Zenés emlékek nyomában Verdi és Puccini szülőhazájában – 6. rész

Olaszországi varázslatok

Zenés emlékek nyomában Verdi és Puccini szülőhazájában – 6. rész
Ha Pisa, akkor ferde torony! Dől, nem dől? – ez az a kérdés, amely örökösen felötlik a világ egyik leghíresebb tornyával kapcsolatban, és amely talán a fantasztikus építmény népszerűségét és látogatottságát is nagymértékben növeli. Valóban életre szóló élmény, csodával határos egyedi látvány, de nem egyedüli szemet gyönyörködtető látványa Pisának. Ne feledjük, hogy a Piazza del Duomo, közismert nevén a Piazza dei Miracoli – ahol a katedrális részeként a ferde torony magasodik – magyarul a Csodák tere, ahol minden épületnek megvan a maga csodája-varázsa. A Piazza dei Miracolitól nem messze a város egyik olyan „csodájára” is rábukkanhatunk, amelyről ritkán esik szó: ez az 1544-ben Luca Ghini botanikus által alapított Orto Botanica di Pisa, a világ legrégebbi egyetemi botanikus kertje, ahol a legkülönfélébb kaktuszok, agávék, valamint örökzöld magnóliafák és datolyapálmák között sétálhatsz.

Pisa – az Arno folyó menti toszkán város

Pisa az egyik legrégebbi olasz város. Az, hogy egyes feltevések szerint Pisa neve a görög „ingoványos föld” kifejezésből származhat, igaz is lehet, főleg, ha arra gondolunk, hogy a város talaja valóban laza, agyagos, ingoványos. Viszont a leghitelesebb feltevések szerint a Pisa név etruszk eredetű, jelentése „száj”, amely a fekvésére utalhat, ugyanis a város az Arno folyó torkolatánál, azaz „szájánál” található. A 20. századi régészeti kutatások alkalmával felszínre került történelmi relikviák többsége – köztük az etruszk hercegi sír, amely a történészek szerint a Kr. e. 5. századból származik – a város etruszk eredetét bizonyítja. Kikötővárosként Pisa évszázadokon keresztül fontos szerepet játszott a mediterrán térség kereskedelmében és hadviselésében. Tengeri hatalma és hírneve a 12. században olyannyira megnőtt, hogy Velence, Genova és Amalfi mellett a Repubbliche Marinare – az „olasz csizma” négy fő történelmi tengeri köztársaságának – tagjaként hajói a Földközi-tenger számottevő részét irányították. Idővel azonban az Arno folyó torkolata elhomokosodott, a tenger folyamatosan bennebb húzódott, eltávolodott a várostól, Pisa így fokozatosan elveszítette kikötői hatalmát, viszont megőrizte több évszázados szépségeit, értékeit.

Pisa Toszkána egyik leglátogatottabb városa, Pisa megye és az érsekség székhelye. Az Arno folyón átívelő hídjaival, több mint húsz történelmi templomával, középkori palotáival, 1343-ban alapított híres egyetemével és az 1810-ben Napóleon alapította Scuola Normale Superiore di Pisa felsőfokú intézményével a régió egyik kiemelkedő szépségű történelmi, kulturális és egyetemi centruma. Pisa a fizikus, csillagász, matematikus, természettudós Galileo Galilei szülőhelye, aki Vincenzo Galilei zeneszerző, lantművész és énekes fiaként látta meg a napvilágot 1564-ben. Felfedezései közül talán a legközismertebb éppen Pisához, éspedig a ferde toronyhoz kötődik, amelynek tetejéről különböző tárgyakat dobott le, így akarta bizonyítani, hogy az esés sebessége független az aláhulló tárgy súlyától. Hogy a tudós valóban felmászott-e a torony tetejére, nem tudni, de az való igaz, hogy Galileo Galilei legendás hírű kísérleteit azóta is emlegetik, a ferde toronyban pedig tábla őrzi azok emlékét. A város másik neves szülötte Fibonacci, azaz másik nevén Leonardo di Pisa, a középkor egyik legtehetségesebb matematikusa, a Fibonacci-sorozat kitalálója. Diotisalvi építész ugyan nem a város szülötte, viszont felbecsülhetetlen értékű munkássága a 12. századi Pisában elengedhetetlen volt: újabb kutatások szerint neki köszönhető a ferde torony és a Battistero di San Giovanni (keresztelőkápolna) építésének elkezdése a Piazza del Duomo, vagyis a Dóm téren.

