A magyarázat: Amerikának – a világhatalmi státus megőrzése érdekében – Kína gazdasági felemelkedését minden áron meg kell fékeznie. Kínával szemben is az – Oroszország vonatkozásában félreérthetetlenül csődöt mondott – szankciós politikát próbálja bevetni. Merthogy az – bár az Orosz Föderációt nem kényszeríthette térdre – Amerikának végül is busás hasznot hozott és hoz. Az európai gazdaságban ugyanis Oroszország helyét – gyakorlatilag versengés nélkül – Amerika vehette át. Az az Amerika, mely túlságosan drágán kitermelhető palagázát egyébként nem is tudta volna értékesíteni. Így azonban – egyebek közt – azt is az európaiak nyakába varrta. Az orosz gáznál négyszer drágábban.
Az új gazdasági paradigma megvalósítása érdekében azonban fokozatosan le kellett mondania az adócsökkentésekről, a deregulációról, a privatizációról és a szabadkereskedelemről, hiszen ezek miatt számos stratégiai fontosságú beszállítási lánc és számtalan munkahely Kínába és a fejlődő világ államaiba vándorolt ki. Ennek következményeként azonban amerikai nézőpontból olyan „gazdasági egyensúlyzavarok” jöttek létre, melyek az amerikai demokráciát súlyosan megkárosították. Sőt. Az Amerikai Egyesült Államok demokrácia-exportra alapozott világhatalmi státusát is komolyan megkérdőjelezhették.
A folyamat megfékezésére egyetlen lehetőség van – véli a Biden kormányzat –, s ez nem egyéb, mint a gazdaságpolitika alárendelése a kül- és biztonságpolitikának. A gazdasági folyamatok irányítását az úgynevezett geopolitikának kell kézbe vennie.
Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy Amerikának olyan új, modernnek aposztrofált, de voltaképpen ásatagon kommunisztikus gazdasági stratégiát kell kialakítania, melynek keretében a gazdasági növekedést garantáló beruházásoknak mindenekelőtt a nemzetbiztonsági célzatú iparágakra kell irányulniuk. Olyan partnerekkel kell megerősítenie az együttműködést, melyek a biztonságpolitika számára szilárd, ellenállóképes és magas technológiai szintű ipari bázist teremthetnek, s elejét vehetik annak, hogy az amerikai gazdaság potenciálisan „ellenséges” hatalmaktól váljon függővé.
Az új gazdaságpolitika – vélik Biden szakemberei – nem csak biztonságos beszállítóláncokat teremthet, de visszahozhatja az országba az elveszített munkahelyeket, magas kereseteket alapozhat meg, növelheti a társadalmi kohéziót, megalapozhatja a környezetvédelmi célok teljesítését és a korrupcióellenes harc sikerességét.
Amerika számára is megnyílik a lehetőség, hogy a feltörekvő piacokat egyfajta, a kínai selyemút újraélesztésének kezdeményezéséhez hasonlatos amerikai érdekövezetté kapcsolja össze, illetve korábbi befolyási zónáinak maradékát ekként őrizze meg. Ily módon a külpolitika nemcsak a nemzetbiztonság, de a belpolitika szolgálatába is állítható. Ráadásul az, ami Amerikán belül történik, nem marad meg Amerikában, hanem a külvilág számára is ismét jelentőségteljessé válhat.
Ebben a világképben – amint azt Gerald Hosp a Neue Zürcher Zeitungban megfogalmazza – egy, a folytatódó eladósodásból finanszírozott – pénzzápornak kell megtermékenyítenie az Egyesült Államok iparát. (Lásd: „In Washinton wird von einer neuen Weltwirtschaft gesprochen – das kommt die ganze Welt teuer zu stehen”, azaz „Washingtonban egy új gazdasági világrendről fog mind több szó esni – mely az egész világnak sokba kerülhet.” NZZ, 2023. 08.07.) Kínát be kell szorítani a BRICS-be, melynek egyik legfontosabb tagállamát, Oroszországot az ukrán-háború kellőképpen le is gyengíti. S ez főként úgy válhat realitássá, hogy Amerika a Nyugatot leválasztja azokról a beszállítói láncokról, melyek kiaknázására Kína eddigi fejlődési tempóját alapozhatta.
