Úgy vélik továbbá, hogy a sajtó hasábjain megjelent vádak és személyeskedő hangvételű kijelentések dacára kitartottak azon álláspontunk mellett, hogy a magyar közösség érdekeit nem a szembenállás, hanem az együttműködés szolgálja. „Ennek jegyében a Magyar Polgári Párt kolozsvári és Kolozs megyei elnöksége úgy döntött, támogatja Máté András Levente megyei tanácselnökjelöltet. Meggyőződésünk, hogy a magyar versenyhelyzet pozitív eredményeként magas választási részvételre számíthatunk, és ennek következtében reális esélyt látunk arra, hogy a megye élére magyar tanácselnök kerüljön” – szögezik le. Mindezek értelmében arra biztatják a választókat, hogy a június 1-jén esedékes választásokon az MPP helyi és megyei listája mellett támogassák a megyei tanácselnöki cím elnyeréséért induló egyetlen magyar jelöltet.
Válaszában Máté András Levente arra emlékeztet: minekutána az MPP-vel való közös jelöltállításra nem nyílt lehetőség, ő maga is a negatív kampány mellőzését szorgalmazta. Ennek megfelelően választási kampányában következetesen képviselte ezt az elvet, a kiegyezés és nem a konfrontáció jegyében szólította meg a választóit. „Ahogy akkor is elmondtam – továbbra is fenntartom – az MPP részéről már azt is támogatásként könyvelem el, hogy nem indítottak jelöltet a tanácselnöki és polgármesteri tisztségek betöltéséért. A fentiek értelmében arra szeretném buzdítani a Kolozs megyei magyar közösséget, vasárnap felelősen szavazzon, a széthúzás helyett az összefogást részesítse előnyben. Politikai opcióitól függetlenül, minden magyar szavazatara számítok” – közölte az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje.