Nagybánya lesz Románia következő ifjúsági fővárosa

Nagybánya lesz Románia következő ifjúsági fővárosa
Jövő év májusától Nagybánya lesz Románia Ifjúsági Fővárosa– jelentették be a hétvégén az Ifjúsági Csúcsértekezlet keretében a Bákóban sorra került Romániai Fiatalok Gáláján. Jelenleg egy a hazai város viseli a címet.

Az országos programnak fővédnöke Klaus Johannis államfő, az elismerés a program jelentőségét támasztja alá – írják a Pont Csoport sajtóközleményében. A 2015-ben Kolozsvár által viselt Európa Ifjúsági Fővárosa címhez hasonló elveken működő országos program keretében szervezett második kiírásra számos pályázat érkezett: Gyulafehérvár, Nagybánya, Galac, Jászvásár, Ploiești, Szatmárnémeti és Suceava is benyújtotta pályázatát. A döntőbe Nagybánya, Jászvásár és Szatmárnémeti jutott be.

„Nagyon örvendünk, hogy az általunk választott #Uturn koncepció alapján Nagybányát választották Románia Ifjúsági Fővárosának. Ez a cím nem a mienk, hanem a nagybányai és a romániai fiataloké. Találkozunk jövőre Nagybányán, Románia Ifjúsági Fővárosában 2018. és 2019. között!” – mondta Daniel Orza, Nagybánya Románia Ifjúsági Főváros képviselője.

Nagybánya 2018. május 2. – 2019. május 2. között lesz Románia Ifjúsági Fővárosa. A cím mellett a város elnyerte a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a program társkezdeményezője által felajánlott 50 ezer eurós díjat. Ez jelenti a nyertes város által tervezett programok finanszírozásának kiindulópontját, de további támogatások bevonzásához is forrást szolgáltathat.

Nagybánya #Uturn című pályázata azt tűzte ki célul, hogy egy éven keresztül egy olyan programot teszteljen, amely vonzó lehetőségeket hivatott biztosítani a fiataloknak, aktivitásra, maradásra és a közösségi életben való részvételre sarkallva őket. A program a helyi hatóságok, az ifjúsági civil szervezetek, informális fiatal csoportosulások, intézmények és az üzleti környezet támogatását élvezi majd.

A három döntős város pályázatát az ifjúsági civil szférának a magánszektornak, a parlamenti politikai pártok ifjúsági szervezeteinek és egyes közintézményeknek képviselőiből álló független zsűri értékelte. A zsűrizés olyan kritériumok alapján történt, mint a pályázat indoklását megalapozó motiváció, a vízió, a küldetés és a célok koherenciája, valamint a javasolt projektek beilleszkedése az ifjúságot érintő közpolitikák stratégiájába és dokumentumaiba.

A programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) –koordinálja, célja pedig annak a módnak a fejlesztése, ahogyan a helyi hatóságok együttműködnek az ifjúsági civil szervezetekkel és a magánszférával annak érdekében, hogy a romániai fiatalokat helyezzék a városfejlesztési folyamatok középpontjába.   

A Románia Ifjúsági Fővárosa címről több információ itt található: http://capitalatineretului.ro/

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei