 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
| FOTÓRIPORT - Falunap Magyarvistán |
26/07/2010 |
Hetedik alkalommal rendezték meg július utolsó vasárnapján a hagyományos falunapot Magyarvistán. A reggeltől estig tartó ünnepet istentisztelettel nyitották meg, ezt követően megkoszorúzták a két világháborúban elhunyt magyarvistaiak tiszteletére emelt emlékművet. A programot a Kalotavár-avatóval folytatták, majd az ünnepi műsor keretében több korosztály képviselői léptek a színpadra. (4) |
| FOTÓRIPORT - Faragótábor Zsobokon |
26/07/2010 |
Fafaragó tábor zajlott az elmúlt héten Zsobokon. A táborozók általában kalotaszegi népi motívumokat róttak a fába, ám akadt, aki a szokásostól eltérően domborműveket faragott.
A résztvevők többnyire Kolozsvárról érkeztek, de Budapestről, Debrecenből, Pécsből és Győrből is jöttek érdeklődők. |
| FOTÓRIPORT - Magyarlapád lelkében hordozza a népzenét |
26/07/2010 |
Vasárnap volt táborbontás a magyarlapádi XIII. Maros- és Küküllő menti népzene- és néptánctáborban, ahol egy teljes héten át kicsik és nagyok, mintegy 150-en hódolhattak a népzene és néptánc iránti szenvedélyüknek. |
| FOTÓRIPORT - U FC: ballábas kezdés |
26/07/2010 |
Kolozsvár másik élvonalbeli csapata sem kezdte jól az idényt: a frissen feljutott U FC 2–1-es vereséget szenvedett a Bukaresti Steaua ellen. (7) |
| FOTÓRIPORT - Záró előadás Tusványoson: székely zászló mögött bujkáló Băsescu, harsány nevetés, Tőkés szandálban |
24/07/2010 |
A kölcsönös baráti gesztusok, diplomáciai kedveskedések, a hízelgés jegyében zajlott Tusványos záró előadása, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Traian Băsescu államfő, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, illetve Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára vett részt.
Jó volt a hangulat, sokat nevettek, Tőkés nem bírta a meleget, s szandált viselt. |
| FOTÓRIPORT – Unitárius emlékkonferencia: 20 éves erdélyi-amerikai kapcsolatok |
23/07/2010 |
Emlékkonferenciával ünnepli az Erdélyi Unitárius Egyház Kolozsváron az erdélyi és amerikai testvér-egyházközségi kapcsolatok kezdetének 20. évfordulóját. Az együttműködésnek jelentős része az a program, amelynek keretében diákok, lelkészek családjukkal együtt Erdélyből Amerikába, vagy a tengerentúlról Erdélybe érkeznek, ahol egy teljes esztendőt töltenek a helyi unitárius közösséggel ismerkedve. Ma a program részvevői számoltak be tapasztalataikról, ismertették a két egyház közötti együttműködés történetét, vázolták a következő húsz évre vonatkozó közös terveket. Este 7 órától az unitárius templomban fellép a San Francisco-i Golden Gate kórus. Szombaton 11 órától istentiszteletet tartanak, az emlékező ünnepséget Márkos Albert és Béres Melinda koncertje zárja. (13) |
|
|
|
 |
| Olvasói fényképek |
 |

Várakozas Szerző: Angyalosi Beáta |
 |
| Fénykép feltöltéséhez kérjük, jelentkezzen be. |
|
| Legutóbbi hozzászólások |
 |
| A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Hover: Sajnos van, akinek így is tetszik, és aki szerint a Szabadság csak...
-
Orsi: Nyugati módra volt eltervezve a Főtér.Ez nem kellett volna feltétlenül...
-
Pinto Horse: Mondjuk ez várható volt... nem fokoznám tovább azt , hogy mennyire...
-
schvartz györgy: Tisztelt Kémenes Árpád úr!Teszek önnek egy ajánlatot:a...
-
Kémenes Árpád: Meg kérdezném Schvarz Györgyöt-t ,ha ilyent állit nyugdíjas...
|
 |
| Kommentálható tartalmak |
 |
| A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
|
 |
| Szavazógép |
 |
|
Megérdemelte a CFR 1907 a Szuperkupát?
|
| Üzenőfal |
 |
|
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
| Legutóbb regisztráltak |
 |
| Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: dezsoiren, zol, fkatizsuzsa, orsibotean, imviro. |
 |
|
| Regisztrált tagok száma: 2911. |
| On-line felhasználók |
 |
 |
| Regisztrált: 0 |
 |
 |
| Vendég: 1011 |
 |
 |
|
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |