Zenés emlékek nyomában Verdi és Puccini szülőhazájában – 12. rész

Olaszországi varázslatok

Zenés emlékek nyomában Verdi és Puccini szülőhazájában – 12. rész
Ha Bologna, akkor egyetem! Úgy hiszem, a gyönyörűséges régi olasz város hírnevét leginkább az 1088-ban alapított egyetemének köszönheti, hiszen ez volt Európa első egyeteme, emiatt (is) biggyesztették a városhoz a „tudós” jelzőt. Igen ám, de nemcsak tudománnyal él(t) a bolognai, hanem a kezdetektől fogva enni és inni is szeret(ett). Azt is mondják a rossz nyelvek, hogy Bolognában négyszer-ötször többet esznek, mint a dél-olasz városokban – ezért „la grassa e la dotta”, vagyis „kövér/zsíros és tudós/művelt” városként (is) emlegetik. Meglehet, hogy sokat esznek, de nem ez a lényeg, inkább az, hogy amit fogyasztanak, az minőségi és legtöbbször helyi készítésű finomság, valamint az is igaz, hogy hosszú sétáink alatt nem igazán láttam kövér, elhízott embereket. Úgy hiszem, hogy a „la grassa” ragadványnév inkább a gasztronómiai bőség, a lakosság jólétének jelzője. Bolyongásaink alkalmával viszont az első dolog, amire felfigyeltünk, az a város középkori palotáinak, tornyainak, a hosszú árkádoknak és javarészt az óváros épületeinek téglaszíne volt, innen a „vörös város” ragadványnév. A történelem folyamán Bologna városához még számtalan jelző társult, amelyek közül a tornyok és árkádok, a zene, valamint a ragu és a mortadella városa ragadványnevek igazát – az ott töltött rövid idő alatt – mi is megtapasztalhattuk.

Bologna (helyi elnevezés szerint Bulåggna) Észak-Olaszország egyik történelmi városa 125 kilométerre az Adriai-tengertől, az Appenninek északi lábánál, a Pó-síkságon terül el. Történelme a Kr. e. 5. században kezdődött, amikor az etruszkok a várost Felsina néven megalapították. Bologna nevét a Bononia szóból eredeztetik, ugyanis ez volt a város római kori neve. Mint a többi olasz vidék, Bologna városa sem menekült a betolakodóktól, folyamatosan vizigótok, hunok, gótok és langobárdok bitorolták. A feudális időszakot követően hosszú ideig szabad község volt, míg 1506-ban pápai uralom alá nem került. A 18. és 19. században rövid ideig francia, majd osztrák megszállás következett, végül 1860-ban az Olasz Királyság része lett. A második világháború alatt német csapatok foglalták el, majd 1945-ben a szövetséges erők visszafoglalták. Jelenleg az Emilia Romagna régió székhelye.

Bologna – a tornyok és árkádok városa

Nem meglepő, ha a „Bologna turrita” ragadványnevet hallod, ugyanis nem hiába kapta Bologna a „tornyos város” vagy „tornyok városa” megnevezést: egyesek szerint a 12. századra a városnak 180, mások szerint 100 tornya volt. A torrik – amelyek közül egyesek alacsonyabbak, mások magasabbak voltak – a korabeli képek tanúsága szerint égbe magasodó, kiszáradt farengeteg különleges látványát kölcsönözték a városnak. Időközben a tornyokból több összedőlt, sokat lebontottak, mindössze huszonkettő maradt fenn, amelyekből a Le due torriként emlegetett két leghíresebb, a Torre degli Asinelli és a Torre della Garisenda, mindkettő ferde torony és a város szimbóluma. Az Asinelli és a Garisenda név valószínűleg azoktól a gazdag családoktól származik, amelyek 1109 és 1119 között építésüket elrendelhették. A tornyok a 14. században börtönként és erődítményként szolgáltak, a 16. és 17. században Giovanni Battista Riccioli és Giovanni Battista Guglielmini csillagászok kísérletekre, a második világháború idején pedig kilátóként használták, ugyanis a segélyszállító gépeket a torony tetejéről irányították a bombázás sújtotta területekre. Az utóbbi időben az Asinelli tetejére a RAI televíziócsatorna a távközlést javítandó átjátszót épített.

A Torre degli Asinelli és a Torre della Garisenda – a két ferde torony

Míg a pisai harangtorony a világ egyik leghíresebb ferde tornya, addig a 97,2 méter magas Asinelli Olaszország legmagasabbja, amely egykoron a gazdag családok hatalmának jelképe volt, valamint városvédelmi, stratégiai funkciót töltött be. Ez a turistalátványosság belépődíj ellenében látogatható, de csak az próbálkozzon, akinek nem gond megmászni a közel félezer lépcsőfokot. A Torre Garisenda ferdesége – 3,2 méteres dőlési szögével – sokkal látványosabb, mint az ikertestvéréé, amelynél bár jóval alacsonyabb – 48 méter –, annak idején Dante az Isteni színjátékban és a Le Rime költeménygyűjteményben mégis a Garisenda látványát dicsérte.

Bologna számos más tornya közül a Torre dell’ Orologiót, vagyis az Óratornyot is meg kell említenem, már csak azért is, mert lassan, de biztosan sikerült megmászni a 36,2 méter magas torony tetejéhez vezető lépcsőket, hogy közelről is megnézhessem a Rinaldo Gandolfi által tervezett nagy méretű órát, az órát működtető komplikált óraszerkezetet. A 13. században épült Accursi-toronyként is ismert Torre dell’ Orologio valójában a Palazzo d’Accursio, más néven a Palazzo Comunale városházához tartozik. Fentről csodálatos kilátás nyílik a Piazza Maggiore főtérre, a teret uraló Cattedrale di San Petronióra és az egész városra.

Bolognát joggal tekinthetjük az „árkádok városának” is, hiszen a város központi részének öreg árkádos utcái – amelyeknek hossza összesen közel 40 kilométer – az ókori római városra épültek, és máig őrzik az ódon hangulatot. Vannak újabb árkádok is, amelyek alatt szédülésig bámulhatod a végtelen kis boltok kirakatait. Érdemes az árkádok alatt sétálni: ha süt a nap, akkor kis árnyékért, ha eső esik, jó, hogy nem kell esernyőt tartani. Vicc ide vagy oda, az árkádok alatt sétálva rácsodálkozhatsz a szebbnél szebb festményekkel díszített gerenda- vagy kőboltozatokra, alattuk a csillogó-tiszta, virágmintás, néhol mértani alakzatokat ábrázoló márványmozaik padlóburkolatokra, aztán egy-egy utcai zenész gitárjátékának csendes harmóniáira andaloghatsz tovább, és gyönyörködhetsz az újabb varázslatokban.

Bologna – a zene városa

Olaszország minden kis zegzugából valamilyen zene csorog, legyen az opera, templomi a cappella vagy orgonamuzsika, gitáron vagy mandolinon pengetett utcai zene, jókedvvel énekelt canzonetta. Azt is mondhatnám, Olaszország a „zene országa”, amelynek részeként a híres zenei múltra visszatekintő és virágzó jelennel rendelkező Bolognát az UNESCO 2006-ban a „zene kreatív városa” címmel tüntette ki. A város zenei életéről legátfogóbb képet a Museo Internazionale e Biblioteca della Musica, vagyis a Nemzetközi Zenei Múzeum és Könyvtár nyújt, ahol a hangszerek, kottakéziratok, festmények és más emlékek között közel hatszáz év zenei életéről kaphatsz hasznos információkat. Megtudhatod például, hogy az Ottorino Respighi – a zenei impresszionizmus olasz képviselője – szülővárosaként ismert Bologna zenei életének legrégebbi intézménye az 1666-ban Vincenzo Maria Carrati által alapított Accademia Filarmonica di Bologna, vagyis a Bolognai Filharmóniai Akadémia volt, amelynek első tagjai a San Petronio-bazilika tehetséges zenészei voltak. Az egykori tanítványok között találjuk Arcangelo Corellit és Giuseppe Torellit, ők később mindketten zeneszerzőként váltak híressé. 1770-ben az ifjú Mozart a bolognai akadémia híres zeneszerző-tudósával, Gianbattista Martini atyával készült a Filharmóniai Akadémia felvételi vizsgájára: kompozícióját nemcsak elismerték, de őt magát „külföldi” tagként fel is vették, szerzeményét ma is őrzik az akadémia archívumában, 1884-ben pedig termet is elneveztek róla.

Az akadémia történelmében olyan zenészóriások játszottak szerepet, mint a kasztrált énekes fenomén Farinelli, az operamuzsika mestereként Rossini, Donizetti, Verdi, Wagner és Puccini, valamint tiszteletbeli tagként a 20. századi nemzetközi zenei élet leghíresebbjei között a két karmesteróriás, Claudio Abbado és Riccardo Muti. A Palazzo Carrati jelenleg kamarakoncertek, tudományos értekezletek színhelye. A 100 férőhelyes és kitűnő akusztikájú Sala Mozart a Steinway & Sons zongorával kamarakoncertek ideális otthona. A freskókkal díszített Sala Rossini „fogadószobában” félszáz orgonamuzsikát kedvelőnek biztosítanak zenei élményt azon a felújított 17. századi Traeri-féle orgonán, amelyen annak idején a diákok a „heti gyakorlatokat” végezték, és amelyen az ifjú Mozart is játszhatott.

1804-ben megalapították a Giovanni Battista Martini konzervatóriumot, amelynek egykor Rossini, Donizetti és Respighi is diákja volt. 1763-ban nyílt meg az 1500 férőhelyes Teatro Comunale di Bologna – az operaház avatási ünnepségén Gluck Il trionfo di Clelia című zenedrámáját adták elő. Az operaházban javarészt az olasz zeneszerzők műveit tűzték műsorra, de az országban elsőként Wagner német földön már ismert zenedrámáit is színre vitték, ezáltal megszerezve Bolognának a „la città wagneriana”, vagyis a „wagneri város” címet. A társulat állandó zenekara 1956-ban jött létre, első vezető karmestere 1956 és 1973 között Sergiu Celibidache volt. Az idén áprilistól novemberig tartó, 42. alkalommal megrendezett Bolognai Fesztivál a legsikeresebb európai zenekarokat, kiemelkedő előadókat és karmestereket hívja vendégül, a közönséget a régi zenétől a kortárs művekig terjedő gazdag kínálattal várják.

Bologna, a „tudós város”

A Piazza Maggiore közelében található Bologna legfontosabb épülete, az Il palazzo dell’Archiginnasio di Bologna, a bolognai egyetem régi főépülete, amely jelenleg a Biblioteca Comunale dell’Archiginnasio, vagyis a Városi Könyvtárnak és az Il Teatro Anatomico, az egykori orvosi egyetem amfiteátrum formájú előadótermének ad otthont. A díszes reneszánsz palazzo építését 1562-ben kezdték el azzal a céllal, hogy a város különböző pontjain működő filozófia-, orvostudományi, matematika-, természettudományi és fizikaiskolákat egy helyre tömörítsék, felavatására 1563-ban került sor. Az egyetem jogi és teológiai karral, valamint Európa-szerte elismert orvosi karral rendelkezett.

Il palazzo dell’Archiginnasio di Bologna, Biblioteca Comunale dell’Archiginnasio – az emeletre vezető lépcsősor

Az Archiginnasio 1803-ban megszűnt egyetemként működni, azóta a bolognai egyetem a Palazzo Poggiban működik. A régi épületben működő Archiginnasio Városi Könyvtár az Emilia-Romagna régió legnagyobb könyvtára, amely több mint 850 ezer kötettel, köztük 15 ezer reneszánsz kori kiadvánnyal, kétezer ősnyomattal, 8500 kézirattal, levéllel, rajzokkal büszkélkedhet. A káprázatos palota udvaráról az emeletre hosszú lépcsősor vezet fel, a falakon és a mennyezeten az egykori diákok díszes családi címerei láthatók, közöttük magyar vonatkozásúval is találkozhatsz.

Biblioteca Comunale dell’Archiginnasio – a régi egyetem egykori magyar diákjának címere

Az emeleten található két előadóterem egyike a könyvtár olvasóterme, a másik a Sala dello Stabat Mater néven ismert terem, ahol emléktábla hirdeti, hogy Rossini Stabat Mater című műve itt szólalt meg először 1842. március 18-án, Gaetano Donizetti vezényletével. Ha mindezen kívül semmi másra, csak a vitrines szekrényekben sorakozó, tudományok szerint csoportosított könyvrengetegre figyelnél, máris megérted, hogy Bologna miért kapta a „tudós város” ragadványnevet.

Biblioteca Comunale dell’Archiginnasio – Stabat Mater előadóterem a Rossini emléktáblákkal

Szintén a régi egyetem emléke a fából készült, anatómiai színháznak nevezett terem, amelyet 1637-ben Antonio Palucci bolognai építész tervezett. A terembe lépve a Matteo Barboninak és Lorenzo Tintinek tulajdonított 1668-as kazettás famennyezet hívja azonnal magára a figyelmedet, aztán a terem varázslatos díszei között megcsodálhatod a híres-neves orvosokról mintázott faszobrokat, Ercolle Lelli anatómiai precízséggel kifaragott Spellati-, vagyis Nyúzott férfiak-szobrait. Amint ott állsz, és az amfiteátrum közepén lévő fehér műtő- és boncolóasztalt nézed, lúdbőrös leszel a gondolattól, amint felfogod: az itt tanulmányozott, gyógyított testek a későbbi, Európa-szerte elismert orvosi képzés alapját képezték.

Il Teatro Anatomico – a régi egyetem műtő- és bonctan-előadóterme

Piazza Maggiore – a város szíve

Számtalan tere van Bolognának, de a turistáktól zsibongó leglátogatottabb találkozóhely mégis a város szívében van: ez a Piazza Maggiore, a város főtere és egyben a legjobb kiindulópont a városnézéshez. A teret a világ legnagyobb gótikus téglatemploma, a Basilica di San Petronio uralja: ez Bologna fő temploma, amely a vatikáni Szent Péter-bazilika, a londoni Szent Pál-, a sevillai, milánói és a firenzei katedrális után Európa hatodik legnagyobb temploma.

Basilica di San Petronio – a templom homlokzata

A város védőszentjének szentelt San Petronio-templom építése röviddel a milánói dóm után, 1390-ben kezdődött Antonio di Vincenzo tervei alapján, és a művész korai halála miatt a mai napig sem fejeződött be. A bazilika fő portáljának művészi megoldása a quattrocento-szobrászat remekének számít. A „nagy kapu” domborművei az Ó- és Újszövetségből vett szereplőket ábrázolják, a nagy lunettában pedig San Petronio és Sant’Ambrogio szobra között a Madonna és a Gyermek szobra látható. A templomba lépve, a tér méreteinek nagyságától és a felhalmozott művészi értékek sokaságától eláll a lélegzeted. A nyolc kápolna mindegyikében egy-egy remekmű: Giovanni da Modena és Bartolomeo Bolognini freskói; Francesco di Marco di Giacomo Raibolini Angyali Üdvözlet című 15. századi festménye; Lorenzo Costa Szűzanya és Gyermeke című 15. századi alkotása; Gian Domenico Cassini híres napórája; az ötödik kápolna majolika csempékből kirakott állat-, virág- és gyümölcsmintás padlója 1487-ből; San Petronio ereklyéi, az aranyló feszület és a 15. század második felében épített Lorenzo di Prato-féle, valamint a 16. századi Baldassarre Malamini-féle orgona; a keresztek, amelyeket a hagyomány szerint maga San Petronio helyezett el a város négy kapujában, és amelyek 1798-ban kerültek a bazilikába, továbbá a San Petronio-szobor, a szent kezében tartott Bologna miniatűr szobormásolatával, amelyen felismerhető a két ferde torony – egytől egyig szemet és lelket gyönyörködtető kulturális örökség. A 132 méter hosszú, 60 méter széles, közel 45 méter magas épület monumentalitását leginkább a Torre dell’ Orologio, vagyis az Óratorony tetejéről letekintve érzékelheted.

Basilica San Petronio – a templom aranyló feszülete és egyik orgonája

A San Petronio-bazilika látványa az Óratorony tetejéről

A Piazza Maggiore mellett, a Piazza del Nettuno téren áll a márványból és bronzból készült Fontana del Nettuno. A Tommaso Laureti terve alapján a 16. században épült Neptun-kút a pápa hatalmát szimbolizálta, akiről azt tartották, hogy úgy uralta a világot, mint Neptunusz a tengereket. A szökőkút 1565-ben készült el. Giambologna Neptun istent ábrázoló, életnagyságú bronzszobra 1566 körül került a helyére. A hatalmas méretei miatt – helyi nyelvjárásban – „Il Zigànt” (Az óriás) néven is ismert szobor lábánál négy sellő hever, akik a Gangeszt, a Nílust, az Amazonast és a Dunát, vagyis az akkor ismert kontinensek folyóit képviselik. A téren mindig nagy a nyüzsgés, szinte nincs olyan pillanat, hogy nyugodtan megállhass a szökőkút mellett, vagy hogy olyan fényképet készíthess, amelyen csak a szobor látszik. Valaki mindig beugrik a „képbe”, de ez érthető, hiszen a szökőkút Bologna egyik legismertebb szimbóluma.

Fontana del Nottuno szökőkút – Bologna szimbóluma

Bologna – a ragu és a mortadella városa, az olasz gasztronómia fővárosa

Már késő délután lehetett, amikor a Piazza Maggiore kellős közepén azon tanakodtunk, vajon hol tudnánk valami bolognait vacsorázni. Hirtelen jött a merész ötlet, hogy kérdezzük meg a San Petronio-katedrálist őrző csendőröket – hiszen ők jól ismerik a várost –, hátha olyan helyet ajánlanak, ahol helyi specialitásokat kóstolhatunk. Meglepetésünkre cseppet sem csodálkoztak azon, hogy hozzájuk fordultunk, és gyorsan jött is a válasz: „Osteria dell’Orsa, ott nem fognak csalódni” – mondták nevetve. Valóban, csupa finomság került az asztalunkra: hidegtál különböző sajtokkal, sonkával, bolognai mortadellával, majd frissen gyúrt tésztával tálalt Tagliatelle con ragu alla bolognese – vigyázat, nem spagetti, ugyanis Bolognában a 8-10 tojással frissen készített tésztaféléikre igen büszkék, valamint a ragujuk is egyedi ízekkel kényeztet. A pompás vacsora pompás bolognai szűretlen sört kívánt – így lett teljes a kép, hogy miért is kapta Bologna a ragu és a mortadella városa, az olasz gasztronómia fővárosa címet.

A fotók a szerző felvételei