Az állami költségvetést nagyon kevésnek találja a demokrata-liberális képviselő. Hozzátette: Kolozs megye a kormánytól az idén a reptérre és a közúti infrastruktúra fejlesztésére kér pénzt. „Abban az esetben, ha az autópálya mellett 2010-ben a körgyűrűre és a reptérre is kapunk támogatást, elégedettek lehetünk” – fejtette ki Tişe, aki elmondása szerint akkor is elégedett lesz, ha csak az év második felében kap támogatást.
A megyei tanács elnöke úgy gondolja, hogy a tanács hatáskörébe tartozó három igazgatósággal és három kereskedelmi egységgel boldogulni fog. Nem fog állami támogatásra várni, a költségvetést saját és uniós alapokra alapozta – magyarázta. Az előre betervezett befektetéseket igyekszik megvalósítani, néhányukat köz- és magánszféra partnerséggel szándékozik megoldani.
Végül elmondta: a megyei tanács humánerőforrás hiánnyal küzd, a szükséges 300 személy helyett csak 250 alkalmazottjuk van.