A következményeknek nem csak látványosaknak, de méreteikben és hatékonyságukban is lehengerlőknek kell lenniük. A Jaques Delord Centre információi szerint Amerikának a hatalmas állami beruházásokra alapozva a legkorszerűbb akkumulátorokat lehet és kell előállítania. Ráadásul 30 százalékkal olcsóbban. Ugyanez vonatkozik a napelemekre is, melyek a kínaiaknál 25 százalékkal olcsóbbak lehetnének. A „zöld hidrogén” árát a nulla közelébe kell leszorítani.
Mindez – Gosp szerint – Európának szánt hadüzenetként is értékelhető. Ahogyan végső fokon az oroszellenes szankciók kierőszakolása is az volt. Ennek a gazdasági kalandnak a sikere az európai „zöld üzlet”, az úgynevezett Green Deal (benne a világraszóló magyar akkumulátor-vállalkozás) csődjét is jelentheti.
Tetszetős elgondolások, csakhogy maguk is súlyos kockázatoktól terhesek. Nem csak a pusztító kereskedelmi háborúk és az ezt kísérő katonai konfliktusok eszkalációja miatt, de a világgazdaságot előbb-utóbb maga alá temető adósságválság veszedelme miatt is. Másrészt, amint azt Gosp is megállapítja, az értelmes beruházásoknak rendszerint a kutatást és az újabb piacok megnyerését kell célozniuk. A méltányos és minden résztvevő számára előnyös gazdasági versengés szellemében. Az új amerikai törekvések azonban az – alapvetően állami – biztonságpolitika előtérbe állításával és a piac önszervező mechanizmusainak visszaszorításával éppen azt helyezi hatályon kívül, amin az Egyezsült Államok világpolitikai diadalmenete alapult. A szabadpiacot. A világszintű jólét alapjául éppen a mindig tökéletesíthető nemzetközi munkamegosztás ígérkezett. Minden állam arra az iparágra, szolgáltatásra, zöld technológiára szakosodhatott, mely adottságainak a legjobban megfelelt, melyből (legalábbis elvben) mindenki külön-külön a legtöbb hasznot húzhatta. Ha az ellenséges gazdasági és katonai tömbök érdekeinek kizárólagossá tétele és a közösségi önzés (egyfajta kvázi globális autarchia) válik egyetemes közgazdasági elvvé, nem csak Kína vagy Oroszország veszít, de az egész világ. Az „Amerika mindenek fölött” parancsolata a NATO alapszerződésének is ellentmond. Így aztán Amerikának az a törekvése, hogy a domináns világhatalom státusát – lehetőleg ideológiai alapon – örökkévalóvá merevítse, fokozatosan félreérthetetlenné vált. A partneri kapcsolatokat ekként már ki kell kényszeríteni vagy meg kell vásárolni. Ahelyett, hogy a Föld államai a lehető legtöbb más országgal élnének kölcsönös függőségben. Azaz valóban szabadon. Mert „könnyebb egy többé-kevésbé bevált világrendet eltemetni, mint egy meglehetősen utópikus újat életre hívni.”
Gosp is egy amerikai kollégáját, Edward Lace-t idézi: „A Biden-féle politika voltaképpen nem egyéb, mint egyfajta emberarcú trumpizmus.” Azaz, tehetjük hozzá: az America first sunyi mennybemenetele.
Pedig amire szükség lenne, az továbbra is egy olyan gazdasági világrend, mely az elérhető jólétet mindenki számára biztosíthatja. Annak, aki nem erre törekszik, aligha van joga Kínát vagy Oroszországot démonizálni.
