 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
| Stevie Wonder francia kitüntetése |
Az egyik legnagyobb művészeknek adható francia kitüntetésbe részesült Stevie Wonder amerikai zenész: szombaton nagyszabású gálaműsor keretében a Francia Nemzeti Érdemrend Irodalmi és Művészeti Lovagkeresztjét vehette át.
"Nem kapok levegőt" - mondta az énekes-billentyűs a párizsi ünnepségen. Az elismerést átadó Francois Mitterrand kulturális miniszter méltató beszédében tréfásan utalt az énekes egyik legnagyobb slágerére, az I Just Called to Say, I Love You című dalra: "csak azért hívtuk, hogy elmondjuk, mennyire szeretjük".
Mitterrand egyik elődje 1981-ben már jelölte az elismerésre, de azt - hivatalos közlés szerint - akkor "egyeztetési problémák" miatt nem kapta meg. (6)
|
| Jól szerepelt az Oltchim és a Győr |
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában az Oltchim és a Győr is sikeresen szerepelt.
A forduló a román együttesnek végződött a legjobban, hiszen az Oltchim nemcsak bebiztosította az elődöntős helyét az Oroszországban kivívott döntetlennel, hanem nagy esélye van arra, hogy a II. csoport első helyéről jusonn be a torna utolsó előtti szakaszába. Ebben közrejtászott a Viborg meglepő veresége az osztrák Hypo otthonában.
A Győr bravúros győzelmet aratott hazai pályán a norvég Larvik együttes ellen. Konkoly Csaba tanítványai "feltörölték a padlót" az olimpiai bajnokokat is felvonultató északiakkal, hiszen adott pillanatban 9 góllal is vezettek. (5)
Eredmények:
I. csoport
Győr-Larvik 28-23
II. csoport
Volgográd-Oltchim 32-32
Hypo-Viborg 35-31 |
| A negyedik vereségét is begyűjtötte a CFR |
A negyedik bajnoki vereségét szenvedte el vasárnap a Kolozsvári CFR 1907, amely egy góllal kapott ki a Galaci Oţelul otthonában. A házigazdák az első félidőben megszerezték a vezetést, majd egész mérkőzés alatt hősiesen védték a törékeny, de végül három pontot érő előnyüket.
Mandorlini két védekezőközéppályással (Dani, Mureşan) állította fel csapatát, ami nem vált az együttes előnyére. Ráadásul Mureşannak már a mérkőzés vége előtt el kellett hagynia a pályát piros lap miatt. (5)
Oţelul-CFR 1-0 (1-0)
|
| Kína rézfelhasználása 7 százalékkal nőhet idén |
Kína rézfelhasználása körülbelül 7 százalékkal mintegy 6 millió tonnára nőhet idén iparági szakértők szerint.
Kína fogyasztása réztermékekből tavaly 17 százalékkal 5,6 millió tonnára emelkedett. Kína tavaly 6,1 millió rézércet és -koncentrátumot importált, 18 százalékkal többet, mint 2008-ban. A rézhulladék importja közben 28 százalékkal 4 millió tonna alá csökkent a kínai vámhivatal adatai szerint.
Pénteken az irányadó háromhónapos határidőre tonnánként 7.545 dolláron zárt a réz a londoni fémtőzsdén (LME). A réz szabadpiaci ára tavaly év végén - tonnánként 7.375 dollár - 138,67 százalékkal magasabb volt, mint 2008 végén. A réz 2008-ban 55,59 százalékkal olcsóbb lett a szabadpiacon. (6)
|
| Paktum és koktél - 120 éve született Vjacseszlav Molotov |
120 éve, 1890. március 9-én született Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, a szovjet bel- és külpolitika évtizedekig meghatározó személyisége, akinek neve a Molotov-koktél és a Molotov-Ribbentrop paktum révén vált örökéletűvé.
