Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély augusztusi számában.
Amikor az ötletcsíra megfogant
Talán kevesen tudják, de az idei, 30. EKE Vándortábor története 2022. augusztus 5-én, egy forró nyári délutánon kezdődött, amikor online bekapcsolódva a Gyimesfelsőlokon zajló országos EKE küldöttgyűlésébe, azon kaptam magam, hogy többen is a kolozsváriakra szavaznak a 30. EKE Vándortábor megszervezése kapcsán. Köpni-nyelni nem tudtam a váratlan hírtől, és akkor még magam sem hittem, hogy ebből a kezdetleges ötletből valami konkrétum fog születni. Hiszen lelki szemeim előtt megjelentek a teljesítménytúrák szervezésének nehézkes pillanatai, amikor lasszóval kergettük az önkénteseket, hogy egy napra összeálljon az 50-70 fős szervezői csapat. Továbbá, személyesen még sosem vettem részt EKE Vándortáborban, nem tudtam mivel jár ennek a szervezése. Aztán szó szót követett, s már a potenciális helyszínekről beszélgettünk, a gyűlés végeztével pedig megígértették velünk, hogy szeptember végéig döntsük el, vállaljuk-e a Vándortábor megszervezését. Szeptember 19-én, egy hűvös, esős napon meg is ejtettük az első terepszemlét Kalotaszentkirályon, Magyarókerekén, Sebesváron, Zsobokon és Sztánán, a nap végére pedig már csak két potenciális helyszín maradt, az első és az utolsó. Még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor szeptember 27-én létrehoztam a Vándortábor című mappát a számítógépemen, hiszen tudtam, hogy onnantól kezdve nincs visszaút.
Hamleti EKE-dilemma: szervezni, vagy nem szervezni?
Ha visszapörgetnénk az idő kerekét, november 4. szintén kiemelt dátum lenne, hiszen ekkor jelentettük be először hivatalosan a teljesítménytúra-sorozat évadzáró ünnepségén, hogy 2023-ban mi szeretnénk megszervezni az EKE Vándortábort. Egyúttal a jelen lévő önkénteseket is felkértük a szervezésre, hiszen sejtettük, hogy ekkora kaliberű rendezvényhez legalább 100 önkéntesre szükségünk lesz. Kiküldtük a jelentkezési lapot a potenciális önkéntesjelöltjeinknek, november 24-én pedig a JZSUK zsúfolásig telt fizikumában megszerveztük az első nagy vándortábori gyűlést. Addigra már eldőlt a helyszín: a sátortábor felépítése szempontjából Sztána bizonyult a legmegfelelőbbnek, emellett kezdett összeállni a túrakínálat. Kijelöltünk néhány nagyobb feladatkört, amelyekre felelősöket kerestünk, ám a próbálkozásunk elég hamar kudarcba fulladt, hiszen a felelősség szótól szinte mindenki megijedt. Az önkéntesek jelentkezése is egyelőre nehézkesen haladt, a gyűlés napjáig csak 42-en töltötték ki az űrlapot, néhányan pedig destruktív hozzászólásokkal rontották a morálunkat. A gyűlés végére komolyan megkérdőjeleződött bennem, hogy érdemes-e belevágni ezerfős, egy hetes rendezvény megszervezésébe úgy, hogy még semmi sem biztos.
