Olaszországi varázslatok
La Spezia – Wagner és a jazz városa
Olaszország szépségei számos művész, író, költő és zeneszerző számára jelentették az ihlet forrását műveik elkészítéséhez. Richard Wagnerről is tudjuk, hogy szerelmese volt az olasz tájnak, sokszor és sok időt töltött olasz földön, de ha csupán csak néhány napot volt is az olasz városokban – Perugiában, Torinóban, Genovában, Velencében, Nápolyban, Bolognában –, annak nyoma maradt: az olaszok rendszerint emléktáblával tisztelegtek előtte, Ravellóban pedig a német zeneóriás emlékére indították el a Wagner-fesztiválként is ismeretes híres Ravello-fesztivált. Nos, történt, hogy Wagner egy őszi napon az általa „leírhatatlanul szép, nagyszerű és sajátos, isteni városként” emlegetett Genovában hajóra szállt, majd megérkezett La Speziába. Bár több variáns is született arról, hogy hol szállhatott meg, de Wagner-emléktábla csak a Via del Prione 45. szám alatti Palazzo Doria falára került, bizonyítandó, hogy a zeneszerző 1853-ban vendége volt a szállodának. Állítólag napokig betegeskedett, de a tenger habjainak „éneke” mélyen bevésődött a zeneszerző emlékeibe. Itt született meg az az Esz-dúr hármashangzat, amely később a Rajna kincse című zenedráma prelúdiumának motívuma lett. Wagner sohasem felejtette el a várost, amelyben megtalálta tetralógiájának „kiindulópontját”, La Speziából pedig így lett „Wagner városa”. Így hát cseppet sem lepődtünk meg, amikor megláttuk Aidyn Zeinalov Wagnerről mintázott bronzszobrát a Piazzetta Torquato Cavallini téren, amelyet az orosz művész a Bayreuth-tal, a Wagner-fesztiválok színhelyével való testvérvárosi kapcsolat huszadik évfordulóján ajándékozott a városnak.
Aldyn Zeinalov – Wagner-bronzszobor
A város felsőfokú zenei intézményében, az 1978-ban alapított Giacomo Puccini Állami Zenei Konzervatóriumban a klasszikus zenetanítás, kutatás és előadóművészet mellett jazz szak is működik. La Speziát a jazz városának is nevezhetnénk, ugyanis 1969-ben Tiberio Nicola helyi jazzkedvelő zenész kezdeményezésére indították el a La Spezia Nemzetközi Jazzfesztivált, amelynek felváltva Lerici, Porto Venere és természetesen La Spezia ad otthont. A nagy hagyományokkal rendelkező 55. Nemzetközi Jazzfesztivált idén júliusban tartják, amelyre a műfaj leghíresebb zenészeit és együtteseit várják a világ minden tájáról.
La Spezia – a város, amely a múlt és a korszerű jelen harmóniáját éli
Európa varázslatos „csizmájának” egyik legkisebb, de leglátogatottabb területe Liguria tartomány, amely nyugaton Franciaországgal, keleten Toszkánával, délen a Ligur-tengerrel határos. A régió festői tájait, fenséges hegyeit, a csodálatos öblöket és történelmi, kulturális, zenés emlékektől híres elbűvölő városait évente több ezer turista csodálja. Liguriát közigazgatásilag négy provincia (megye) alkotja: Savona, Imperia, Genova és La Spezia. Ez utóbbi székhelye La Spezia város, amely a Spezia-öböl északi partján fekszik. Az öböl költőibb megnevezése Il Golfo dei Poeti, vagyis a „költők öble” arra utal, hogy a táj szépsége számos költőt vonzott ide és ihletett költemények írására, többek között Lord Byront és Percy Bysshe Shelley-t is. La Spezia „a széles utak, magas és sárga házak” városa – ahogy Ernest Hemingway írta egykor –, ősi tengerparti faluként kezdte életét, jelenleg Olaszország legnagyobb hadihajó-kikötője. Jelentős hadiüzeme miatt a háborúk során gyakran bombázták, így a város épületeinek többsége aránylag fiatal.
