Tilos a kiskorúak dohányzása közterületen

Tilos a kiskorúak dohányzása közterületen
Hallgatólagosan elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely tiltja a kiskorúak dohányzását közterületen.

A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a dohányzás egészségkárosító hatásainak visszaszorításáról szóló 2002/349-es törvényt módosító tervezet felsőházi elfogadásának határideje december 21-én lejárt, és mivel addig nem bocsátották szavazásra, hallgatólagosan elfogadottnak minősül. A tervezet valamennyi 18 éven aluli személy számára tiltja a dohányzást a közterületen, azaz a közutakon, parkokban, stadionok és sportpályák területén, kulturális intézményekben, előadótermekben, gazdasági egységekben, tömegközlekedési eszközökön, vonat- és buszállomásokon, repülőtereken, a magán és állami oktatási intézmények területén, illetve ezek 200 méteres körzetében. Az indoklásban a kezdeményezők többek között azzal érvelnek, hogy míg a közterületen történő alkoholfogyasztást bünteti az 1991/61-es törvény, a dohányzást sem ez, sem más jogszabály nem szankcionálja, így a fiatalok dohánytermék-fogyasztásának csökkentésére irányuló erőfeszítések eredménytelenek.