Dávid mostanság lassan, de biztosan közeledik ahhoz a korhoz, amikor kialakul a saját öntudata. Én is, én is! – hajtogatja egyre gyakrabban és egyre több esetben, ha tetszik neki az, amit Alpár éppen ügyködik. Sőt, már a felnőttek „dolgai” is egyre jobban érdeklik, a minap például alighogy felébredt, a sötétítőre mutatott, majd teljes komolysággal és maximális tömörséggel – mint ahogyan egy magára valamit is adó férfi beszél – azt mondta a feleségemnek: „Függöny. Én.” Merthogy, ugye, reggel, amikor mindenki felébred, el kell húzni a sötétítőt, és hát éppen itt az ideje, hogy e felelősségteljes feladatot ő végezze el. |
