UTE FEST: 10 nyelv, 16 előadás, harmadannyi pénz

UTE FEST: 10 nyelv, 16 előadás, harmadannyi pénz
Magyaron kívül görög, cseh, francia, szlovén, lengyel, olasz, bulgár, portugál és szerb nyelvű előadásokat láthatunk az Európai Színházi Unió (UTE) huszadik nemzetközi fesztiválján, Kolozsváron november 4-től két héten át. A sétatéri színházban lesznek nagytermi és stúdióelőadások közönségtalálkozók az alkotókkal, könyvbemutatók és kerekasztal-beszélgetés a 15 éves stúdiószínpadról. Az utolsó UTE vagy Interferenciák fesztivál költségvetésének alig mintegy harmadából kellett ezúttal gazdálkodni, így a már jóval korábban megkötött szerződések, eladott jegyek dacára tulajdonképpen csak napokkal ezelőtt vált bizonyossággá a szervező Kolozsvári Állami Magyar Színház számára, hogy valóban megtarthatják a fesztivált – számolt be az ezzel együtt járó szinte fizikai fájdalomról Tompa Gábor igazgató a hétfői sajtóértekezleten.

Az Enescu-fesztivál másfél napnyi költségvetésével felérő szűkös keretből gazdálkodták ki a 16 napos Európai Színházi Fesztivált – közölte a meghökkentő adatot Tompa Gábor színházigazgató, aki hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a szombaton kezdődő eseményről.

Az érdeklődő közönség persze már hetek óta ismerheti a műsort, sőt a jegyek zömét már el is kapkodták, hétfőn délután alig néhány jegyet vásárolhattunk még a Szolnoki Szigligeti Színház Moliere-előadására – amelyben Harpagont a magyar filmekből is jól ismert Mucsi Zoltán alakítja. A szerencsésebbek Oana Pelleát is láthatják a Luxemburgi Nemzeti Színház Ionesco-darabjában a stúdiószínpadon – a Tompa Gábor rendezte előadásra minden jegy elkelt.

A fesztivál előadásainak többsége korunk válságaihoz és jelentős konfliktusaihoz kapcsolódik – emelte ki Tompa. Még Karel Capek 1937-es drámája is aktuális a Covid-járvány és a napjainkban dúló háborúk vonatkozásában: A fehér kórban egy Kínából eredő halálos betegség ellenszerét felfedező orvos csak akkor hajlandó átadni a titkos képletet, ha a világ minden országa örök békét fogad. A Prágai Városi Színház vasárnapi előadására még bejuthatunk.

Tompa Gábor színházigazgató sajtótájékoztatón számolt be a szombaton kezdődő eseményről FOTÓ: VAKARCS LORÁND

A fesztivál műsorán a kolozsvári társulat öt előadását láthatjuk, a legfrissebb bemutatókat: a Rómeó és Júliát, az Édes Annát, az Elektrát (november 6.), a Rokonokat (november 9.) és a Démonokat (november 16.). Az utóbbi három előadásra érvényes utolsó jegyekre még éppen lecsaphatunk.

November 11-én 17 órától a színház emeletei előcsarnokában bemutatják Darvay Nagy Adrienne Az idő lenyomata című könyvét Tompa Gábor Hamletjeiről és az erdélyi reteatralizációról; 18-án 13 órától pedig a Camil Petrescu Alapítvány új kiadványait (Giorgior Strehler: Shakespeare. Goldoni. Brecht, Olivier Py: Hamlet la imperativ/Hamlet imperatívuszban, Wajdi Mouawas: Sangele Fagaduintelor/Az ígéretek vére). November 15-én 12 órától Demeter András István, Gergely Zsuzsa és Tompa Gábor részvételével lesz kerekasztal-beszélgetés a stúdiószínpad felavatásának 15. évfordulója alkalmából, ahol a színházigazgató szerint arról is szó lesz, hogyan sikerült egy belső személynek közel egy évtizeddel hátráltatnia a terv megvalósulását.

A fesztivál részletes programja és jegyvásárlás a színház honlapján (huntheater.ro) elérhető. Azok a nézők, akik 3 nagyszínpadi előadásra is jegyet váltanak, a 3 jegyért összesen 100 lejt kell fizetniük. A 10 főt meghaladó csoportok esetében 30 lejes csoportjegy vásárolható. Az előadásokhoz magyar, román és angol nyelvű feliratot biztosítanak.

Borítókép az Algoritmus. szürrealista bolyongások az emlékezetben című nyitóelőadásból FOTÓ: THAT LONG BLACK CLOUD