 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
| Össztűz alatt az új nyugdíjtörvény |
Parázs vitát váltott ki a kormány által a héten elfogadott nyugdíjtörvény-tervezet, amely az állami öregségi járandóságok egységesítését tűzte ki célul.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) minden téren bekeményített, és úgy néz ki, hogy nem fogják támogatni a parlamentben a jogszabály-tervezetet a jelenlegi formájában.
Miután Mircea Geoană, a PSD elnöke bejelentette, hogy pártja bizalmatlansági indítványt nyújthat be a kormány ellen, ha a parlament megszavazza a jogszabályt, tegnap újabb két szociáldemokrata képviselő közölte a törvénytervezettel kapcsolatos kifogásait.
Részletek a holnapi Szabadságban. (13) |
| Aláírásgyűjtéssel tiltakozik az MPP |
A Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett, mivel így kívánnak tiltakozni a 2009/114-es kormányrendelet ellen, amelynek alapján – a fejkvóta-rendszer bevezetésére és a pedagóguslétszám csökkentésére hivatkozva – országszerte több vidéki iskola szűnne meg.
Csép Sándor megyei elnök szerint, amennyiben megszüntetik ezeket az I-IV. osztályokat, ez a falvak leépülését hozhatja magával, és negatívan hatna a gyerekvállalásra is, hiszen a gyerekvállaló fiatal házasok elköltöznének abból a faluból, ahol nincs legalább I-IV. osztályos iskola.
Részletek a holnapi Szabadságban. (13) |
| Udrea 25 000 lakást építene falvakon az orvosoknak, tanároknak és lelkészeknek |
Elena Udrea, vidékfejlesztési és turisztikai miniszter 25 000 lakást építene falvakon, olyan orvosoknak, tanároknak, lelkészeknek, mérnököknek és más szakembereknek, akik vállalnák a vidékre költözést.
„Minden községben lenne egy-egy lakópark, több tucatnyi, egyenként száz négyzetméteres házzal. Összesen 25 000 házat építenénk és a telkeket a helyi önkormányzatok adnák át” – nyilatkozta Udrea a Románia húsz év után: változások és szociális problémák. Merre tovább életszínvonal? című konferencián.
A miniszter nem pontosította, hány év alatt kívánja megvalósítani a tervet és azt sem, mennyi pénzt fordítanának e célra. Bejelentette: több részlettel jövő héten szolgál. (13) |
| Budapesti támogatással restaurálják a nagyváradi Rhédey-kápolnát |
Budapesti támogatással restaurálják a nagyváradi Rhédey-kápolna belsejét - jelentették be csütörtökön Nagyváradon.
Biró Rozália nagyváradi alpolgármester és Kiss Katalin, Budapest főépítésze csütörtökön írták alá a megállapodást a közös projektről az erdélyi városban.
A budapesti önkormányzat 30 ezer lej (7300 euró) értékű támogatást nyújt Nagyváradnak. Biró Rozália elmondta, hogy a budapesti támogatás a felújítási költségnek a felét teszi ki. A tervek szerint márciusban kezdik el a munkálatokat, és remélik, hogy már az idén befejezik. (13) |
| ATV-ket loptak kölcsönzött autóval |
Öt darab ATV, azaz négykerekű terepmotor ellopásával vádol a Kolozs megyei rendőrség három Máramaros megyei fiatalt.
A rendőrség szerint a huszonéves fiatalok február 9-én egy haszongépjárművet kölcsönöztek, majd az éj leple alatt Szászfenesről lopták el az egyik ATV-t. A rendőrök Szamosújváron ütöttek rájuk, miközben a zsákmányt a kölcsönzött autóval szállították.
A nyomozás során kiderült, hogy február első hetében további két ATV-t loptak el, egyet Erdőfelekről, egyet pedig Szászfenesről, és mindkettőt Szatmárnémetibe szállították. Az illető címen a rendőrök még további két lopott ATV-t találtak, egyet ugyancsak Kolozs, egyet pedig Beszterce-Naszód megyéből tulajdonítottak el a gyanúsítottak.
A fiatalokat 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték, az általuk okozott kár 220 ezer lej. (13) |
| Téli Olimpia 2010 - Magyarok Vancouverben: jó városba érkeztünk? |
Jó városban szálltunk le? – fakadt ki a szokatlanul enyhe téli időjárás miatti meglepetésében Huszár Erika rövidpályás gyorskorcsolyázó, amikor sportoló társaival megérkezett Vancouverbe, a téli olimpia helyszínére.
