A „pörgettyű”, amely közismerten egy játékszert jelöl, a szamosújvári Téka Alapítvány rendezvényei közt a kreatív anyanyelvi vetélkedőt jelenti. Az 5 éve indult rendezvénynek eddig volt „kicsi” és „nagy” kiadása, a gimnáziumi, illetve líceumi korosztály számára. Idén bővítettük a kört, bevontuk az elemi iskolásokat is, számukra pénteken, október 30-án volt az első ilyen jellegű rendezvény, amelyen Szamosújvár és Szék csapatai vettek részt, azaz összesen 24 gyerek.
Mint arról már beszámoltunk, az idei nagy Pörgettyű június 6-án zajlott, a kicsire pedig november 28-án kerül sor.
A verseny elsődleges célja az anyanyelvápolás, a sajátos, mezőségi nyelvhelyességi hibák tudatosítása, illetve javítása. Másodlagos, de nem másodrendű célunk, hogy a szamosújvári és környékbeli gyerekek jobban megismerjék egymást. Ezért alakítottuk ki a helyszínen a négytagú csapatokat, amelyek mindegyikében minden évfolyam képviseltette magát.
A Pörgettyű jelleget a csoportnévválasztás, a nyelvhelyességi-helyesírási feladatlap, valamint a szövegalkotás és bemutatás adta. A versenyt találós kérdés, szótagragasztás, szókörülírás színesítette. A mesét a varázszsákból kihúzott tárgyak szerepeltetésével kellett megalkotni, majd előadni. A román szavak magyar megfelelőjének megnevezése elég jól ment, ami azért örvendetes, mert már csak egy lépés választ el attól, hogy a mindennapi beszédben is ez hangozzon el. A nyelvhelyességi hibák már egy kicsit makacsabbak, de sajnos a környéken lakó felnőttek sem nyújtanak megfelelő példát.
Az egész délelőttöt kitöltő tevékenységet népi játék tanulás is tarkította, majd meseszövéssel és természetesen díjazással zártuk a rendezvényt, amelyet a budapesti OKM támogatott.
Úgy gondoljuk, és tapasztaljuk a visszajelzésekből is, hogy kisrégiónkban vetélkedőnk hiánypotló. A következőkben szeretnénk mi is kreatívabb versenyszámokat alkotni, hogy miközben tökéletesítjük anyanyelvünk használatát, kellemes élményekkel is gazdagodjunk, szervezők és résztvevők egyaránt.