A tettek mezejére lépve
Minden kezdeti nehézség és dilemma ellenére mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk, december 14-én pedig kiküldtük a hivatalos meghívót az országos EKE-taglistára. Innentől kezdve már tényleg nem lehetett visszatáncolni, ezért arra fókuszáltunk, hogy az előttünk álló fél évben minél hatékonyabban fel tudjunk készülni a 2023-as év legnagyobb kihívására. Még decemberben felkerestük Könczyéket, hogy elvállalják-e az arculat megtervezését, januárban elkezdődött az ötletelés: Sztána és a Riszeg-tető kapcsán a megfelelő szimbólumot is hamar megtaláltuk – a riszegvirágot, azaz a henye boroszlánt. A weboldal kapcsán eszembe jutott egy régi kedves IKE-s ismerősöm, Taki (Takács Zoltán), aki elkezdett webfejlesztéssel foglalkozni, s mivel ő is rengeteget tevékenykedett civil szférában, megtetszett neki a tábor ötlete, és nagyon kedvezményesen elvállalta a weboldal létrehozását. Mindeközben teljes gőzzel zajlott a síversenyek szervezése, így a Vándortábor-projektet csak mellékvágányon tudtuk előre vinni, viszont amint kitavaszodott és elolvadt a hó, elkezdtük a túrák lejárását és feltérképezését is. Párhuzamosan tovább folyt az önkéntesek toborzása, a megbeszélések, megszületett a logó, alakult a weboldal, megterveztük a tusolókat és a sátortábor infrastruktúráját, a múzsa közbenjárásával a túraleírások is szaporodtak, emellett elkészült egy bemutató prospektus, amellyel felkerestük a potenciális támogatókat, és a médiában is egyre aktívabban kezdtük népszerűsíteni a rendezvényt – egyszóval a tettek mezejére léptünk. Hogy véletlenül se unatkozzunk, májusban és júniusban megszerveztük a Jókai- és Bánffy-teljesítménytúrákat is, ami önmagában felért egy öngyilkossági-kísérlettel a Vándortábor szervezés közepette, de szerencsére túléltük.
Az utolsó száz méter izgalmai
Mivel az újság hasábjaira nem is férne el mindaz az izgalom, stressz, idegeskedés, rohanás, túlóra, terheltség, amelyen keresztülmentük az elmúlt pár hónapban, és az olvasókat sem szeretném kedvetleníteni a panaszkodással, elég csak annyit megemlítenem, hogy nagyon intenzív és kihívásokkal teli időszakot tudhatunk magunk mögött. Mivel a túraleírások, a végleges program és a tábori kiadvány tartalma júliusra állt össze, Várdai Évának Forma–1-es tempóban kellett megszerkesztenie a programfüzetet és a Gyopár-különszámot. Viszont megérte a fáradtságot, mert mindkettő gyönyörű lett (és most nem az elfogultság beszél belőlem). Az online regisztráció június 19-én indult be, és bő egy hónap állt a résztvevők rendelkezése, hogy bejelentkezzenek, ám így is nagy részük az utolsó napokra hagyta. Izgalommal követtük, ahogyan egyre csak nőtt a szám, amikor pedig átléptük az ominózus ezrest, üdvrivalgásba kezdtünk mindannyian. A táborépítés már július 26-án, szerdán elkezdődött Sztánán, Boér Botond koordinálásával, a több furgonnyi kelléket pedig előtte kiszállítottuk: vízcsövek, tusolótálcák, a 12 személyes tusolóváza, áramkábelek, cölöpök, ezer literes víztárolók, lámpák, raklapok, színpad, a kisebb dolgokat pedig meg sem említettem. A víz és áram elvezetése a táborhelyig eleinte nagy kihívásnak tűnt, ám az önkéntesekből álló építő csapat gyorsan megszelídítette a kígyózó vízcsöveket, és balesetmentesen bekötötte az áramkábeleket, majd a kézmosókat és a tusolókat is hatékonyan összeszerelték. Mindeközben Kolozsváron folyamatosan csörgött a telefon, e-mailekkel és Facebook-üzenetekkel ostromoltak, mindenkinek utolsó percben volt valamilyen nagyon fontos kérdése, amelyre türelemmel próbáltunk válaszolni az őrült hajsza ellenére. Emellett folytak az adminisztratív teendők: körlevelek kiküldése, regisztrációs gyűlés megszervezése, a buszos logisztika véglegesítése, kérvények benyújtása, szerződések megkötése, a termékek rendelése, a több száz kilogrammnyi nyomtatvány elszállítása, a kisbusznyi irodai kellékek bepakolása, a pólók, bögrék, csősálak, kulacsok átvétele, a listát pedig folytathatnánk. Bármennyire hihetetlennek tűnt még számunkra is, sikerült mindennel időben elkészülnünk. Július 29-én, pénteken magunk mögött hagyva a megfeszített munka izzadtságát, valamint a kincses város porát és zaját, kellékekkel felpakolva elindultunk Sztána felé.
Anyag megtanulva, kezdődhet a vizsga!
Amikor az ember lánya több hónapon keresztül megfeszítve dolgozik azért, hogy minden sínen menjen az ominózus tábori héten, kicsit úgy érzi magát, mint az érettségi előtt: anyag megtanulva, feladatok begyakorolva, kezdődjék a vizsga. S mint amikor az osztályterembe belépve minden addigi félelem elszáll, és betölti a helyét a „jöjjön, aminek jönnie kell’ érzés, Sztánára megérkezve, az idilli naplementében én is azt éreztem: megtettem a tőlem telhetőt, a nagy vizsgán pedig megpróbálok a legjobb tudásom szerint helyt állni. Az érettségivel ellentétben viszont nem egyedül kellett kidolgoznom a tételt, hanem csoportosan oldhattuk meg a feladatokat, amelyhez mindenki hozzátette legjobb szándékát és képességét. Ennek köszönhetően az utolsó előkészületi napokon sikerült minden feladatot gyorsan befejezni: a sátorhelyek és parkolóhelyek kijelölését, a táblák, feliratok kihelyezését, az óriási molinók kifeszítését, az A3-as látványos túraleírások kifüggesztését, az 1300 névkitűző felkötögetését, a regisztrációs iroda berendezését, a nyomtatók beüzemelését, a színpad összerakását, a rendezvénysátor felállítását.
A 30. EKE Vándortábor idei helyszíne madártávlatból (Fotó: Böjthe-Beyer Barna)
Hétfőn, a nulladik napon, hadi készültségben vártuk a korábban érkezőket. Bár a regisztráció hivatalosan augusztus elsején, kedden kezdődött, hétfőn is már nagyon sokan megjelentek, így a Kardos Zsuzsa által vezetett regisztrációs csapat egy percig sem unatkozott. A fiatalok az ajándékcsomagok összeállításában szorgoskodtak, a felnőttek pedig a laptop előtt ülve véglegesítették a regisztrációs adatokat és túrajelentkezéseket. Kedden nagyobb fokozatra kapcsoltunk, hiszen majdnem dupla annyi résztvevőre számítottunk, így reggel 8-tól este 9-ig égtek a billentyűzetek a regisztrációsok keze alatt. A fiúk nagyon ügyesen irányították a forgalmat a faluban, valamint fenntartották a rendet a parkolóknál, így azok a cseles résztvevők sem tudtak kifogni rajtuk, akik azt füllentették, hogy a főnök engedélyével rövid ideig behajthatnak autóval a sátortábor területére. A regisztrációnál is születtek viccesebbnél viccesebb történetek: egy fiatalemberrel, aki befizetett, de nem regisztrált, mert azt hitte, az már nem szükséges; egy hölgy, aki a Kapusi-szoros vizes túráról azt hitte, hogy honismereti; a kerékpáros túrára feliratkozott fiatalember, aki biciklit nem hozott, mert azt hitte, azt tőlünk fog kapni; és sok résztvevő azt hitte, hogy Sztánán majd találnak pénzváltót, vagy bankautomatát.
