Nehézkesen, de beindul az idei turistaszezon Európában

Idén még elkerülhetjük a tömegeket a leglátogatottabb látványosságoknál

Nehézkesen, de beindul az idei turistaszezon Európában
Az elsősorban turizmusból származó bevételektől függő európai országok – Görögország, Olaszország, Horvátország – adták be legelőbb a derekukat a nyári turistaszezon közeledtével, hiszen folyamatosan lazítanak a beutazási feltételeken, hogy megkönnyítsék a külföldi turisták érkezését. Az úniós tagság a mi helyzetünkön is könnyít, mert rendszerint ezek az államok nem kétoldali megállapodásokat kötnek, hanem az Európai Unióból származó összes turista számára megnyitják a járvány miatt lezárt határaikat. A december–januárban negatív teszttel Bosznia-Hercegovinába, április–májusban pedig oltásigazolással Horvátországba utazó azt tapasztalhatta, hogy mindkét országban tárt karokkal várják a turistákat, előszezonban és nagyon kevés látogatóval igazán élvezhetők a látványosságok. Érdemes tehát hamarosan útnak indulni, de előtte mindenképp tájékozódjunk az úti célra vonatkozó beutazási feltételekről.

Úgy tűnik, lassan véget érhet a több mint egyéves bezártság, aggodalom és kilátástalanság időszaka: indul a 2021-es turisztikai idény, viszont továbbra is fegyelemre, körültekintésre és valamilyen szintű visszafogottságra van szükség ahhoz, hogy a hatóságok által közölt „jó számok” ellenére az utazások során ne fertőződjünk meg az új koronavírussal.

A hírügynökségek sorra közlik a jó híreket: egyre több európai ország nyitja meg kapuit a turisták előtt. Az turizmustól függő államok vezetői a kiegyensúlyozottságot, mértékletességet és arányosságot igyekeznek alkalmazni: figyelik saját országuk fertőzésre vonatkozó számadatait, ugyanakkor elemzik a különböző országok által szolgáltatott statisztikai adatokat.
 
A nyitással kapcsolatos hírek főleg Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból és Görögországból érkeznek. Érdemes megjegyezni, hogy utóbbi állam esetében a gazdaság és a munkahelyek egyötöde az idegenforgalomhoz köthető, ezért Athén már május elejétől fogadja a vendégeket. A szakemberek szerint a balkáni ország nem engedheti meg magának, hogy gyenge legyen a turistaszezon, ezért május 15-től nem csupán negatív teszttel rendelkezőket, hanem a beoltottakat is tárt karokkal várják a görögök, főleg azért, mert sok tevékenységet szabadtéren szerveznek meg.
 
Olaszország sem akar lemaradni: Mario Draghi kormányfő kijelentette, eljött az ideje a vakációnak az Itáliai-félszigeten. Hozzátette: a hónap közepétől beléphetnek az országba azok is, akiket az Európai Unió által elfogadott oltóanyaggal immunizáltak. Szakemberek szerint a gazdasági tevékenység közel 15 százalékát kitevő turizmus tavaly 120 milliárd eurós veszteséget könyvelt el.
 
Spanyolország abban reménykedik, hogy a tavalyi 77 százalékos visszaesést követően, idén 45 millió turistát fogadhat, ez valamivel több mint fele annak, amennyi a pandémia előtt látogatta meg az államot. Az ország vezetői nagyon számítanak a június közepére ígért európai vakcinaútlevélre, ez ugyanis nagymértékben megkönnyítené a belépést. A spanyolok elsősorban a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező brit turistákra számítanak, az egészségügyi válság előtt ugyanis közülük került ki a legtöbb látogató. 
Franciaország egyelőre visszafogottabb: Emmanuel Macron útjára indította ugyan az elsősorban nyugat-európai turistáknak szóló #explorefrance elnevezésű, több millió eurós népszerűsítő kampányt, ám azt is megjegyezte, hogy a nyitásra csupán június 9-e után lehet számítani.
 
Lévén hogy a koronavírus- járvány igencsak megviselte a lakosságot, Olaszország egyelőre csupán arra volt hajlandó, hogy lemond a negatív teszttel rendelkező beutazók kötelező ötnapos karanténjáról. Ugyanakkor azon morfondíroznak, hogy beengedjék-e az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Japánból érkező beoltott turistákat.
Portugália hétfőtől fogadja az EU-ból érkező turistákat, leszámítva a horvátországi, ciprusi, litván, holland és svéd látogatókat.