La Spezia leghíresebb utcája a Corso Cavour sétálóutca, ahol üzletek, kávézók és éttermek várják a vásárlókat és a szórakozni vágyó turistákat. Ha csupán néhány szóban akarnám jellemezni, azt mondanám, La Spezia az a város, amely a múlt és a korszerű jelen harmóniáját éli. Jól megférnek egymás mellett a régi paloták, kastélyok és templomok, házak, terek és sikátoros utcák, a jelen jövőt ígérő modern épületei, terei. Példa erre a narancsfáktól illatos Piazza Verdi köztér új dizájnja, amellyel az építész- és művésztehetséggel megáldott Vannetti–Buren tervezőpáros a régi tér helyére korszerű, szemnek-ízlésnek tetszetős, mindenki számára kényelmes és használható teret varázsolt, ahol pihenni, játszani, sportolni, találkozni lehet. A teret az ízlésesen elrendezett kis növésű fák és cserjék, virágágyások és vízszőnyegek, apró szökőkutak mellett Daniel Buren színes kapui és világító oszlopai díszítik, amelyek nemcsak a kellemes látványt szolgálják, hanem egészségügyi célt is, ugyanis egyik kaputól a másikig néhány lépésnyi mozgásra ösztönöznek. Buren installációja zsúfoltságtól mentes, mondhatnám, szellős, gondot fordított arra, hogy ne terelje el a figyelmet a tér régi-új épületeiről. Ha körülnézel és látod, hogy öregek, fiatalok, turisták és ligur nyelvjárásban beszélgető helybéliek nyüzsögnek a téren, te pedig a citromsárga, tengerkék, fűzöld és narancsszínű kapuk alatt sétálsz, és mint kisgyerek, örülsz a napfény és a víz játékának, hirtelen megnyugszol és pillanatra elhiszed, hogy nem történhet semmi rossz a világban.
Piazza Verdi – Daniel Buren installációja
A Piazza Verdi sarkán a süteménykülönlegességeiről híres Pasticceria Fiorini sajnos zárva volt. Hogy édességéhségünket csillapítsuk, egy kisebb cukrászdában görögdinnyefagylaltot vettünk. Hihetetlennek tűnik, de azonkívül, hogy jeges és nagy adag volt, meg se közelítette az olasz gelato hírnevét. Nos, nem minden fenékig tejfel, még lehet savó is!
A Chiesa di Nostra Signora della Neve – a havas Boldogasszony temploma
Néhány lépésre a Piazza Garibalditól a történelmi belváros egyik legszebb templomához értünk. A Chiesa di Nostra Signora della Neve, azaz a havas Boldogasszony templomának története összefügg egy 16. századi szent kápolna történetével, amely annak idején a Lagora csatorna áradásakor megsemmisült, viszont a Signora della Neve fára festett ősi ikonja megmenekült. Sok évszázadnak kellett eltelnie, amíg hosszas huzavona után a szalézi közösség segítségével 1901-ben megépült a Giuseppe Ferrari D'Orsara tervezte, a havas Boldogasszony tiszteletére szentelt templom, benne a Nostra Signora della Neve-ikon, amely a főoltárt díszíti. A magas talapzatra épített templom bejáratához lépcsősoron lehet felmenni. A fehér és fekete sávokkal díszített templom impozáns épülete klasszikus, bizánci és az uralkodó román stílus keverékét mutatja. Homlokzatának három kapuja közül a középsőt különféle díszítőelemekkel gazdagított mozaikok, domborművek ékesítik. 