A vjatkai kormányzóság Kukarka nevű településén (ma: Szovjetszk, Kirov megye) született a Szkrjabin kereskedőcsaládban. A kazanyi reáltanodában tanult, 16 évesen csatlakozott az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárthoz (OSZDMP), a bolsevik szárnyhoz. 1909-ben Vologdába száműzték, majd 1911-es szabadulása után Szentpéterváron a Műszaki Főiskola közgazdasági karára járt. Két évfolyamot abszolvált, közben pártmunkát végzett: a Pravda szerkesztőségi titkára volt. 1915-ben újból száműzték az irkutszki kormányzóságba, ettől az évtől használta a Molotov (az orosz molot jelentése: kalapács, pöröly) nevet. 1916-ban megszökött, ekkor már az OSZDMP KB Orosz Irodájának tagja volt. (6) |
| Irán modern robotrepülőgép sorozatgyártását jelentette be |
Az iráni védelmi miniszter bejelentette vasárnap, hogy az ország elkezdte olyan nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgépek sorozatgyártását, amelyeket a radarok sem "fedeznek" fel.
Ahmad Vahidi az állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az új robotrepülőgépek akár 3000 tonna tömegű célt is képesek szétrombolni. A földről indíthatók, de lesz helikopterről, illetve tengeralattjáróról indítható változatuk is. A gép a Naszr 1 - Győzelem - névre hallgat.
Irán, amely súlyos konfliktusba került a Nyugattal atomprogramja miatt, gyakran jelent be új haditechnikai fejlesztéséket, hogy demonstrálja, képes bármilyen támadás visszaverésére, de ezek a bejelentések általában nem ellenőrizhetők független forrásból. Sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem zárja ki, hogy ha a diplomáciai lépések, vagy a tervezett szankciók nem járnak sikerrel, akkor a katonai erőszak eszközével akadályoznák meg, hogy Irán atomfegyvert állítson elő.
Az állami rádió csupán a Naszr 1 gyártásának megkezdéséről tudósított, a gyár helyét nem adta meg. (6)
|
| Washington izraeli-palesztin béketárgyalásokat akar |
Az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja a hétvégén az izraeli-palesztin béketárgyalások felújításán fáradozott.
Miután George Mitchell amerikai szenátor szombaton az izraeli védelmi miniszterrel tárgyalt, vasárnap Benjámin Netanjahu kormányfővel is találkozik - jelentette be Tel-Avivban az amerikai nagykövetség. Az országba várják hétfőn Joe Biden amerikai alelnököt is, aki szintén a 15 hónapja megszakadt béketárgyalások felújításán munkálkodik.
Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap egyeztet a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetésével a közvetett béketárgyalásokról. Tisztázatlan, hogy milyen formában kerülne sor a közvetett megbeszélésekre. Az egyik lehetőség, hogy Mitchell Rámalláh és Jeruzsálem között ingázna, a másik forgatókönyv szerint mindkét fél Washingtonba utazna. (6) |
|
|
|
 |
| Olvasói fényképek |
 |

Várakozas Szerző: Angyalosi Beáta |
 |
| Fénykép feltöltéséhez kérjük, jelentkezzen be. |
|
| Legutóbbi hozzászólások |
 |
| A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Hover: Sajnos van, akinek így is tetszik, és aki szerint a Szabadság csak...
-
Orsi: Nyugati módra volt eltervezve a Főtér.Ez nem kellett volna feltétlenül...
-
Pinto Horse: Mondjuk ez várható volt... nem fokoznám tovább azt , hogy mennyire...
-
schvartz györgy: Tisztelt Kémenes Árpád úr!Teszek önnek egy ajánlatot:a...
-
Kémenes Árpád: Meg kérdezném Schvarz Györgyöt-t ,ha ilyent állit nyugdíjas...
|
 |
| Kommentálható tartalmak |
 |
| A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
|
 |
| Szavazógép |
 |
|
Megérdemelte a CFR 1907 a Szuperkupát?
|
| Üzenőfal |
 |
|
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
| Legutóbb regisztráltak |
 |
| Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: dezsoiren, zol, fkatizsuzsa, orsibotean, imviro. |
 |
|
| Regisztrált tagok száma: 2911. |
| On-line felhasználók |
 |
 |
| Regisztrált: 0 |
 |
 |
| Vendég: 1038 |
 |
 |
|
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |