A probléma csupán annyi, hogy a kolozsvári városvezetés esetében a multikulturalitás üres szlogen, amelyet jó mondani, mert éppen divatos, eurokonform, de alkalmazni nem kell. Kolozsvár esetében az évszázadok folyamán a multikulturalitás alapvetően a magyar, a román és a német (szász) etnikum együttéléséről szólt. Az utóbbi mintegy két évszázadban talán már inkább csak a magyar és a román, vagy a román és a magyar, kinek hogy tetszik. Érthető tehát az a követelmény, ha a város lakosságának egyötödét kitevő kolozsvári magyar közösség a multikulturalizmus felvállalásán a magyar nyelv és a magyar örökség hivatalos felvállalását érti. Az 1970-es években erőteljesen beinduló románosítást a rendszerváltás után jövő Funar korszak csak még jobban megerősítette. 2004-ben azt hittük, hogy visszafordulnak a dolgok, de néhány apróságon kívül gyakorlatilag nem változott semmi a város kétnyelvűségének, multikulturalitása hivatalos felvállalásának kérdésében.

Nem tudom, valaki vállalkozott eddig, hogy összeírja, melyek is azok a területek, ahol a város magyarságát, a magyar örökségét, és nem utolsó sorban a városba érkező turisták háromnegyedét kitevő magyarokat mellőzi a város vezetése. Én az elkövetkezőben megpróbálom katalogizálni a városháza multikulti politikájának a „szégyenlistáját”:

1. A város bejáratánál hiányzik a kétnyelvű tábla. Mondhatni „őskérdés” ez, a város magyarsága gyakorlatilag 20 éve kéri ezt. Funar városvezetése szemberöhögte a kérdést, Boc pedig a 20 százalékos törvény mögé bújt, holott jogászként nagyon jól tudta, hogy a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 20 százalék fölött kötelez, de ez alatt nem tilt. Ehhez elég volna egy egyszerű városi tanácsi döntés. Jó példák bőven vannak Erdély-szerte ahol a 20 százalék híján is kitették a többnyelvű táblát: Szeben, Brassó, Nagyenyed, Segesvár, Szászváros, stb.

2. A vasútállomásról hiányzik a kétnyelvű tábla. Ez tudomásom szerint a Szállításügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik, amely a kétnyelvű táblákat az országúti táblákat is szabályzó 781/2001 kormányhatározat alapján gyártatta le. Ebben benne található Kolozsvár is. A táblák állítólag elkészültek, de ki soha nem tevődtek. Vajon kinek a nyomására?

3. A soha le nem vett vagy kicserélt magyarok ellen uszító táblák. Több olyan emléktáblát tett ki 12 év polgármestersége alatt Gheorghe Funar, amely hazugságokat vagy féligazságokat felsorakozatva a magyarok ellen uszít. Kérdem én, mire jó egy többetnikumú városban úton-útfélen egymás legyilkolászásáról megemlékezni? Ilyen magyarellenes táblát találunk a jogi kar épületén, a Biasini szállón, a Baba Novac szobrán, a fellegvári kereszten és nem utolsó sorban Mátyás király szobrán is. Ezek lecseréléséhez is elég volna egy tanácsi döntés.

4. Máig nem hivatalos nyelv a magyar a közigazgatásban. A városvezetés 2002 óta ezen a területen is „fedve volt” a 20 százalékos küszöbbel. Tény ebben az esetben is: a törvény nem tiltja sehol, hogy e küszöb alatt is alkalmazzák valamely kisebbségi nyelv használatát. Ha nem is mindennapi dokumentumok szintjén, de legalább a szimbolisztikájában (kétnyelvű táblák a városházán) a polgármesteri hivatal használhatná a magyar nyelvet.

5. Kimaradtak a magyarok a városháza turisztikai kommunikációjából. Nincs hivatalos magyar várostérkép, hiányzik a magyar nyelv az újonnan felszerelt információs bódéknál, turisztikai brosúrákat sem nyomtattak magyarul. Ugyanakkor a románul és nemzetközi nyelveken megjelenő promóciós anyagok teljesen mellőzik a város magyar történelmét, egy-egy műemlék esetében is csak mellékesen jelenik meg a magyar örökség. Mindez annak ellenére, hogy a városba látogató turisták háromnegyede magyar, a látogatandó értékek nagy része magyar.

6. Kimaradtak a magyarok a városháza adminisztratív kommunikációjából. Sem a polgármesteri hivatal nyomtatott tájékoztató lapjának sem a honlapjának nincsen magyar verziója, annak ellenére, hogy ezekről korábban még hallottunk ígéreteket is. Ezekhez sem kell semmiféle törvényi rendelkezés, csupán jóindulat.

7. Az új utcák elnevezésénél nem tartják be az etnikai arányokat. A város állandó bővülő utcahálózatában elvétve sikerül egy-egy magyar utcanevet adni, nincs betartva még az 1/5-ös arány sem. Arról ne is beszéljünk, hogy a belváros utcaneveinek sokszoros újranevezéseik sem tükrözik már a város kétnyelvűségét, vagy legalább a magyarok mai arányát.

8. A városháza nem kíván kellemes ünnepeket a magyaroknak. Karácsonykor a RATUC városi buszain csak románul kívánnak kellemes ünnepeket. A húsvét esetében egyértelmű a magyarok mellőzése, hisz a katolikus és protestáns húsvétkor nem üzennek semmit a buszok, csupán az ortodox húsvét esetében.

9. A városháza jellegzetesen kifelejti a magyarokat az általa szervezett, vagy társszervezett rendezvényekről. Elég, ha csak a szilveszteri ünnepségre, a gyereknapi rendezvényekre, könyvvásárokra vagy a különböző fesztiválokra gondolunk. Ezek esetében is abszolút ritkaságszámba megy egy magyar fellépő, magyar tematikus sátor.

10. A városháza mellőzni kívánja a magyar nyelvet az emlékműveket jelölő táblákról. Amint láthattuk ez a friss esemény csupán a legutolsó egy olyan sorozatból, amely a rendszerváltás óta tart, és amely a 2004-es váltás után sem változott szinte semmit.

Ezért van az, hogy nevetnem (sírnom?) kell valahányszor azt hallom Emil Boc vagy Sorin Apostu szájából, hogy fontosnak tartják Kolozsvár multikulturális jellegét. A kolozsvári városházán a multkulturalitás üres szlogen, amely a gyakorlatban éppen ellenkezőleg működik: a város kommunikációjának és jelzésvilágának a teljes elrománosítása folyik.