Chiesa di Nostra Signora della Neve – főbejárat
A három kapu már kintről sejteti, hogy a kazettás mennyezetű, falazott pillérekkel, bizánci ihletésű veronai vörösmárvány oszlopokkal tagolt belső tér három hajóval rendelkezik. A hamis női karzatokkal ellátott hajók kereszthajóban végződnek, központi kupolával, amelyen belül a Megváltó és az apostolok mozaikja, a boltívek és a kupola összekötő bordáiban pedig az evangélisták szimbólumai láthatók. A templom kulturális-egyházi értékei között figyelemre méltó Angiolo Del Santo szószékegyüttese és a Bosco Szent Jánosról megmintázott márványszobra, Davide Beghè Szent szív című festménye és Felice Del Santo Keresztényeket Segítő Mária és San Giuseppe című festményei, valamint a bejárati kapu fölött a Vegezzi–Bossi-féle 1910-ben megépített orgona. 
Chiesa di Nostra Signora della Neve – Vegezzi–Bossi-féle orgona
Nos, hadd említsek meg a templom életéhez kapcsolódó két kuriózumot is. 1945. június 5-én, amikor a Garibaldi utcát és környékét egy bombatámadás szinte a földdel tette egyenlővé, csak a Nostra Signora della Neve-templom maradt sértetlenül, a lakosság pedig szentül hiszi a csodát, hogy a templomot a Madonna óvta meg a pusztulástól. A templom udvarán lévő két cserepes olívafa arra emlékeztet, hogy a 16. században a Lagora partján lévő ősi szentély elé ültetett olajfák minden évben augusztus 5-én, a havas Boldogasszony, azaz a Madonna della Neve ünnepén virágoztak, miközben az ünnepi misét celebrálták a szűzanya tiszteletére.
Chiesa di Nostra Signora della Neve – olívafa a templom udvarán
Passeggiata Costantino Morin – a varázslatos tengerparti sétány
La Speziában minden út a tengerparti sétányra vezet, ahol a Passeggiata Costantino Morin jól gondozott, égig érő pálmafáinak árnyékában sétálva megbújhatsz a nap perzselő sugarai elől. A fél kilométernyi hosszú sétányon tenger felé néző régi ágyúk emlékeztetnek La Spezia hadikikötői mivoltára. A sétány nevét is Costantino Morintól kapta, aki a világháború előtt hadügyminiszter volt. A Morin-sétány egyik szemet gyönyörködtető látványa Aldyn Zeinalov La Sirena dei Golfo del Poeti nevű bronzszobra: „az öböl kis hableányát” ugyanaz a szobrászművész készítette, aki a központban elhelyezett Wagner-ülőszobrot is.
A sétányon pezseg az élet, ki gyalog, ki biciklivel rója az utat, sokan futnak, sportolnak és rengeteg a kutyát sétáltató ember is. Érdemes a Ponte Thaon di Revel hídon is sétálni egy rövidet – amúgy is csak gyalog vagy biciklivel lehet közlekedni rajta –, ahonnan eléd tárul a tengeren himbálózó hajók és jachtok százainak festménybe illő végeláthatatlan látványa. Rendkívül izgalmas pillanat, amikor a híd egy részét a magasba emelik, hogy a nagyobb hajók átkelhessenek alatta.
I Giardini Pubblici – zöld oázis a tenger mellett
La Spezia lakosságának közkertek kialakítására irányuló figyelme a napóleoni korszakra nyúlik vissza, sőt a giardinik első „csírája” már 1825-ben megszületett, amikor a város központja és a strand közé megépült az Il Boschetto park. A 19. század folyamán a park a város terjeszkedésének ütemében egyre bővült, jelenleg a vízpart és a város történelmi központja között elterülő Giardini Pubblici, vagyis a tenger melletti nyilvános kertek zöld oázisként, botanikus kerthez hasonló dús növényzetükkel váltak ismertté. A kert egyik pálmákkal körülvett dombocskájának magas emelvényén az olasz hazafi és tábornok Garibaldi lovas szobra köszönt feléd, amint a hátsó két lábára ereszkedő, ugrásra kész lován felemelt kardjával mutat előre, a jövőbe. A mintegy 60 tonna súlyú bronz emlékművet Antonio Garella olasz szobrász tervezte, felavatására 1913 júniusában került sor, amit a lakosság háromnapos ünneplése követett. 