A magyarok egy kicsit túlöltözöttnek érzik magukat címmel írt a helyi napilap arról, hogy a sportolók igencsak megdöbbentek, amikor a hét elején megérkeztek az ötkarikás játékoknak otthont adó városba.
Az olimpikonok vastag bélésű dzsekiben és csizmában sétáltak végig Vancouver nemzetközi repülőterén, megfelelően öltözve arra az eseményre, amit a mindenhol látható plakátok hirdetnek, a XXI. téli olimpiára. Amikor azonban a városba beértek és a szitáló esőben, a langyos időben egy zebránál megláttak egy kanadai párt trikóban és rövidnadrágban, elcsodálkoztak: „Jó városban szálltunk le?” – kérdezte viccelődve társait az 500 méteren induló Huszár Erika gyorskorcsolyázó.
Mint a lap megjegyezte, nem ő volt az egyetlen, aki egy kicsit meg van zavarodva, hiszen Vancouverben 73 éve nem volt ilyen enyhe a tél, a nappali átlaghőmérséklet 7,2 Celsius fok. (13) |
| Legyőzték a Niksicset is |
Meghosszabbított törökországi edzőtáborozása során újabb edzőmérkőzést vívott ma délután a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata.
A montenegrói élvonalbeli FK Sutjeska Niksics ellen 3–1 nyertek a vasutasok Nicolae Dică (40. perc), Nei (72. perc) és Cadu (83. perc, 11 m) góljaival. (13) |
| Schumacher-tribünök a Forma–1-es Magyar Nagydíjon |
Különleges ajánlattal lepik meg a rendezők az augusztusi Forma–1-es Magyar Nagydíjra kilátogatni szándékozó rajongókat: Michael Schumacher Prémium és Silver tribünt alakítottak ki számukra.
Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a majd korlátozott számban kapható jegyekkel egyedi privilégiumok járnak. A Prémium-tulajdonosok a hétszeres világbajnok pilóta sapkáját és egy sorszámozott pólót vihetnek el a jegyekkel együtt, ráadásul sorsoláson vesznek részt, és két szerencsés nyertes meglátogathatja a német extraklasszis versenyző boxát. A silvereseknek is jár a sapka, emellett mindkét kategória jegyeinek grafikáján Schumacher saját aláírása szerepel.
„A három év kihagyás után visszatérő Michael Schumacher ezt a lehetőséget egyedül a 25. magyar GP rendezőinek biztosította” – mondta Frank. (13)
|
| A vártnál jobban csökkent a GDP Romániában, 5.2%-os az infláció |
A román bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 7,2 százalékkal csökkent 2008-hoz képest – közölte pénteken a román országos statisztikai hivatal (INS) az első becslések alapján. Elemzők 7 százalékos visszaesést vártak.
A fogyasztói árak 1,68 százalékkal nőttek januárban decemberhez képest, éves szinten az infláció 5,2 százalékra gyorsult a tavaly év végi 4,7 százalékról. (13) |
|
|
|
 |
| Olvasói fényképek |
 |

Várakozas Szerző: Angyalosi Beáta |
 |
| Fénykép feltöltéséhez kérjük, jelentkezzen be. |
|
| Legutóbbi hozzászólások |
 |
| A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Hover: Sajnos van, akinek így is tetszik, és aki szerint a Szabadság csak...
-
Orsi: Nyugati módra volt eltervezve a Főtér.Ez nem kellett volna feltétlenül...
-
Pinto Horse: Mondjuk ez várható volt... nem fokoznám tovább azt , hogy mennyire...
-
schvartz györgy: Tisztelt Kémenes Árpád úr!Teszek önnek egy ajánlatot:a...
-
Kémenes Árpád: Meg kérdezném Schvarz Györgyöt-t ,ha ilyent állit nyugdíjas...
|
 |
| Kommentálható tartalmak |
 |
| A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
|
 |
| Szavazógép |
 |
|
Megérdemelte a CFR 1907 a Szuperkupát?
|
| Üzenőfal |
 |
|
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
| Legutóbb regisztráltak |
 |
| Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: dezsoiren, zol, fkatizsuzsa, orsibotean, imviro. |
 |
|
| Regisztrált tagok száma: 2911. |
| On-line felhasználók |
 |
 |
| Regisztrált: 0 |
 |
 |
| Vendég: 1045 |
 |
 |
|
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |