Bevezetőjében Székely Sebestyén György művészettörténész, a Quadro Galéria igazgatója köszönetet mondott mindazon szervezeteknek és magánszemélyeknek, akiknek a segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a mostani tárlat: Kántor Lajos irodalomtörténésznek, a Korunk szerkesztőségének, az Erdélyi Unitárius Egyháznak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak és a budapesti Magyar Nemzeti Galériának, majd Boros Juditnak adta át a szót.
– Megtisztelve érzem magam, amiért itt, Kolozsváron nyithatok meg egy olyan kiállítást, amely Nagy Alberthez, a huszadik századi romániai, magyarországi és európai képzőművészeti élet egyik legjelentősebb alkotójához kapcsolódik. Hiszen, bár a kritikusok több ízben foglalkoztak életművével, még mindig sok adósságunk van ezen a téren. A törlesztés egyik lépése a mostani tárlat – hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaként dolgozó művészettörténész.
Nagy Albert művészetével kapcsolatban kiemelte: mivel többnyire emlékezetből rajzolta a figurákat, és ezáltal rögzítette azok legfontosabb, legjellemzőbb vonásait, a rajzolás a gondolkodás folyamata volt a művész számára. Ezáltal teremtette újra a valóságot: „nem másolt és nem tükrözött egy már meglévőt, hanem mindig újat alkotott”.
S hogy miként viszonyulhat legméltóbban napjaink embere Nagy Albert rajzaihoz és festményeihez, miként konstruálhat önmagában valós képet a képzőművészről? Erre a kérdésre a kiállítás katalógusában ad választ Boros Judit: „Nagy Albert soha nem írt arról, hogy milyen szerepet vagy milyen helyet szánt rajzainak az életmű egészén belül. Ennek meggondolását ránk hagyta. Ezért e kérdésen mindenkinek, aki életművéhez közel kerül, el kell gondolkodnia”.
A tárlatmegnyitó után a Takács Péter műgyűjtő, kultúraszervező és Sümegi György művészettörténész által szerkesztett Kolozsvári festők című kötetet méltatta Boros Judit. Kiemelte: a kiadvány különlegessége, hogy a százhalombattai Takács Galéria tulajdonában lévő műalkotásokat mutatja be, mégpedig úgy, hogy közben nagyon sokat elárul az intézményt megalapító Takács Péter ízléséről is.
– Takács nem erdélyi, mégis elszántan, céltudatosan és határozottan közbenjár annak érdekében, hogy a magyarországiak megismerkedjenek az erdélyi képzőművészettel. A könyv egyértelműen a kolozsvári festőkre koncentrál, és a galéria középpontjában is ők állnak: valamennyien egy olyan sajátos világot alkotnak, amelyben a kifejezési mód egyfajta formai hagyományhoz kötődik, mégis modern. Ez az egyensúly, amely a modernitás és a hagyományőrzés között észlelhető, adja a kolozsvári festészet egyik legfontosabb jellemzőjét, beszéljünk akár Fülöp Antal Andorról, Incze János Désről, Miklóssy Gáborról, Mohy Sándorról vagy éppen Szolnay Sándorról – mondta a művészettörténész.