A Giardini Pubblici dísze: Antonio Garella – Garibaldi lovas szobor
Mi tagadás, el kell ismerni, hogy az olaszok megadják a módját az ünneplésnek. A művészien kialakított szökőkutacskák, cédrusok, virágzó óriásmagnóliák, egzotikus pálmaligetek, a terebélyes, fanagyságú, lilát virágzó murvafürtök és a kéket nyíló labdaformájú afrikai szerelemvirágok között sétálva úgy érzed, a mesés kert menten kis manóvá varázsol, s mindaddig el sem enged, amíg meg nem szeretgetted minden szépségét. Csupán a fák tövében, a halászatot megunt, szárazföldi „csemegét” kereső vagy éppen pihenni vágyó sirályok rikácsoló hangja ébreszt rá az álomkert valóságára, az idő múlására.
Castello di San Giorgio – a sárkányölő Szent György vára
Amíg a Giardini Pubblici álomkertjei La Spezia tengerpartmenti szépségeit növelik, az Il Poggio domb magasát a Castello di San Giorgio impozáns várépülete uralja, ahonnan méltósággal tekint le a városra és a költők öblére. Igen ám, de ha a „misztikus aurájú” középkori várat közelről is meg akarod nézni, jó néhány lépcsőt meg kell másznod, de szerencsére nem a tetőig, ugyanis 2009-től a San Giorgio-felvonó közel félszáz méteres útszakaszon megkönnyíti a dolgodat. A felvonó nyolc fő befogadására alkalmas egyetlen kabinnal működik, ami a XX. Settembre és a XXVII. Marzo-Castello állomások között tökéletes biztonságban fel- és lehozza a várba látogatókat. A siklóként is emlegetett felvonó 40-45 méter hosszú ferde drótkötélpályán közlekedik, közbenső állomások nincsenek, az alsó és felső állomás biztonsági ajtóinak oldalán lévő gombbal hívható, és a dombtetőn a vár közelében áll meg. Hát, mondanom sem kell, hogy a tudom is én hány lépcső után hálát adtam Szent Györgynek és felvonójának, hogy megmentette az életemet. Amikor kiléptünk a panorámás, üvegfalú és fedett kabinból, elsőként Elisa Corsini gyönyörű szobrát, a Chimerát pillantottam meg, amelyet az alkotó 1997-ben azzal a céllal adott kölcsön a városnak, hogy az odalátogatók esztétikai élményét gazdagítsa. A várkastély 1262-ben épült Nicolò Fieschi utasítására. 
Castello di San Giorgio – a sárkányölő Szent György vára
Elisa Corsini – Chimera kőszobor
A város védelmére épített vár 14. századi kőfalain ma is láthatók az íjászok számára kialakított vékony függőleges rések. Az évszázadok során az erődítmény számtalan átalakításon ment keresztül, míg végül a genovai és pisai környezeti és építészeti örökségért felelős felügyelőség javaslatára 1970-ben elkezdődtek azok a felújítási munkálatok, amelyeknek a vár mai formája köszönhető. A Szent György-várkastély jelenleg az őskori leletek szempontjából igen fontos Ubaldo Formentini Polgári Régészeti Múzeumnak ad otthont, amely ottlétünkkor szimpózium miatt éppen zárva volt. Az erődítménynek két bejárata van, az északi és a nyugati, az egyiken Genova címere, a másikon a sárkánnyal harcoló Szent György domborműve látszik. A sárkányölő Szent György-legendát mi csak ismerjük, de Felice Del Santo, La Spezia festőművésze látta is a sárkányt, amikor 1907. szeptember 28-án délután az erőd falain belül festegetett. Nos, aki nem hiszi, járjon utána!
Borítókép: Aldyn Zeinalov – La Sirena dei Golfo del Poeti, „az öböl hableánya” bronzszobor. A fotók a szerző felvételei.
