Nagy örömmel kezdték az új tanévet a Csemete Református Óvoda kicsinyei, mivel ezentúl vadonatúj játszótéren tölthetik a szabadtéri játékidőt. Régi tervet valósítottak meg az intézet vezetői, akik a nyár elején hozzáláttak az új játszótér megtervezéséhez és kivitelezéséhez.
Lészai Lehel gazdasági igazgatótól megtudtuk: a játszótér teljesen megfelel az Európai Unió vonatkozó előírásainak, és Kozma Zsolt építészmérnök tervei alapján készült. A gyermekek azonban természetesen nem vették figyelembe ezt: vasárnap reggel több-kevesebb türelemmel vettek részt a Kétágú templomban megtartott évnyitó istentiszteleten, majd a Pap/Párizs utcába átvonulva örömmel vették birtokba a kalózhajót és repülőt imitáló, barátságos színekben pompázó teret. Pillanatok alatt boldog gyermekhad lepte el a hintákat, csúszdákat és a hatalmas homokozót.
A Csemete Óvodában a gyermekek három csoportba osztva kezdték el az évet. Lészai Emőke igazgató, a nagycsoport óvónője elmondta: idén sokkal több projektet szeretnének megvalósítani az oktatás alatt, és már az első naptól részt vesz az óvodai tevékenységben egy önkéntes, aki angolul fog társalogni a gyermekekkel, a másik önkéntes pedig néhány nap múlva érkezik.