Magyarországi kirándulások Határtalanul

Magyarországi kirándulások Határtalanul
Sétahajózás a Dunán, Szépművészeti Múzeum, gödöllői kastély, Országház, Eger – csak néhány állomása a refisek magyarországi kirándulásainak. A Határtalanul programban anyaországi diáktársaikkal is szorosabbra fűzhették kapcsolataikat.

Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó pünkösdi számában.Május elején iskolánk 11. évfolyama Magyarország öt csodaszép városát látogatta meg a Határtalanul programnak köszönhetően. Első állomásunk a debreceni nagytemplom volt, majd egy tudományos élményközpontban töltöttünk el tartalmas délutánt, ahol zenélő villámoktól kezdve, 3D-nyomtatással, gravitációs kísérletekkel folytatva érdekesebbnél érdekesebb tevékenységeken vettünk részt. Budapestre érkezve méltó lezárása volt napunknak az esti hajókázás a város fényeitől pompázó Duna tükrén. Fővárosi tartózkodásunk alatt jártunk az Országházban, ahol megnéztük a Szent Koronát is és a Szépművészeti Múzeumban, amelynek mind kiállításai, mind árkádjai, folyosói elragadóak. A Terror Házában szörnyülködve kerültünk közelebb a tanórákról ismert totalitárius rendszerek borzalmaihoz. A Nemzeti Színházat belülről is feltérképeztük, és megnéztük Tennessee Williams Üvegfigurák című drámáját.

Tudományos élményközpontban a tizenegyedikesek

A vasárnapot Szentendrén kezdtük, a Skanzenben, ahol interaktív foglalkozáson ismerkedtünk, a múlt század embereinek mindennapjaival, délután pedig soha nem látott csodában volt részünk: a budapesti Zene Házának zenetörténeti kiállítását tekintettük meg. A következő állomás a gödöllői királyi kastély volt, majd meglátogattuk a kollégium testvériskoláját. Könnyedén ment az ismerkedés a gödöllői diákokkal, búcsúzáskor már a következő találkozás gondolatával integettünk nekik a buszból. Egerbe érkezve esti városnézés várt. A történelmi város utcáit járva átszellemülten hallgattuk a múlt történeteit, amelyeket most közelről is megismerhettünk.

Fáradtan bár, de emlékekkel gazdagon tértünk vissza Kolozsvárra, hogy ha testileg kimerülten is, de lelkileg feltöltődve vágjunk neki a hátralevő heteknek. Külön köszönjük Csizmadia Gábor magyarországi programfelelősünknek a szervezést és ezt a feledhetetlenül gazdag programot.

Hidi Krisztina
11. osztály

A végzős évfolyam az egri várban