A hét folyamán több váratlan helyzetben és izgalomban is volt részünk, például az első túranapon, szerdán, Nagy Éva és Ferencz Juli, a buszos logisztika felelősei, legédesebb álmából ébresztették fel a Kolozsváron alvó sofőrt, akinek már ott kellett volna lennie Sztánán, továbbá szembesülniük kellett azzal, hogy az egyik 20 személyes busz helyett csak 14 személyes érkezett, így pótszékekkel rögtönözve kellett megoldani a problémát. A délutáni programok és előadások során is bőven kijutott az izgalomból. Például a spontán helyszínváltozásokra nem voltunk felkészülve: Marosán Csaba még vígan mesélte az irodalmi humorsztorikat a színpadon, amikor Varga Csaba már a rendezvénysátorban várta a hangtechnika beszerelését, s hogy addig se unatkozzon, elkezdett segíteni az asztalok elrendezésében és a nem megfelelő sátorfalra felaggatott fényképkiállítás leszedésében, ugyanis épp arra a falra kellett kivetítenie a Nanga Parbat expedícióról készült kisfilmjét.
Elégedettség, siker és eufória
Habár többször is váratlan kihívásokkal találtuk szembe magunkat, önkénteseink kreativitásának köszönhetően mindent sikerült gyorsan és hatékonyan megoldanunk, az égiek pedig végig velünk tartottak és egész héten megkíméltek a beígért esőtől, így szombaton már vízi csatákkal próbálták enyhíteni a résztvevők az augusztusi forróságot. A napi 25 túrából álló színes kínálatból a Riszeg-tető (175 résztvevővel), a Kalota-havas (162), a Misid völgye (156), az Almási-vár gyerektúra (145 a hivatalos adat, de valójában elérte a 160-at is arésztvevők száma) és a Kapusi-szoros (144) került be a top 5-ös listába, de például a legnehezebb, 31 km-es Tarányos túrát is 55 bátor táborozó teljesítette a három nap leforgása alatt. A kerékpáros túrákat összesen 52-en választották, lóháton 47-en ismerhették meg Sztána idilli környékét, a bevállalósak pedig 25 km-t szaladva tették próbára a terepviszonyokat, érintve az Almási-várat és a Riszeg-tetőt is. Délutánonként jó volt látni, hogy a fáradtság ellenére mindenki elégedettséggel és széles mosollyal szállt le a buszról, élményekkel megrakott hátizsákokkal. A túra fáradtságát izgalmas délutáni programokkal próbáltuk oldani: előadásokkal, gyerekfoglalkozással, néptáncoktatással, gitáresttel, kocsmakvízzel, tábortűz körüli nótázással, a szombati pihenőnapon pedig tájfutással, természetismereti vetélkedővel, jógával és további előadásokkal vártuk az érdeklődőket. A tábor záróünnepséggel, díjkiosztóval, tombolával, szülinapi tortával zárult, végezetül pedig egy felejthetetlen retrobulival koronáztuk meg a hét sikerét, kiadva az elmúlt néhány hónap felgyülemlett feszültségét.
Csoportkép a Kalota-havas túrán, háttérben a Fehér-kövekkel (Fotó: Nagy Zoltán)
Szeretnék köszönetet mondani mind a 129 lelkes és elhivatott önkéntesünknek, akik nélkül nem sikerült volna ezt a lehetetlennek tűnő kihívást megvalósítani, közülük pedig külön köszönet Veres Ágnesnek, Ferenczi Júliának, Kardos Zsuzsának, Nagy Évának, Filep Ingridnek, Kovács Zsuzsának, Péter Anikónak és Boér Botondnak, akik az elmúlt fél évben aktívan hozzájárultak a tábor megszervezéséhez, majd helyszíni lebonyolításához. Ha nem szorítanának a terjedelmi korlátok és végtelen hasáb állna rendelkezésünkre, mindenkit személy szerint megemlítenék, mert megérdemelné. Végezetül köszönet nagylelkű támogatóinknak és partnereinknek, akik hittek bennünk és anyagi, vagy egyéb jellegű segítséggel járultak hozzá a tábor megvalósításához. Bízunk abban, hogy mindenki felejthetetlen élményekkel tért haza a 30. jubileumi EKE Vándortáborról, és már izgatottan várjuk, hogy fény derüljön a jövő évi szervezőre.
(Borítókép: Böjthe-Beyer Barna)