Az utazási irodák a rövidebb városlátogatásokra összpontosítanak, úgynevezett city breakeket népszerűsítenek Bécsbe, Prágába, Párizsba és Isztambulba.
Sok függ attól is, mit döntenek a világ legfejlettebb országai: a G7 legközelebbi találkozóját június 11–13. Között szervezik, a napirenden pedig minden valószínűség szerint az utazási feltételek is szerepelnek.

Nőtt a repülőjegyek iránti kereslet

Míg az eddigi bizonytalanság miatt az utazók szinte kizárólag személygépkocsival közlekedtek a közeli országokba, az enyhítéseknek és a beutazási feltételek könnyítésének köszönhetően egyre többen mernek repülőjegyeket foglalni. Egy friss felmérés szerint az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt a repülőjegyek iránti kereslet. Legtöbben Nagy-Britanniába, Olaszországba, Spanyolországba, Németországba, Franciaországba és Görögországba utaznának légi úton. A szakemberek megjegyzik: míg korábban csak egyirányú repülőjegyet vásároltak az utazni készülők, mert nem tudták, mikor és hogyan térnek majd vissza Romániába, most már a turisztikai céllal foglalt menettérti repülőjegyek foglalása a jellemző. A foglalások 40 százaléka átlagban tíznapos tartózkodásra érvényes. 

A repülőjegyeket forgalmazó cég adatai szerint hétről hétre 80 százalékos emelkedés tapasztalható. – Az utóbbi hetekben eladott repülőjegyek 66 százaléka májusra érvényes, júliusra, augusztusra és szeptemberre pedig már 3 ezer jegy van lefoglalva. Érdekes megjegyezni, hogy legtöbben egyedül utaznak, a többiek párban vagy csoportban veszik nyakukba a világot – jelentette ki a repülőjegyeket értékesítő vállalat képviselője.

Az is sok szülőt érdekel, hogy a Romániába történő hazatéréskor milyen rendelkezések érvényesek a beoltatlan kiskorúak vonatkozásában. A hatóságok hangsúlyozták: lévén hogy az Európau Unióban egyelőre egyetlen olyan vakcinát sem hagytak jóvá, amely a 16 évnél fiatalabbaknak adható be, hazatéréskor a kiskorúaknak karanténba kell vonulniuk még akkor is, ha szüleik be vannak oltva. A három évnél idősebb gyermekeknek negatív tesztet kell felmutatniuk az országba történő visszatéréskor, az ennél fiatalabbak helyzete még nem tisztázott.
 
A hírt Vass Levente egészségügyi államtitkár a Transindex hírportálnak nyilatkozva is megerősítette: idén a beoltott szülők kiskorú gyermekei csak negatív teszttel térhetnek vissza az országba. – A tizenhat évesnél fiatalabbak az oltási igazolványt negatív teszttel tudják kiváltani, vagy vállalják a karantént – fogalmazott a tisztségviselő. Hangsúlyozta: a román határon nem végeznek tesztet.
 
Nemrég Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampányt vezető katonaorvos azt nyilatkozta: május végéig az Európai Gyógyszerügynökségnek jóvá kellene hagynia a Pfizer–BioNTech által gyártott vakcinát a 12 évesnél idősebb tinédzserek számára. 

Irány a „turistákra nyitott” országok!

Az oltáskampány beindulását követően több kolozsvári utazó is folyamatosan követte a román külügyminisztérium más országokra vonatkozó beutazási feltételeit részletező honlapját. Azt figyelték, melyik állam teszi lehetővé a negatív teszttel vagy az oltási igazolással történő beutazást. – Nem bírtuk már a bezártságot, a gyermekeknek is nagy szüksége van a világ járására, ehhez vannak szokva. Ezenkívül az utazás számunkra is hatalmas élmény, feltöltődési lehetőség, hajt bennünket a felfedezés vágya – nyilatkozta a Szabadságnak az egyik világjáró.

Akadtak olyanok is, akik az elmúlt időszakban turisztikai ügynökség bevonásával utaztak Egyiptomba. Elmondták, a saját szervezésű út igen körülményes és költséges lenne. Megtudtuk: többen akár 1000 eurót is hajlandók voltak arra költeni, hogy egy hetet valamelyik üdülőtelepen tölthessenek, s hétközben egynapos utazásokat tegyenek valamelyik turisztikai látványossághoz vagy Kairóba. Mások a balkáni országokat vették célba: egyesek Albániába utaztak, mások néhány napra Görögországba ruccantak le, ahol bár kijárási tilalom volt, fürdeni azért lehetett. 

(A borítókép, amely 2021. május 6-án készült Split városában, a szerző felvétele)