Tíz év után ismét Kolozsvárra „látogat” Lili bárónő

Tíz év után ismét Kolozsvárra „látogat” Lili bárónő
Első nagyszínpadi előadására készül a tavaly fennállása 10. évét ünneplő kolozsvári Operettissimo együttes: november 17-én a Diákművelődési házban Huszka Jenő Lili bárónőjét mutatja be, amelyet aztán olyan helyekre is el szeretnének vinni az együttes tagjai, ahol a zenekedvelő közönségnek nincs alkalma élő operett műsort látni.

Borítóképünk illusztráció az Operettissimo egy korábbi előadásáról (forrás: Facebook/Operettissimo)

Új előadásra várja az operett-rajongókat a hungarikumnak számító műfaj, egyben a a magyar zenekultúra népszerűsítését célul kitűző Operettissimo együttes, amely további négy közreműködő énekművésszel és öttagúra bővített zenekarral viszi színpadra a Lili bárónőt.

„Nagyon sok tapasztalat van a hátunk mögött, hiszen az elmúlt több mint 10 év során szinte mindent kipróbáltunk, volt operett-, musical-, revü-, kabaréműsorunk, de magyar filmslágereket is énekeltünk. Eljött hát az ideje, hogy új kihívás elé állítsuk a csapatot, így született meg az ötlet, hogy teljes operett előadást mutassunk be” – meséli az együttes egyik alapító tagja, Pleşa Róbert. „Nagy kihívás nekem is, egyfajta tanulási folyamat” – teszi hozzá az énekművész.

Az operettet Kántor Melinda állította színpadra, Jakab Melinda a koreográfus, Kolcsár Péter pedig a zenei vezető. Mivel a bemutató helyszíne a Diákművelődési Ház, ezért inkább stúdióhangulata lesz az előadásnak, balettkar nélkül, nyolc szereplővel és kisebb zenekarral. Ez azt is jelenti, hogy eltérések lesznek a nagytermi megjelenítéshez képest, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni a dramaturgiára: „lecsupaszítva” kell megmutatni magát a történetet, ehhez pedig sokkal nagyobb energiák, sokkal igazabb érzések kellenek – vallják a szereplők. Közülük egyébként Székely Zselyke már játszotta az általa megformált Sasváry Clarisse művésznőt, a többiek számára viszont teljesen új a feladat. Éppen ezért a folyamat sok munkával jár, ám a próbák igen energikusak és nagyon jó hangulatúak, ami az előadás javát szolgálja – vallják. Sőt, ebben a hangulatban új poénok, új helyzetek is születtek, ami egyediséget kölcsönöz a darabnak – ez a Lili bárónő másfajta lesz, mint amit utoljára, több mint tíz évvel ezelőtt láthattak a kolozsvári nézők. A művészek ugyanakkor megnyugtatják a fülbemászó és örökzöld melódiák kedvelőit, hogy korántsem a darab új értelmezéséről van szó, és természetesen a műfajhoz is hűek maradtak. Martos Ferenc és Huszka Jenő két felvonásos operettje tehát kiváló választás lesz azok számára, akik könnyed, vidám, tartalmas előadásra, feltöltődésre vágynak.

Huszka Jenő nagyszerű slágerekkel dúsított operett-álma a szenvedély és a komikum végletes formái közé vezet. A fiatal Illésházy László gróf csak adósságokat örökölt. A családi kastélyt Malomszegi báró vásárolja meg és lányával, Lilivel be is költöznek. László éppen távozni készül, amikor az új tulajdonosok megérkeznek. Lili a kastély lakájának véli Lászlót, aki szívesen belemegy ebbe a játékba, nemcsak azért mert színpadi szerzőként érdeklik a különleges szituációk, hanem mert a fiatal lány első látásra elbűvöli. Malomszegi báró – mivel úgy gondolja, pénzzel mindent meg lehet szerezni – a fiatal Illésházy grófhoz szeretné hozzáadni lányát. Senki sem sejti azonban, hogy az új lakáj maga a gróf. A Lili bárónő „szituációjában” mindenki akar valakit – mindenki mást és mégis ugyanazt.

Szereposztás: Malomszegi Lili bárónő – Kolcsár Katalin; Illésházy László gróf – Plesa Róbert; Malomszegi Ernő báró, Lili apja – Rigmányi István; Sasváry Clarisse, művésznő – Székely Zsejke; Galambos Frédi, Lili udvarlója – Rétyi Zsombor; Illésházy Agatha grófnő – Mányoki Mária; Illésházy Krisztina grófnő – Gáspárik Szilvia Klára; Becsei, tiszttartó – Mányoki László; József, komornyik – Kolcsár Péter. Átdolgozta: Plesa Róbert; súgó: Kondrát Bea; díszlet és jelmez: Bocskai Gyopár; koreográfus: Jakab Melinda; zenei vezető: Kolcsár Péter; színpadra állította: Kántor Melinda.

Helyszín: Kolozsvári Diákművelődési Ház; időpont: 2023 november 17., 19 óra. Jegyek a Rex Pizzázóban (Bolyai utca 9.) és online az eventbook.ro oldalon kaphatók.