Polcz Alaine életéről szóló önálló estjével lép fel Kolozsváron Gubás Gabi színművész

Polcz Alaine életéről szóló önálló estjével lép fel Kolozsváron Gubás Gabi színművész
Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművész Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete című előadóestjét láthatja a közönség november elsején, kedd este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. A produkciót színpadra alkalmazta és rendezte B. Török Fruzsina.

„Polcz Alaine (pszichológus, tanatológus, a Hospice Alapítvány létrehozója) a legnagyobb hatású alkotó asszonyok közé tartozik. Írásaival tudatosan dolgozta fel újra és újra a vele történteket, mindezt úgy, hogy finoman kézen fogva tanítja meg olvasóját élni, túlélni, meghalni” – olvasható az előadás leírásában. 

Mint írják, a színházi est erre az attitűdre koncentrál: lépésről lépésre vezetni a nézőt azon az úton, amelynek végén mindannyian elsajátíthatjuk azt a különleges valamit – nevezzük „élettechnikának” –, amit egyedül Polcz Alaine adhat át nekünk. „Kikezdhetetlen őszinteséggel tárja fel saját életének minden fájdalmas epizódját úgy, ahogy az ember csak a legjobb barátaival beszél. Polcz Alaine olyan közösséget képes kovácsolni, amelynek közös nevezője nem más, mint a közös emberi sors. Emberek vagyunk, és itt kell tudnunk boldogulni. Ehhez pedig Polcz Alaine minden segítséget meg is ad” – olvasható a leírásban, ahol azt is kiemelik, a színházi est Polcz Alaine egész életén vezeti végig a hallgatóságot, fiatal korától az utolsó napokig.

Önálló estje kapcsán így írt 2020-ban közösségi oldalán Gubás Gabi színművész: „Polcz Alaine csodálatos ember, akinek élete példakép lehet mindannyiunk számára. Többször állt a halál torkában. A sok szenvedés által megtanulta és azt vallotta, hogy jó élni és így csinálná végig az életét újra, ezzel a sok kínnal együtt, mert ettől lett ő az, aki. Ezekben a nehéz időkben méltán meríthetünk az ő akarásából, túlélőképességéből, emberségéből és lényéből. Örülök, hogy most ismét a bőrébe bújhatok és tovább éltethetem szellemét.”

A Teljes lényeddel kolozsvári előadására jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában hétköznapokon 10 és 14 óra között, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon.

(Borítóképen Gubás Gabi a Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete című előadásban. Fotó forrása: Facebook/Thália Színház)