Kerekedőben: véget ért a 12. Kolozsvári Magyar Napok

Kerekedőben: véget ért a 12. Kolozsvári Magyar Napok
Véget ért vasárnap a 12. Kolozsvári Magyar Napok, amely az enyhülő járványügyi korlátozások idején ismét fejlődő pályára állt. „A járványhelyzet szabta korlátozások közepette úgy érezzük, hogy sikerült megvalósítanunk mindazt, amit a szervezési folyamat során célul tűztünk ki. A magyar napok idei kiadása már mennyiségileg és minőségileg is megközelítette a 2019-es szintet, s ezt támasztják alá a részvételi adatok is” – nyilatkozta Gergely Balázs a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője. Hozzátette: érezhető volt, hogy a résztvevők óvatosabbak voltak, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban, valamint a nemzetközi és Erdély-szintű mobilitás is csökkent, mindezeket pedig leginkább a főtéri koncertek résztvevőszámain lehetett tapasztalni.

Fontos megjegyezni, hogy a magyar napos helyszínek többsége teljes kihasználtsággal üzemelt, sőt, a Farkas utcai könyvvásárban vagy épp a Romkertben – az Emese Park jóvoltából – működtetett és a gyerekprogramoknak helyet biztosító középkori faluban sikerült rekordszámú résztvevőt számlálnunk. „A szervezői munkálatok megkezdésekor még teljesen más szabályoknak kellett megfelelnünk, mint amelyek a fesztivál megkezdésekor már érvényben voltak, a korlátozó intézkedések folyamatos változása pedig nagyban befolyásolta a felkészülést. A júliusvégi hatósági előírások szerint csak legtöbb 2500 fős tömegrendezvényekben gondolkodhattunk, így ennek megfelelően igyekeztünk kialakítani a programkínálatot, végül pedig – az augusztusi lazítások miatt – már tulajdonképpeni létszámkorlátozás nélkül vehettek részt az érdeklődők rendezvényeinken” – fogalmazott Gergely Balázs, majd hozzátette: az idei rendezvény sok tekintetben meghaladta az elvárásokat, és a 2019-es csúcsidőszak, valamint a tavalyi „csonka” kiadás között helyezhető el, egy egyértelműen felfelé ívelő („kerekedő”) pályán. A 12. Kolozsvári Magyar Napok programjain résztvevők becsült száma megközelíti a 130 ezer főt.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy a régi-új helyszínek ismét megteltek élettel, működött az utcazenészek fellépéseivel színesített Farkas utcai vásár, ismét látogatható volt a Borutca és a Romkert, de új helyszínként jelentkezett a Kolozsvári Református Kollégium udvara, valamint a törökvágási falumúzeum is, ahol – közel 250 résztvevővel – ismét megszerveztük a KMN-Donaton Terepfutóversenyt és a szintén sokakat vonzó örömfőzést. A Bánffy-udvarban, a Petőfi Kulturális Ügynökség közreműködésével működtetett Petőfi-színpad minőségi zenei fellépőknek adott teret, a KMN utolsó két napján pedig újra esti bulik helyszíne volt a kolozsvári palota udvara” – mondta Gergely Balázs. A Magyar Napok főszervezője összegzője végén elmondta: a rendezvény a hatályban lévő járványügyi szabályozásoknak maradéktalanul megfelelt, s a szervezőcsapat és a partnerszervezetek a következő időszakban közösen is kiértékelik a rendezvény egészét. „Az már most jól látható, hogy – miként azt az idei kiadás jelmondatában is jelezni kívántuk – a magyar napok ismét kerekedőben van, s reményeink szerint a jövőben visszaállhatunk a normális kerékvágásba, hiszen már most sikerült jelentősen közelítenünk a 2019-es csúcsidőszakhoz mind a résztvevők, mind pedig a programok számában” – hangsúlyozta a főszervező.

A magyar napok rendezvényeit azok is követhették, akik személyesen nem tudtak jelen lenni a különböző eseményeken, hiszen az MTVA, a Video Pontes, az Erdélyi Magyar Televízió és a Székelyföldi Stúdió közreműködésével idén is működött a KMN-tévé, mely élőben közvetítette a magyar napok jónéhány programpontját. „Az online elérhető magyarnapos televízió ötlete akkor született meg, amikor a tavalyi szigorítások közepette csak igen korlátozott számban tarthattak velünk személyesen, a különböző helyszíneken az érdeklődők. Idén már látni lehetett: olyan arányban csökkent a KMN-tévé nézettsége, amilyen arányban nőtt a személyes részvételek száma, s így ez is azt mutatja számunkra, hogy a személyes jelenlétet semmi sem pótolhatja az egyes kulturális események esetében” – mondta Gergely Balázs.

Az idei magyar napok jótékonysági gyűjtésével a szervezők a Szent Mihály-templom – Pákey Lajos-tervezte – neogótikus kerítésének felújításához szerettek volna hozzájárulni, támogatói karszalagokat pedig az KMN-infópontoknál vásárolhattak a rendezvény résztvevői. Az ebből befolyt összeget (12.211,5 lejt és 7500 forintot) a szervezők eljuttatják a Szent Mihály-plébániának.

A 12. Kolozsvári Magyar Napok szervezői ezúton is köszönetüket fejezik ki a rendezvénysorozat támogatóinak, önkénteseinek, partnereinek és nem utolsó sorban mindazon résztvevőknek, akik jelenlétükkel értelmet adtak erőfeszítéseiknek. A rendezvénnyel kapcsolatos összes információ, a teljes programkínálat, fénykép- és videógaléria, valamint jónéhány programpont írásos beszámolója megtalálható a www.magyarnapok.ro címen, ahol a KMN-tévé műsora is visszanézhető, valamint további érdekességek találhatók az rendezvény Facebook-oldalán.  

Borítókép: KMN - Vakarcs Loránd