A társadalom nem kísérleti laboratórium, nem vad ötletek kipróbálására szánt tengerimalac. Úgy gondolom, a huszadik század történelme ennyit igazolhatna mindenki számára. Mégis akadnak időnként olyanok, akik újra felfedeznék a demokrácia spanyolviaszát valamilyen eredeti módon.

Erre számos példa akadt, akár a közelmúltban is. Megpróbálták a demokráciát kijátszani a biztonság, a méltányosság ellenében, most pedig azt olvasom, hogy a jóléttel találtak ki számára valamilyen konfliktust. És bár nem tartozom a demokrácia teoretikusai közé, sőt valójában számos hibát látok benne, úgy gondolom, jelenleg nem áll módunkban javítani rajta, ezért hevesen ellenzek minden olyan törekvést, ami csorbítaná azt.

Ellenzem azt, hogy az Egyesült Államokban a terrorveszélyeztetettség hatására feladták a személyi szabadságjogok egy részét. Ellenzem azt, hogy ugyanott sutba vágták a foglyokkal való emberséges bánásmód legalapvetőbb követelményeit – persze, hogy minden ilyesmit jól megindokoltak, megérveltek és nemzetbiztonsági meg egyéb szempontokkal alátámasztottak: mindegy!

Nagyon könnyű bősz demokratának lenni, amikor nincs semmiféle fenyegetettség. Elvhűségünk próbaköve éppen ezért a veszély: kitartunk-e amellett, amit helyesnek mondunk akkor is, ha ennek kellemetlen következményei lehetnek?

Ezért nem vagyok hajlandó beállni azok sorába, akik mostanság a demokráciát és a jólétet egymás ellentéteként állítják be.

Nézzünk a dolgok mélyére. Első perctől kezdve egyértelmű volt minden valódi demokrata számára az, hogy a fele plusz egy alapú döntések rendszere, ha nem társul hozzá valamilyen, az emberi jogokhoz kötődő eszmerendszer, diktatúrához vezet. Igenis, a többség diktatúrája is diktatúra. Amint Benjamin Franklin fogalmazott: nem lehet két farkast és egy bárányt megszavaztatni arról, hogy mi legyen a vacsora. Az igazi demokráciának emberi jogokon alapuló törhetetlen és cáfolhatatlan eszméken kell nyugodnia, amelyek ha veszélybe kerülnek, maga a demokrácia is meginog. Ennek egyik legbeszédesebb okmánya az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata, pontosabban annak bevezető sorai. „Magától értetődőnek tartjuk a következő igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve, hogy teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket. Ezek között van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog...” Mennyire tiszta, jövőbemutató szavak ezek, Thomas Jefferson szájából, 1776-ban!

Sajnos pontosan az Egyesült Államok a melegágya annak a radikálisan értelmezett individualizmusnak, amely ezeknek az eszméknek a valódi tartalmát veszélyezteti, és amely – ha szabadon érvényesülhetne – visszahozná a társadalomba a dzsungelt.

A kapitalista vállalkozás szabályok, korlátok, rendszer és bizonyos fokú megosztási kényszer nélkül iszonyatos társadalmi szakadékhoz vezet. Ennek belátásához nem kell különösebb tudomány, de ha igen, a hálózati fizika szolgáltat bizonyítékot, és a természettudományok – Istennek hála – nem módosulnak ideológiák következtében. Ha a társadalmat emberi és gazdasági hálózatnak tekintjük, akkor arra is érvényesek lesznek azok a szabályok, amelyek minden hasonló hálózat működését leírják. Ezek egyike: „a gazdag egyre gazdagabb lesz”.

Ezért támad szakadék. Ha a gazdaságot hagyjuk minden szabályozás nélkül működni úgy, ahogy az abszolút szabad piac hívei szeretnék – akkor az egyik végén dúsgazdag szűk elithez, másik végén nyomorhoz vezet, egyre élesebb átmenettel.

Nyilván, egyesek kimondottan ezt szeretnék, nem véletlen, hogy a vadkapitalizmus legnagyobb hívei pontosan azok, akik egy ilyen rendszerből húznák a legtöbb hasznot.

A másik véglet a mindenre kiterjedő egalitarista elosztás – közismert nevén az idealista, utópisztikus kommunizmus, amely – mint az nemrég fényesen bebizonyosodott, semmilyen formában nem működik.

És akkor?

Marad egy nagyon keskeny út, amelyet, aki megtalált és meg tud tartani, boldog lehet. Jóléti demokráciának hívjuk. Olyan demokrácia, amely miközben ösztönzi a vállalkozást, serkenti a gazdasági fejlődést és felkarolja az individualizmus tagadhatatlan értékeit, nem feledkezik meg az emberség, az alapvető emberi jogok követelményeiről sem, és folyamatosan kifeszítve tartja a biztonsági hálót, hogy a társadalom egyik tagja se süllyedjen egy bizonyos szint alá. Nem könnyű, és folyton kihívást jelent működtetői számára, hiszen a világ rohamos léptekkel változik, és a legcsekélyebb felfedezés is új lehetőségeket, új utakat teremt. Nem is tűnik mindig igazságosnak, nyilván nem kevesen használják ki az ilyen rendszereket és egyetlen szorgalmas munkás sem örül annak, hogy adójából ingyenélőket tart el a társadalom. A rendszert tehát lehet és kell finomítani, a jelenkor igényeihez hangolni, de lemondani azokról az emberséget jelentő követelményekről, amelyek a demokratikus társadalmat élhetővé teszik, nem szabad!

Választásunk tehát nem a demokrácia és a jólét, vagy a demokrácia és a szabadság, netán a demokrácia és a biztonság között van. Elég sok butaságot próbáltunk ki már csak az elmúlt száz évben is, azt hiszem azokból elég volt. Most a könnyű és a helyes között kell döntenünk.