Több mint 5000 járművel készülnek tiltakozni a fuvarozók
Vissza

Több mint 5000 járművel készülnek tiltakozni a fuvarozók

A romániai hivatásos fuvarozók szövetsége (COTAR) március 21-én, csütörtökön újrakezdi a tiltakozó megmozdulásokat, ha addig a szociálliberális kabinet nem fogadja el az immár három hete megígért sürgősségi kormányrendeletet az engedély és licenc nélkül fuvarozók, köztük például az Uber kitiltására – jelentette be kedden a COTAR.

Tájékoztatásuk szerint a Bukarestbe meghirdetett tüntetésen több mint 5000 jármű vesz részt.

„A sor a kormánypalotától a Sajtóházig fog tartani. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért mind Bukarestben, mind pedig a főutakon, amelyeken majd az ország minden tájáról érkeznek gépjárműsorok. Ha ezúttal sem oldódik meg az általunk jelzett probléma, a hivatásos, engedélyezett közúti személyszállítók minden héten nagyszabású tiltakozó megmozdulást fognak szervezni az elkövetkező időszakban, és az ország minden vidékéről érkező buszokkal, mikrobuszokkal és taxikkal fogják leállítani a forgalmat Bukarestben” – nyilatkozta Vasile Ștefănescu, a COTAR elnöke.

A fuvarozói szövetség arra kéri a kormányt, hogy nagyon gyorsan rendezze a kialakult helyzetet, és zárja ki a romániai utakról a „hamis fuvarozókat”, ahogyan kizárják az álorvosokat, a hamis papokat vagy álügyvédeket, mivel akik engedély és licenc nélkül fuvaroznak nem mások, mint hamis személyszállítók.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

EURO-2024: Német–skót ...
Ciolacu: nyomkövető bilinccsel az ...
Meghalt egy román–izraeli ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