Emil Boc polgármester szerint jó évet zár Kolozsvár

Tíz év alatt tízezer gyerekkel több jár a város iskoláiba

park
Januárban átadják a felújított Vasutas parkot (Facebook)
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere szerint a város jó évet zár, mert sok nagy léptékű projektet fejeztek be, és a még fontosabb projektek – mint például a körgyűrű és a metró – megvalosítására a kormány több millió eurót biztosít telekkisajátítás jogcímen. A polgármester megemlítette az idén befejezett megvalósításokat, úgy mint a Monostori/Mănăştur út összekötését a Villamos művek/Uzinei electrice utcával, a Kajántói/Oaşului és a Szent László/Răsăritului utca közötti híd megépítését, a Szamos-part felújítását, a Horia Demian Sportcsarnok előtti tér és a Hétvezér/14 Iulie tér felújítását. A polgármester az Európai Bizottság és a Világbank felméréseire alapozva kijelentette: Kolozsváron nagyon jó az életminőség, sokan akarnak ide költözni és családot alapítani. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy egy évtized alatt tízezerrel nőtt a kolozsvári tanintézetek elemi és középiskolás tanulóinak száma.

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott tegnap Emil Boc Kolozsvár polgármestere. A kétórás eseményen a városvezető először az idén lezárult megvalósításokról értekezett. Itt említette meg a Monostori/Mănăştur út összekötését a Villamos művek/Uzinei electrice utcával, a Kajántói/Oaşului és a Szent László/Răsăritului utca közötti híd megépítését, a Szamos-part felújítását, a Horia Demian Sportcsarnok előtti tér és a Hétvezér/14 iulie tér és az Armătura-park felújítását, a Tűzoltó torony átadását stb. Megtudtuk: a körgyűrű megépítéséhez 200 millió eurót szavazott meg a kormány a telekkisajátítás által érintett tulajdonosoknak, illetve a metró miatti telekkisajátításokért pedig közel 57 millió eurót. A törökvágási felüljáró tervezése befejeződött, a munkálatok 2024-ben elkezdődhetnek. Az idei befektetések összege meghaladja a 85 millió eurót. 

„A 2023 elején felvállalt projektek közül az első húszat meg is valósítottuk, és ezek összértéke meghaladja a 85 millió eurót. Ez az összeg nem foglalja magába a keleti park kialakításához szükséges telekkisajátításokért kifizetett kártérítések összegét” – fogalmazott a polgármester. 

A polgármester a kisebb léptékű megvalósítások között említette a sétatéri 56-os emlékmű kivilágítását, a biztonságos bicikliparkolók megépítését stb. Megtudtuk: a Farkas/Kogălniceanu utca munkálatai 99 százalékban elkészültek. Hasonlóképpen 99 százalékban kész a Vasutas park, amelyet 2024 januárjában adnak át. Napelem parkot alakítottak ki a távfűtési vállalattal közösen, amely hatezer lakás hőenergiával való ellátásához szükséges áramot termel. A Lomb lakónegyedi Cluj Innovation parkban is napelemeket szereltek fel. De az elöljáró ide sorolta még a repülőtér és a Széchenyi/Mihai Viteazul tér között közlekedő A1E járatot, és az újabb éjszakai buszjáratok beindítását. 

A polgármester külön kiemelte a kolozsvári oktatási infrastruktúra korszerűsítésével kapcsolatos anyagi ráfordításokat. Tíz év alatt nyolc új iskolaépületet húztak fel, hét épületet felújítottak, ami 25 osztályterem kialakítását tette lehetővé. Az elmúlt tíz évben tízezerrel nőtt a kolozsvári – elemi és középiskolai tagozatra járó – iskolások száma. Tíz év alatt a polgármesteri hivatal 230 millió eurót költött az iskolások ösztöndíjára. Tizenhat év alatt a városi önkormányzat megháromszorozta a bölcsődei helyek számát: míg 2007-ben csak 485 hely volt a kolozsvári bölcsődékben, mostanra a bölcsődei helyek száma elérte az 1487-et. A polgármesteri hivatal folyamatosan támogatta a bölcsődék bővítését, amiből akár 12 új bölcsődét építhettek volna. 

Az Európai Bizottság és a Világbank közelmúltban végzett felmérése során 83 európai város életminőségét mérték fel az ottani lakosok véleményei alapján. Kolozsvár bekerült az első tíz legjobb életminőséget biztosító városba. A kolozsvári interjúalanyok 94%-a mondta azt, hogy elégedett az itteni életminőséggel, sőt: 59% azt nyilatkozta, hogy az életminősége nőtt az öt évvel ezelőtti szinthez képest. Idén Kolozsvárt az első tíz közé sorolták az Európai Bizottság által meghirdetett „100 klímasemleges város” listáján is. 

Emil Boc arról is szót ejtett, hogy a tizenöt évvel ezelőtt kezdeményezett Ifjúsági/Tineretului lakónegyed megépítése a magáncég üzlettársak miatt még egy kapavágásnyit sem haladt. A peres felek a törvényszékhez fordultak jogorvoslatért, ezért az ügy megoldása régóta húzódik. A 236 hektáros Szopori lakónegyed végleges körzeti városrendezési tervét (PUZ) viszont 2024-ben elfogadja a városi tanács, ezt követően pedig kezdődhet az építkezés. Boc arról is beszámolt, hogy a pataréti lakosok lakhatási körülményeinek javítása érdekében 65 családot sikerült átköltöztetni az önkormányzat által megvásárolt lakásokba. 

A kolozsvári igen magas ingatlanárak kapcsán a polgármester azt válaszolta: az ingatlanpiac alakulását a városvezetés nem szabhatja meg, ám az iskolások létszámának növekedése azt bizonyítja, hogy itt magas az életszínvonal, jó a közbiztonság, fejlett az infrastruktúra. A polgármester viszont elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy néhányan törvény felettinek érzik magukat. Úgy vélte, a törvényes előírások betartása elmulasztásának tudható be a prahovai tűzeset is, amely több ember életét követelte.