Tisztújítást tartottak a Téka Alapítvány éves közgyűlésen

Tisztújítást tartottak a Téka Alapítvány éves közgyűlésen
Az idén 30 éves a szamosújvári Téka Alapítvány február 3-án tartotta tisztújító közgyűlését. A közgyűlést évente szervezik, a tisztújítást ötévente. Az alapítvány alapszabályzatának módosított változata értelmében a tagsági díjat eltörölték, a tagság megtartásának feltétele a közgyűlésen való részvétel, illetve valaki meghatalmazása a szavazásra.

Jelenleg a Téka Alapítvány 51 tagot számlál, akik közül 34 jelen volt vagy felhatalmazott valakit arra, hogy őt képviselje. A közgyűlést Fodor Zoltán vezetőségi tag vezette le.

Elsőként Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke tartotta meg a beszámolóját, bemutatva a 30-ik évfordulóra készült ismertető füzetet, illetve részletezve az átadás előtt álló új szórványkollégium épületének helyzetét.

Egri Hajnal a művelődési központ tevékenységeit, Rariga Imola a szórványkollégium helyzetét és életét, Székely Melinda a Kemény Zsigmond Elméleti Líceummal való együttműködés néhány eredményét mutatta be, különös tekintettel a még hibrid 2022-es évben. Balázs-Bécsi Enikő, gazdasági alelnök a pénzügyekről adott számot. A jelenlevő tagok egyhangúan elfogadták a beszámolókat.

A beszámoló után ejtették meg a tisztújítást. Az 51 tagú közgyűlés részéről a héttagú vezető tanácshoz tíz jelölés érkezett.

A 27 érvényes szavazat (jelen levők és levélszavazatok) eredménye: Balázs-Bécsi Katalin Enikő – 27 szavazat; Szabó Annamária – 27 szavazat; Juhos Tamás – 26 szavazat; Balázs-Bécsi Attila – 26 szavazat; Fodor Zoltán – 23 szavazat; Sallai Ildikó – 21 szavazat; Egri Hajnal – 20 szavazat; Székely Melinda – 12 szavazat; Molnár Tibor – 7 szavazat. Debreceni Szabolcs nem vállalta a jelölést. Az első hét helyen végzettek döntöttek a tisztségekről.

A következő öt évben a szamosújvári Téka Alapítvány vezetősége: Balázs-Bécsi Attila elnök, Szabó Annamária és Juhos Tamás alelnökök, Balázs-Bécsi Katalin Enikő alapítványi igazgató, Sallai Ildikó titkár, Egri Hajnal és Fodor Zoltán vezetőségi tagok. Cenzorok Hajdú Enikő, Miklósi Ferencz és Debreczeni Szabolcs.

A hagyományos csoportkép után kötetlen beszélgetésen szőtték tovább a terveket a Téka tagok.

Borítókép: A hagyományos csoportkép sem maradhatott el – Molnár Tibor