Mondhatjuk, ma már egész ipara van az egészséges életmódnak. A média valósággal árasztja a helyes életvitelt szolgáló szakértői tanácsokat: az egészséges élet érdekében kerüljük a túlzásokat, a sok munkát, a stresszt, az alkoholt; ne dohányozzunk, aludjunk, pihenjünk és mozogjunk eleget, táplálkozzunk ésszerűen, ne napozzunk túl sokat, stb. Mintha az élet nem is szólna másról, mint arról, hogy vigyázzunk magunkra. Ép testben ép lélek! – mondták a latinok. Kíváncsi vagyok, mit szólt volna ehhez Stephen Hawking, aki tolószékben, teljesen bénán, csak beszédszintetizátorral kommunikálva „tengődött” élete nagy részében, miközben zseniális elméleteket agyalt ki a világegyetemről. A zenetörténetből is közismert, hogy Beethoven szinte egész életében betegen (élete végén süketen) komponált. Több ismert lángész szenvedett valamilyen testi vagy lelki rendellenességben, sőt előfordul, hogy éppen a betegsége tett valakit zsenivé. A káros szenvedélyek sem hiányoznak nem egy híres alkotó életéből.
Hogy állunk tehát az egészséggel? Jó, ha megvan, s vigyázni is kell rá a lehetőségekhez mérten. De ez még nem minden. Önmagában a testi és lelki épség nem garancia a teljes értékű emberi élethez. Csak helyeselhető, ha felvilágosultak vagyunk egészségvédelmi szempontból és komolyan vesszük az orvosi elvet, miszerint jobb megelőzni a betegséget (persze, ehhez megfelelő betegségmegelőző egészségügyi rendszerre van szükség, amiről nálunk egyelőre álmodni sem lehet), mint gyógyítani, ám van ennél fontosabb: értelmet, tartalmat adni az életnek. A jelek szerint az élet értelme abból fakad, hogy az ember egyszerre transzcendens és immanens természetű - a halál és a szenvedés úgyis elkerülhetetlen. Napjainkban kezd kialakulni az az embertípus, aki csak az egészségével és élete meghosszabbításával törődik, s közben elfelejt élni.
Ma már – hála a genetikai kutatásoknak – aligha lehet kétséges, hogy az élettartam bizonyos gének működéséhez kötött, tehát csak részben függ az életvitelünktől. A biológiai lét természetesen alapvető értékünk, de nem mindegy, hogyan élünk. Gyakran hallom táplálkozás-szakértőktől vagy bárki mástól: “Az vagy, amit megeszel.” Tudom, ez nem az ember meghatározása, csak felhívás az egészséges táplálkozásra. Ám ez a megfogalmazás nagyon könnyen egy, csak az érzéki élvezeteket kereső ember életmódjának igazolásává válhat. Fejtörés nélkül belátható, az ember több, mint amit megeszik és megiszik, és több, mint az egészségi állapota. Különben is, van egyáltalán teljesen egészséges ember? Modern környezetünk maga egészségtelen.
Azt is szoktuk hallani, ha valakinek 40 éves kora után nem fáj valamije, nagy a valószínűsége annak, hogy halott. Az egészség is olyan, mint a boldogság - van is, nincs is. Különben is az élet nem csak épülés, hanem meghalás is. Van egy mondás: élni annyi, mint meghalni valamiért. ,,Éltem — és ebbe más is belehalt már”— mondja József Attila.
Vannak olyan emberi feladatok, amelyeket képességeinknek, humánus eszményeinknek megfelelően feltétlenül vállalnunk kell, még akkor is, ha tudjuk, hogy rámegy az egész életünk, az egészségünk. Ha azonosulunk azzal, amit teszünk, testi és lelki nyavalyáink jelentéktelenekké válhatnak. Az ember jelenvalósága az életnek az emberi világot szolgáló konstruktív vállalkozássá alakításában nyilvánul meg. Magunknak is élünk, de másoknak is, és annyiban élünk magunknak, amennyiben a másik embernek is élünk. Egészségünk fokozatos, vagy hirtelen romlása nagyon rossz dolog. De még rosszabb, ha észre sem vesszük, hogy élünk.
Selye Jánostól, a stressz-elmélet megalapozójától idézek (a népszerű gondolatot egy öregedéstudományi szaklapból vette át a híres tudós): “Adjunk életet az évekhez, s ne csak éveket az élethez.” Így hát annál, hogy életben maradjunk, és sokáig éljünk, fontosabb, hogy érezzük, hogy élünk. Ehhez nem muszáj mesés vidékekre kalandoznunk, költséges utazásokat tennünk. Elég, ha ott teremtünk és áldozunk, ahol vagyunk. Az életnek nincs receptje. A választással viszont előbb-utóbb szembe kell néznünk (itt most kizárom az élettől való szándékos megválás szélsőséges esetét): csak az egészségünkkel törődjünk, mindig arra gondolva, nehogy valami bajunk essék, eseménytelenné téve ezzel az életünket, vagy inkább vállaljuk az életet még akkor is, ha tudjuk, élni kockázatos?
