Schengeni alku

Schengeni alku
Nem sokat módosult az elmúlt tíz évben Hollandia álláspontja Romániáról a schengeni csatlakozás ügyében. Nem tudni pontosan, hogy Hollandián kívül van-e még más tagország is, amelyik ellenzi a csatlakozást, hiszen 2011-ben még Franciaország és Németország is fenntartásokat fogalmazott meg. Ma az ellenzők sorában nyíltan csak Hollandia található, de nem kizárt, hogy más tagállamoknak is kedvez ez az álláspont, és ha nem is mondják a nyilvánosság előtt, de Hollandiával összejátszanak abban, hogy megakadályozzák Románia és Bulgária schengeni integrációját.

December elején mindenképpen színt kell vallaniuk a tagállamoknak. Addig is a diplomáciai színfalak mögött intenzíven zajlik a lobbizás, és azt láthatjuk, hogy Európában némiképp felengedett a két kelet-európai országgal szembeni ellenállás. Minden bizonnyal az orosz–ukrán háború is közrejátszik ebben, hiszen az orosz expanziós törekvések arra ösztökélik a Nyugatot, hogy összezárja sorait. És mégsem ilyen egyszerű a helyzet, mert Nyugat- és KeletEurópát még mindig mély szakadék választja el egymástól.

A megosztottságnak sok forrása van. Elsősorban jelentős életszínvonalbeli különbség miatt sem Bulgária, sem Románia nem tartozhat azonos súlycsoportba a fejlett nyugat-európai országokkal. És az ebből eredő különbségek miatt teljesen más problémák, aggodalmak, kihívások határozzák meg a kelet- és nyugat-európai társadalmak életét. Akadnak, persze, globális közös kihívások is, de a társadalmi érettségbeli és szociális fejlettségbeli különbségek nagyon megkülönböztetik Európa északnyugati és délkeleti szélén levő országokat.

Nehéz is elhitetnie Romániának, hogy készen áll a schengeni csatlakozásra, mert nálunk rendszerint valami mindig el van romolva, így a schengeni határellenőrzéskor használt gépek folyamatos működésére sincs semmi garancia. A feladatok teljesítése tekintetében is vannak nagy különbségek, hiszen a kelet-európai munkamorál nagymértékben különbözik a nyugatitól, ahol a félmegoldások, a tesséklássék munka nem elfogadott. Mi sokszor nem vesszük komolyan magunkat, és nem végezzük el alaposan a munkánkat, így Nyugaton joggal merülhetnek fel kételyek, hogy a román és a bolgár lazább munkamorál mellett a két ország képes lesz-e megvédeni a schengeni övezet keleti határát. Persze itthon mindenki fogadkozik, hogy nincs semmi baj, elvégeztük a házi feladatot, és a technikai feltételeket teljesítettük. De a Nyugatot nemcsak a technikai feltételek érdeklik, hanem a korrupcióhoz való viszonyulásunkat is firtatják, és elvárják, hogy az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus mielőbb lezáruljon, sikerrel. De ez is egyelőre kérdéses, és a jelek szerint Románia álláspontja is változott, hiszen míg Traian Băsescu szigorúan elutasította, hogy az igazságszolgáltatás brüsszeli figyelemmel kísérését a schengeni csatlakozás feltételéhez csatolják, addig Klaus Iohannis most már a nyilvánosság előtt is elfogadta, hogy ezt a feltételt lenyomják a torkunkon. Iohannis a holland miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén nem utasította el ezt az újabb feltételt, hanem úgy beszélt az igazságszolgáltatás reformjáról, mintha az valóban a schengeni csatlakozást meghatározná. Lehet, hogy Iohannisnak van igaza, hiszen a valóságban a korrupciós aggodalmak még a háború miatti összezárás érvénél is erősebbek, de az azért elgondolkodtató, hogy elnökünk menynyire nem konfrontálódik nyugat-európai partnereivel. Szó nélkül elfogadja az újabb feltételrendszert, és ezzel azt a benyomást erősíti, hogy a kelet-európai országok valójában gyarmati státusra pályáznak még a schengeni övezetben is.

Vasile Ernu író a közösségi oldalán már egyenesen kasztokról ír, vagyis, hogy a cinikus hollandok döntése lényegében úgy fest: nem baj, ha teljesítitek a feltételeket, egyszerűen nem vagytok szívesen látottak a mi kasztunkban. Van némi igazság ebben a sommás megállapításban, ugyanis elnézve Iohannis bólogató János „performanszát”, nagyon nehéz egyenrangú felekről beszélni, de azért is, mert mind Románia, mind Bulgária az elodázásban, a trehányságban, az elvarratlan szálakban és a megoldatlan feladatokban jeleskedett az elmúlt három évtizedben. A magunk jól felfogott érdekében nem vagyunk képesek előmozdítani az alapvető közös ügyeket. Persze minden bizonnyal gazdasági egocentrizmus is közrejátszik a holland álláspontban, na meg az örökös politika, hiszen Hollandiában is erős a jobboldal, amely hallani sem akar a mi befogadásunkról a schengeni övezetbe. Nyugaton tehát politikai népszerűséget is lehet veszíteni ezzel a témával, ami szintén bonyolítja, hogy a közeljövőben mindenki számára megnyugtató döntés szülessen.

Egyúttal arra is fény derülhet, hogy a híres befogadó, toleráns Nyugat imázsa mennyire mítosz és mennyire valóság. Akit nem hagyott cserben eddig sem teljes mértékben a realitásérzéke, az eddig is sejtette, hogy az imázs mögött kőkemény gazdasági érdekek és elsősorban önös kényelmi szempontok húzódnak meg a befogadást illetően. A schengeni alku még jobban rávilágíthat erre a valóságra.