyarapodik a tagozat, mint válnak egyre igényesebbekké a Gy. Szabó Béla Galériában minden év végén megrendezett értékfelmérő, -bemutató tárlatok, mint aratnak nemzetközi sikereket a rajzos kedvű gyerekek, a képzőművészeti tagozat diákjai. Az egykori ötödikesek, a valamikori kezdők mára felnőttek, s ha mindegyikük nem is választotta a képzőművészeti pályát, valamennyien művészetkedvelőkké, hűséges tárlatlátogatókká váltak. Nemcsak számukra, hanem számunkra, az erdélyi magyar közösség számára is óriási nyereség ez, hiszen egy olyan réteggel gazdagodtunk, amely évtizedes távlatokra menően értékelni fogja a kultúrát, kultúránkat. Teszi pedig mindezt akkor, amikor a művészeti oktatás és ezen belül az anyanyelvi, valahol a ranglista legeslegalján kullog.

A zeneoktatás sincs jobb helyzetben. A megszüntetés veszélye fenyegeti a Horea úti Augustin Bena Zeneiskolát is. Azt az intézményt, amelynek magyar tagozata jelentős mértékben járult hozzá gyermekeink zenei anyanyelvének pallérozásához. Az ott szerzett gyakorlati és elméleti ismeretek birtokában nem egy tanítvány nyert aztán bebocsáttatást a zenelíceumba és ért el sikereket hazai és külföldi megmérettetéseken. Mindkét iskola érdeme, hogy az oktatáson kívül bensőséges kapcsolatot sikerült kialakítania a szülőkkel is. Felejthetetlen élményt jelentenek szülőnek, nagyszülőnek a zeneiskola házi koncertjei és az apáczais, zenei műsorral is kiegészített értékfelmérő kiállítások.

Merjük remélni, hogy rajz- és zenetanáraink többéves erőfeszítése nem vész kárba, hogy a tanfelügyelőség felelőssége teljes tudatában, a helyi közösség érdekének és kinyilvánított óhajának megfelelően hozza meg döntését, s nem szünteti meg azokat a létesítményeket, amelyek nélkül sokkal de sokkal szegényebbek lennénk. Nemcsak pillanatnyilag. Ugyanakkor pedig azt is merjük remélni, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, immár kormánytagként és közvetlenül érintettként is, szavát hallatja az ügyben.