Galileo Galilei emléktábla a toronyban

Piazza dei Miracoli (Piazza del Duomo) – a világörökség kincse

Luccát elhagyva vonatra szálltunk: irány Pisa! A San Rossole állomásról szapora léptekkel indultunk el, ugyanis a ferde toronyhoz pontos órához volt kötve a belépőnk. Néhány percnyi séta után a Porta Nuova kapuhoz értünk, és beléptünk a rendezett, zöld pázsittal körülvett „csodaországba”, ahol minden vakítóan fehér carrarai márványtól csillogott. A látvány ismerős volt, hiszen képeslapokon, filmkockákon már nemegyszer csodáltam, de az érzés, amely ott mellbevágott és a gyönyörűségtől a torkomat szorította, szavakba nehezen önthető. Megilletődöttségemet részint az a már-már komikus „sokadalom-mozgalom” enyhítette, ahogyan a sűrű képkattintgatások és videózások közben turisták százai viccesebbnél viccesebb pózokban próbálták a tornyot „megtámasztani”. Bár nevettük őket, de ezt a „szórakoztató műfajt” mi sem hagyhattuk ki a napi eseményből.

A Fontana dei Putti márvány szökőkút angyalkái, háttérben a ferde torony

A ferde torony lentről nézve

A Piazza dei Miracoli – hivatalos nevén Piazza del Duomo – fallal körülvett, közel kilenchektárnyi terület Pisában, ahol az európai középkori művészet remekei és a világ egyik képeslapszépségű építészeti komplexuma látható. A város vallásos életének magvát képező tér négy épülete – a katedrális, a harangtorony, a keresztelőkápolna és a műemlék temető – 1987 óta a világörökség részét képezi.

Torre di Pisa (Il Campanile Pendente) – a pisai ferde torony, a fehérlő márványcsoda

Dóm téri látogatásunkat a ferde toronnyal kezdtük, ugyanis fotózkodásunkat követően már csak néhány percünk maradt, hogy időben odaérjünk. A toronylátogatásnál igen fontos a rend, a fegyelem és a biztonság. Egyszerre csak 20-30 látogatót engednek fel az előre megváltott jegy szerinti időpontban. Se táskát, se vizet nem vihetsz magaddal, viszont néhány euróért minden „értékedet” biztonságos letétbe helyezheted, aztán a bejárat előtt meg is motoznak, mert törvény, hogy kizárólag üres kézzel vághatsz neki a 294, illetve 296 lépcső megmászásának. A ferde torony bejárata

Nos, túloztam kicsit, mert a mobilodat magaddal viheted, és fotózhatsz is, amennyit akarsz, ha nem szédülsz és bírod a magaslati levegőt. Különben a szédüléshez már az is elég, ha a torony aljából felfelé pillantasz. Bevallom, kicsit szorongtam, hiszen elindulásunk előtt többen is ijesztgettek, hogy a jobbra dőlt torony „gyomrának” simára csiszolt évszázados márvány csigalépcsőin felmenni nem leányálom, időseknek, mozgássérülteknek, egyensúlyzavarral küzdőknek nem is igen ajánlott. Dobogó szívvel álltam be a kígyózó sor végére, hogy lassúságommal ne fékezzem az utánam lépkedőket. Elhatározásom nem ismert határt. „Azt se bánom, ha négykézláb, de akkor is felmegyek!” – hajtogattam magamban, közben bíztam abban, hogy Szabolcsomra számíthatok, ő segíteni fog. „Na, anyu, indulás!” – csattant el a startszó, és mese nem volt, menni kellett a magas, évszázadok koptatta fényes-síkos márvány csigalépcsőkön fölfelé. Korlát, amibe kapaszkodhatsz? Nos, azt felejtsd el! Valóban nem volt leányálom, Szabolcs tologatott hátulról, nélküle lehet még most is ott lennék. Bár emeletenként tartottunk kis pihenőt, mire jól kifulladva felértem, sokan már visszafelé jöttek.

