My Fair Lady-bemutatóra készül az opera

My Fair Lady-bemutatóra  készül az opera
Több mint harminc év után november 30-án, csütörtökön mutatja be újra a Kolozsvári Magyar Opera Frederick Loewe híres musicaljét, a My Fair Ladyt. A csütörtöki előadás után december 9-én és 10-én tűzik ismét műsorra, a jegyek már mindhárom előadásra elfogytak– közölte Szép Gyula operaigazgató a bemutatót beharangozó keddi sajtótájékoztatón. Igy hát az, akinek nem sikerül t jegyet vásárolnia, csak 2024-ben tekintheti meg az előadást. A keddi sajtótájékoztatón azonban nem csak a musical bemutatásában érintett művészekkel találkozhattak az újságírók, hanem Palló Imre karmesterrel is, aki december 7-én, csütörtökön vezényli Gaetano Donizetti Szerelmi bájitalát Kürthy András rendezésében.

– A My Fair Lady musicalt illik repertoáron tartani. Közel másfél éve keresett meg Béres László rendező és Jankó Zsolt karmester a darab bemutatásának ötletével – közölte Szép Gyula operaigazgató, a musicalt beharangozó sajtótájékoztatón.

– A musical már az 1956-os bemutatója óta nagy népszerűségnek örvendett. Az ezt követő néhány év alatt több mint kétezerszer adták elő. A témája – Higgins professzor, az egocentrikus és excentrikus agglegény fogadásból létrehozza a „szupernőt” – ma is aktuális, amikor sokan akár „három könyökkel” harcolnak saját szándékuk megvalósításáért – vélekedett Béres László rendező. 

Jankó Zsolt, az előadás karmestere elmondta: Loewe művének titka a slágerszámba menő dallamok.

– Régi álmom volt, de soha nem képzeltem el, hogy alkalmam lesz megkoreografálni a My Fair Ladyt. Azt hittem, könnyű lesz, de nagyon meg kellett küzdenem. A teljes balett részt vesz az előadásban – tudtuk meg Jakab Melindától, az előadás koreográfusától.

Bocskai Gyopár díszlettervező közölte: a meglévő díszletelemeket is felhasználta, a színek gyakori váltakozása miatt a falak mozgathatóak. Ez akkor is előnyös, amikor a társulat kiszálláson vesz részt ezzel a darabbal, magyarázta. Ledenják Andrea jelmeztervező több mint kétszáz jelmezt tervezett, amelyek célja az 1912-es londoni helyszínre jellemző harmónia megteremtése.

A sajtótájékoztatón jelen levő szereplők: Modra Noémi (Eliza), Mányoki László (Higgins professzor),  Szilágyi János (Pickering ezredes) egyhangúlag azt nyilatkozták: nagy színészi kihívásnak felelnek meg ezzel a szereppel.

Szép Gyula elmondta: karácsony előtt több előadással várják a közönséget, így december 18-án, kedden az opera  gyermekkórusa lép fel, december 21-én, csütörtökön a Tokos Zenekar teremt népi karácsonyi hangulatot.

A tájékoztatón bejelentették  az opera jövő év áprilisában mutatja be Giacomo Puccini: Manon Lescaut című operáját Kürthy András rendezésében.

Borítóképünkön Madarász Lóránt, akit  Alfred P. Doolittle szerepében  láthatunk a kolozsvári színpadon. Fotó: KMO)