– Milyen körülmények között alakult meg a Little People?

– Rövid idővel azután, hogy Kolozsvárra érkeztem, ellátogattam az Onkológiai Intézet gyermekosztályára, és már első alkalommal nagyon megkedveltem az ott kezelt gyermekeket. Ők is olyan trauma-jeleket hordoznak, mint azok a gyerekek, akikkel a délszláv háború idején foglalkoztam. Pszichológiai képzettséggel rendelkezem, ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy megértsem mindazt, amit ők nap mint nap átélnek. Több éves tanulási időszak következett: rengeteget tanultam tőlük.

Ekkor jött létre a Little People Alapítvány: főleg rákos gyermekekkel foglalkozunk, emellett pedig olyan pszicho-szociális támogatást is kívánunk nyújtani a kicsiknek, ami nem része az egészségügyi szolgáltatásoknak. Ahhoz, hogy a gyerekek minél inkább be tudjanak kapcsolódni saját gyógyulásuk folyamatába, hogy képesek legyenek közreműködni az orvosokkal és a kórházi személyzettel, nekik is meg kell érteniük, mi történik velük. Fontosnak tartjuk, hogy a rákkal szembeni viszonyuláson változtassunk Romániában, küldetésünknek érezzük, hogy a közember a rákot ne a halállal hozza összefüggésbe.

Dolgozunk a kolozsvári Rákkutató Intézetben és a 2-es számú gyermekkórház rákbeteg részlegén is, emellett pedig több más programunk is van. A Little People fennállása óta az önkéntesek folyamatosan jelzik, ha tudomást szereznek egy árvaházról vagy kórházról, ahol segíthetünk, de több alkalommal volt példa arra is, hogy kórházak orvosai szóltak nekünk: örülnének, ha őket is meglátogatnánk.

Minden intézmény esetében külön programot alkalmazunk: a pszichiátrián teljesen másként foglalkozunk a gyermekekkel, mint a 4-es számú gyermekklinikán, ahol alultáplált és fejlődésükben visszamaradt, egész pici gyerekekkel dolgozunk.

– Közismertek az önök által szervezett nemzetközi asztalitenisz-bajnokságok. Mitől különleges ez a rendezvény?

– A kolozsvári Lamont Központtal és a Kolozs Megyei Sportigazgatósággal karöltve idén harmadik alkalommal szerveztük meg a RITTO (Romanian International Table Tennis Open) nevet viselő sportversenyt. A mozgássérült személyek számára szervezett nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság is elismeri és támogatja, büszkék is vagyunk rá. Az általában májusban vagy júniusban megrendezendő 3–4 napos versenyen 20–25 ország (köztük Franciaország, Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Egyiptom, Izrael, Kína) közel 200 versenyzője vesz részt.

Nemzetközileg is elismert sportversenyről van szó, helyi önkormányzati támogatást azonban nagyon keveset kapunk megszervezésére. Ezt ellensúlyozza, hogy a kolozsvári közösség támogatja a sporteseményt: a költségek fedezéséből a városban működő kis- és közepes vállalkozók nagymértékben kiveszik részüket.

Idén 660 önkéntes fáradozott a programok minél gördülékenyebb és színvonalasabb lebonyolításán a Horia Demian sportcsarnokban: többen közülük kolozsvári gimnáziumok tanulói voltak, de egyetemeken tanító barátaink is segítettek, a támogatók és alkalmazottaik pedig labdát szedegettek, sepregettek, ételt szolgáltak fel, egyszóval mindenki örömmel dolgozott.

– Hogyan sikerült ilyen sok önkéntest bevonni a szervezet munkájába?

– A romániai fiatalok egyre fogékonyabbak arra, hogy önkéntesként dolgozzanak nemes célok érdekében. Fontos a személyes kapcsolat, és persze az, hogy a csapat tagjai úgy érzik: mindazok a tevékenységek, amelyeket nap mint nap folytatunk, hasznosak az ő életükben is, hozzájárulnak személyiségfejlődésükhöz, empátiát tanulnak, és nyitottabbak lettek a világra. Többen mondták már, régóta szükségét érzik annak, hogy elkötelezzék magukat egy fontos ügy mellett. Megjegyezném, hogy nem azok a fiatalok keresnek meg bennünket, hogy önkénteskedni szeretnének, akik rosszul tanulnak, és rengeteg idejük van, mert nem érdekli őket az iskola. A Little People Alapítvány önkéntesei az iskolák színe-java. Ha ők találnak időt arra, hogy önkéntességgel foglalkozzanak, akkor azt hiszem, hogy mindenki találhat.

– Mennyire volt nehéz kiépíteni Kolozsváron egy ilyen rendszert?

– 2001–2002-ben még úgy éreztem, hogy nagyon kevesen vagyunk: külföldi önkéntesek segítették a munkánkat, de ők csak kis ideig tudtak Kolozsváron tartózkodni. Az első években velük dolgoztunk. 2002-ben kezdett kiépülni a kapcsolatunk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karával: a tanárok hozzánk irányították a hallgatókat szakmai gyakorlatra, néhányan pedig a Rákkutató Intézetben is bekapcsolódtak a munkába.

Idén az első szervezési jellegű találkozót éppen ma tartják Kolozsváron (húsz új önkéntes csatlakozik az alapítványhoz), Bukarestben múlt szombaton tartottunk hasonlót. Ilyenkor a leendő önkéntesek megismerik a Little People tevékenységeit, és eldönthetik, hogy ők miként illenek be a szervezetbe. A következő hetekben elkezdődik a szakmai felkészítés. Eljönnek a képzésekre, majd munkatervet adnak le, és közösen megbeszéljük, hogy ki mivel foglalkozik a következőkben.

– Az önkénteseknek meg kell érteniük a beteg gyermek pszichológiáját, érzelmi szükségleteit. Tudatosítanunk kell, hogy mi a mi dolgunk, és az is nagyon fontos, hogy egy önkéntes megtanulja, mi nem az ő feladata. Vannak ugyanis tiltott dolgok: egy Little People-önkéntes például nem adhat orvosi tanácsot, egyáltalán semmiféle tanácsot nem adhat a gyermek betegségével kapcsolatban. Azért van ott, hogy érzelmi támogatást nyújtson, és hogy olyan intervenciós technikákat tanuljon meg, amelyekkel tudatosíthatja a beteg gyermekben: mellette áll.

Sok rákos gyerek szeretne például kérdéseket feltenni az orvosoknak vagy olyan gyerekeknek, akik legyőzték a rákot. Ezt a fajta kommunikációt is nekünk kell lehetővé tenni. Egyszerű, gyakorlatias technikákról van tehát szó, de ezeket meg kell tanulniuk az önkénteseknek, hogy valóban támaszt jelenthessenek a kicsik számára.

– Tervezik-e, hogy más városokban is beindítsák a programokat?

– Természetesen. A szervezet keretei között működő Vakmerők (Temerarii) Klubjában jelenleg is zajlik egy kampányunk, amelynek ötlete Rozsnyón, a rákot túlélt fiatalok nyári táborában fogalmazódott meg. Célunk, hogy országszerte ismertessük az üzenetet: a rákot igenis le lehet győzni. A Neked is sikerülni fog elnevezésű kampány keretében kérdés-felelek órát fogunk tartani az ország több kórházában, első állomásunk jövő hétfőn Nagyvárad lesz. Pozitív, életerőtől sugárzó, jókedvű csapat járja majd az országot, olyan csapat, amellyel könnyű lesz azonosulni. A kórházaktól azt is kértük, hogy segítsenek felkutatni azokat a gyermekeket, akik kigyógyultak a rákból. A mára már felcseperedett, egykor beteg fiataloknak meg szeretnénk adni a lehetőséget, hogy egy országos klubnak legyenek tagjai, egymással beszélgethessenek, és a beteg gyermekek is feltehessék nekik kérdéseiket.

– Mennyire vannak tudatában az orvosok és a pszichológusok annak, hogy szükség van önökre?

– Romániában sajnos nem csak a pszichológusokkal és a pszicho-szociális támaszt nyújtó szakemberekkel nem tartják az orvosok a kapcsolatot, de nagyon sok esetben még egymással sem. Nem meglepő tehát, hogy minket nem számítanak be a multidiszciplináris csapatba, hiszen eleve nem is létezik ilyen csapat... Ennek ellenére mind a bukaresti, mind pedig a kolozsvári Onkológiai Intézetben olyan orvosok dolgoznak, akik maximálisan támogatják a Little People önkénteseinek munkáját. Közülük többen mondták már, hogy büszkék a Vakmerők Klubjának tevékenységére: jónak tartják, hogy a rákból kigyógyult személyek kapcsolatban maradnak azokkal a fiatalokkal, akik jelenleg harcolnak a betegséggel, mert pontosan tudják, mi mindenben segíthetnek nekik.

– Milyen más tervei vannak még az alapítványnak?

– 2010. február 4-én, a rákellenes harc világnapján megemlékezést szervezünk, február 15-én pedig, amikor az egész világ a gyermekrákra figyel, különböző kampányokra kerül sor Kolozsváron és az egész országban, bevonva az összes iskolát, gimnáziumot és egyetemet. Természetesen jövőre is szervezünk nyári tábort azoknak a fiataloknak, akik legyőzték a rákot. Az idei évet egy kiállítással kívánjuk lezárni, amely arról fog szólni, hogy a fiatalok hogyan élik meg a rákot, milyen érzésekkel találkoznak, és miként lehet az „alagútból” győztesként kijönni. Ezt összekötjük a bukaresti Intercontinental Hotelben tartandó karácsonyi gálával, amin reményeink szerint valamennyi, a rákot legyőzött romániai tinédzserrel közösen fogunk ünnepelni.