A ferde torony „gyomra”

Amikor a levegőt kapkodva az utolsó lépcsőn kiléptem a tetőre, hallottam, amint egy hölgy lelkendezve mondta magyarul: „Mennyire tisztelem az olyan időseket, akik nem hátrálnak meg a nehezebb feladatoktól sem!” Hőstettemen felbuzdulva fáradt mosollyal fordultam felé: „De ki itt az öreg?” – csúszott ki lihegve a számon, aztán a kirobbanó kacagástól könnyes lett a szemünk. Amikor az 57 méter magas (az alaprajzot tekintve 58,36), nyolcemeletes torony tetején a dekoratív oszlopok között kitekintesz, és látod a zöld gyepből kiemelkedő dómot (Duomo), távolabb a keresztelőkápolnát (Battistero), a temető (Camposanto) folytatásaként a Palazzo dell’Opera del Duomo iroda- és múzeumépületet, a Romulus és Remus-emlékművet, Igor Mitoraj Icarus bronzszobrát és a Fontana dei Putti márvány szökőkút angyalszobrait, ráébredsz, hogy a Dóm tér madártávlatból nézve is kiérdemli a Csodák tere „ragadványnevet”.

A torony felső galériájának dekoratív oszlopai

A tornyot 1173-ban kezdték el építeni, a kezdeti munkálatokat évekig Bonanno Pisanónak tulajdonították, de a legújabb kutatások szerint az alapok ugyanannak a Diotisalvi építésznek köszönhetők, aki a Battistero di San Giovanni (keresztelőkápolna) építését is elkezdte. Az altalaj gyenge minősége miatt a torony már a kezdetekben sem állt biztosan a „lábán”, azaz már eleve megdőlt délkeleti irányba. A harmadik emelet elkészülte után közel száz évre le is álltak az építésével, ez idő alatt a talaj kiszáradt és megszilárdult. Háborúskodások miatt meg-megszakadt az építkezés, míg végül 1372-ben készen állt a torony, ekkor került a tetejére – a zenei skála hangjainak megfelelően – a hét harang. A legrégebbi a La Pasquereccia nevű harang, 1262-ből való, tömege 1014 kg, a legújabb az 1719–1721 közötti évekből származik, és San Ranieri, a város védőszentjének nevét viseli, súlya 1448 kg. A hét harang közül a legsúlyosabb a 3620 kg-os Assunta 1654-ből. Mindig fennállt a veszélye, hogy a torony tovább dől, míg egyszer csak leomlik. Hogy megmentsék a pusztulástól, az olasz kormány 1964-ben mérnökökből, matematikusokból, történészekből álló nemzetközi csoport segítségét kérte. A torony harangjai – részlet

A tornyot 1990 januárjában lezárták a nagyközönség elől, terheléscsökkentés céljával a harangokat leszerelték, és biztonsági okokból a környező házakat is kiürítették. A 2001-ig tartó felújítási munkálatok során a szakembereknek sikerült végre a torony dőlésszögét 3,99 fokra csökkentve (a torony teteje jelenleg 3,9 méterrel mozdul el a függőlegestől) a talapzatot megerősíteni, stabilizálni. Végül 2001. december 15-én sikerült a ferde tornyot, Pisa szimbólumát megnyitni a világ minden sarkából odasereglő látogatók számára. Kilátás a ferde toronyból

A Pisai Köztársaság toronytetőn lengedező piros-fehér zászlaja azóta is diadalmasan üzeni a világnak, hogy nem kell félni, a torony „élni” fog. Az épület belsejében felszerelt műszerek állandóan mérik és jelzik a torony dőlésének esetleges változásait. A 2018-ban nyilvánosságra hozott szakvélemények szerint a közel húszévnyi mérnöki helyreállítási munkálatoknak és az épület „öngyógyító” képességének köszönhetően a pisai torony stabil, és négy centiméterrel egyenesebb lett. A restaurátorok abban bíznak, hogy a torony további kétszáz évet kibír – mi pedig abban reménykedünk, hogy örök élete lesz.

Borítókép: Pisa – a Dóm tér csodái. A fotók a szerző felvételei.