Áldozatokkal járó költségvetési tervek

Áldozatokkal járó  költségvetési tervek
Várhatóan holnap kerül közvitára Florin Cîţu miniszterelnök ígérete szerint az idei költségvetés-tervezet, amelyet a kormánynak már el kellett volna fogadnia, de a koalíciós viták miatt húzódik a parlament elé terjesztése. Rossz nyelvek szerint a döntés mögött az a szándék is meghúzódhat, hogy a minél későbbi elfogadással a kabinet meg akarja előzni a túlköltekezést, ugyanis az államháztartás jelentős nyomás alatt van, a kabinet 7-7,1 százalékos államháztartási hiányt ígért. A kiadások csökkentése várható volt, azt viszont nem lehetett tudni, hogy a kormány honnan farag le, vagy esetleg milyen adókat emel a bevételek növelése érdekében. Adóemelésről egyelőre nem szól a fáma, Cîţu korábban határozottan kizárta annak a lehetőségét, hogy az idén adókat emeljenek, de a kiadáscsökkentések máris körvonalazódnak.

A hét elején Ludovic Orban fellebbentette azokat a terveket, amelyeket a koalíció szövöget annak érdekében, hogy levágjon a kiadásokból. A vesztesek között vannak a jelek szerint a nyugdíjasok, a diákok, a turizmusban vállalkozók és dolgozók. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke közölte, hogy az idén a nyugdíjak nem fognak emelkedni, hanem csak 2022. január 1-jétől nőnek a nyugdíjtörvény előírásainak megfelelően, vagyis az infláció teljes mértékű kompenzálásával, illetve a bruttó átlagbér növekedésének 50 százalékával. A nyugdíjak legutóbb tavaly szeptemberben emelkedtek mintegy 14 százalékkal. Akkor is az év elejéről szeptemberre halasztották az emelést, ugyanis egy évvel ezelőtt sem volt elég pénz a költségvetésben a korábban elfogadott emelési ütemterv betartására. Korábban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke cáfolta, hogy a koalíciós partnerek megállapodtak volna a nyugdíjak befagyasztásáról, ugyanis az RMDSZ számára mindenképpen népszerűtlen döntésnek számít a nyugdíjak befagyasztása, akárcsak a PNL számára, de a jelek szerint más lényeges kiadáscsökkentő intézkedésekről nem tudtak megegyezni. 

Emellett a koalíció Orban szerint azt is elhatározta, hogy az idén a közalkalmazottak nem kapnak üdülési csekket, amit az érintettek mellett főleg a turizmusban dolgozók és vállalkozók bánhatnak, hiszen a koronavírus-járvány már így is padlóra küldte az ágazatot. Tavaly mintegy 50 százalékkal csökkent a vendégéjszakák és a vendégek száma, így a vállalkozók számára a belföldi turizmus jelentette valamelyest a mentőövet, amit főleg az üdülési csekkek serkentettek. Ez a tervezett intézkedés várhatóan jelentős bevételkiesést okoz a turizmus számára, amit az ágazati érdekvédelmi szervezetek nyomatékosítottak és tiltakozásokat helyeztek kilátásba.
 
A spórlás további áldozatai várhatóan az egyetemisták lesznek, akiknek a kormány csökkenteni akarja az ingyenes utazásuk állami támogatását. Orban cáfolta, hogy ebben a kérdésben végleges döntés született volna. Mint ismert, a PSD-kormány vezette be, hogy az egyetemisták korlátlanul utazhatnak a vasúton. Most az a kérdés, hogy teljesen megszüntetik ezt a kedvezményt, vagy csak korlátozzák az ingyenes utazások számát, ahogyan korábban is volt. A közalkalmazottak jövedelme tekintetében sem egyértelműek az esetleges változások, ugyanis a kormány a pótlékok maximálását és egységesítését helyezte kilátásba, így elképzelhető, hogy egyes közalkalmazotti kategóriák jövedelme a pótlékok korlátozása nyomán csökkenni fog.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol