„Legyetek büszkék arra a tudásra, amit itt megszereztetek, bővítsétek folyamatosan! Vigyázzatok, hogy ne kiszolgálói és kiszolgáltatottjai legyetek a sorsnak, hanem alkotói a világnak. Lesznek jó és rossz időszakok is. Remélem, az itt eltöltött idő alatt sikerült a zene segítségével megtanulnotok, hogyan lehet továbblépni a kisebb-nagyobb kudarcokon, és egy-egy sikerélmény után hogyan lehettek alázatosak és nem elbizakodottak. Siker, tapasztalat, tudás, barátság, szerelem, bánat, és öröm gazdagította iskolás éveiteket. Ez kicsinyített mása a való életnek. Mi is, tanárok és szüleitek, egyaránt részesei voltunk ennek. Együtt próbáltunk nevelni, irányítani benneteket. Nagyon büszkék vagyunk rátok, és sokat fogjuk emlegetni a hangszerórákat, a versenyeket, a közös munkát, a hangszerteremben együtt eltöltött dobozos ebédeket, ahol megbeszéltünk mindent” – búcsúztatta a végzősöket Filip Antonella Margó igazgatóhelyettes.
„Olyan távolinak tűnik az a nap, amikor kisgyermekként tökéletesre hegyezett színes ceruzákkal tolltartónkban, óriási iskolatáskával, félő, de kíváncsi szemekkel beléptünk az iskola tág kapuján. Megváltoztunk, és nem csak a hercegnős vagy az autós táskát cseréltük le válltáskára, de a színes ceruzák is idővel elkallódtak a tolltartóinkból, egyeseknél maga a tolltartó is eltűnt. Egy valamit azonban mégis megőriztünk: ugyanolyan szemmel, félve, mégis kíváncsian és a boldogságtól kivirulva állunk a mai napon itt, mint akkor az első iskolai napon. Lelkesen, kíváncsian, bizakodva várjuk, hogy ez a nagy kapu kinyíljon előttünk. Hisszük, hogy azt az ajándékot, amit iskolánk nyújtott nekünk, kamatoztatni tudjuk, mert felbecsülhetetlen ajándék az, hogy közösen tanulhattunk, boldogan zenélhettünk. Talán a zene az, amit a legnagyobb ajándéknak tartunk, hiszen összegyűjtött minket egy osztályba. A tizenkét év mindennapjait együtt éltük meg. Szünetekben teljes torkunból énekeltük a Bodzavirágot, egymásnak magyarázva ismételtünk felmérők előtt, együtt izgultunk, ha valaki felelt, és közösen szusszantunk fel minden vizsga után. Megtanultuk egymást elfogadni és szeretni” – búcsúzott Iankó Debora Blanka maturandus.
"Elérkeztetek az iskolai évek utolsó felvonásához. A zenekar már hangol. A karmester kisétál, tapsvihar következik, utána meg síri csönd. Felgördül a függöny, és dalra fakadnak a végzősök. A közönség, szülők és tanárok, vegyes érzelmekkel izgulják végig az előadás minden egyes mozzanatát és rezdülését. Feszültté válik a hangulat, a vonósok egyre fokozzák a dallamot, az elengedés és a búcsúzás fájdalom- és örömteli pillanatát idézik elő. Szétbomlanak a szólamok, különválnak a dallamok, és elénk tárul a ballagók egyéni története, hangja. Ez visszaemlékezésre és egyben új kezdetre készteti őket. Szembesülnek a gyermekkor és a felnőttkor határhelyzetének feloldhatatlan ellentmondásaival és irányíthatatlan ritmusával. A záróakkord után legördül a függöny. A közönség meghökkenve veszi tudomásul, hogy nincs ráadás, ugyanis ez a társulat már a nagybetűs élet színpadára lépett” – Vizsnyai Botond 11-es tanuló beszédét György Hunor 11. osztályos olvasta fel. Albert Boldizsár (11.) saját versét szavalta el.
A tanulmányi díjakat Németi Mónika osztálynevelő adta át. Első díjban részesült Iankó Debóra Blanka (10), a második díj Kerekes Melinda Csilláé (9,90), a harmadik díj pedig Kis-Juhász Katáé (9,82).
