Százötven éve nyílt meg a kolozsvári tudományegyetem
Az egyetem 1902-re elkészült főépülete
Az egyetem 1902-re elkészült főépülete
Vissza

Százötven éve nyílt meg a kolozsvári tudományegyetem

1872 őszén végre valósággá vált: Kolozsváron megnyílt a második magyar királyi tudományegyetem, s ezzel a háromszázados álom mintegy ötévnyi küzdelem után testet öltött. Kolozsvár városa elhatározta, hogy november 10-ét emlékezetes ünneppé teszi. Vasárnap délelőtt mindegyik felekezet templomában ünnepi misét, illetve hálaadó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében az egyetemért is imádkoztak. Fél tizenkettőkor a Katolikus Líceum (a mai Báthory-líceum) második emeleti nagytermében a város szinte valamennyi értelmiségije jelenlétében beiktatták az intézmény rektorát. Délután két órától ünnepi bankettet tartottak a Redut nagytermében. Közben kivilágították a várost, amely valósággal „mécsözönben úszott”. Kolozsvár emlékérmet is veretett a nap megörökítésére. Ezek után 258 diákkal megkezdődött az egyetemi munka. Akkor még nem sejtették, hogy két világháború fogja történetét korszakolni, s hogy 1945-ben kimondatlanul is felszámolják.

Emlékezetes ünnepséget szervezett a város 

Már Báthory István, Erdély második fejedelme – akkoriban lengyel király is – kibocsátott egy alapítólevelet 1581-ben, amelynek ígérete szerint a kolozsvári jezsuita kollégiumot tényleges egyetemmé fejlesztené. A háborús időkben ez a tanintézet nem tudott kiépülni. Aztán a jezsuita rend 1773-as betiltása után Mária Terézia látta szükségesnek a némileg felekezetközi egyetem felállítását Kolozsváron. 1774-ben megvetette a jogi kar, 1775-ben az orvosi kar alapjait néhány tanszékkel. Az egész intézet vezetését a piaristákra bízta, akik az előkészítő jellegű bölcsészeti kart is működtették. Elnevezésében gyakran előfordult az „univerzitás” megjelölés, de tényleges egyetemmé ez sem tudott kifejlődni.

Új helyzetet hozott az 1867-es kiegyezés, valamint Erdély és Magyarország uniójának újbóli törvénybe iktatása. A megnagyobbodott területű országnak már nem lehetett elegendő az egykor Nagyszombaton alapított, ekkor már Pesten működő egyetlen tudományegyetem. Az is természetesnek tűnt, hogy a fővárostól legtávolabb eső erdélyi részek fővárosában nyíljék meg a második tudományegyetem. Erre a javaslatot a Kolozsváron működő Királyi Jogakadémia tanárai tették meg 1867 októberében. Feliratot intéztek Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, aki részletes terv kidolgozását kérte. Összeültek a jogakadémia és a város másik főiskolája, az Orvos-sebészi Tanintézet tanárai, s tervezetet dolgoztak ki, miként lehetne a két akadémiát egyetemmé fejleszteni. Ezt 1868 áprilisában terjesztették a miniszter elé. 1869 szeptemberében a miniszter erdélyi körútja során Kolozsváron tájékozódott az egyetem felállításának lehetőségéről, majd 1870. április 7-én a parlament elé terjesztette az egyetemalapítási törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat megvitatása és jóváhagyása egyre halasztódott. Eötvös József 1871. februári halálát követően az új miniszter, Pauler Tivadar ismét beterjesztette a javaslatot. Mivel a parlament mandátuma 1872-ben lejárt, s kilátástalan volt, hogy addig jóváhagyják a törvényt, Pauler miniszter Ferenc József királyhoz fordult, aki – a parlament utólagos jóváhagyása reményében – 1872. május 29-én engedélyezte a kolozsvári egyetem felállítását és megszervezését. (Utóbb az egyetem ezt a dátumot ünnepelte alapítási napjául.) Ezután felgyorsultak az események.

Június 11-én Kolozsvárra látogatott gróf Lónyai Menyhért miniszterelnök Pauler közoktatásügyi miniszter kíséretében, hogy az egyetem felállításával, elhelyezésével kapcsolatban tájékozódjék. Rövidesen megjelent a pályázatkiírás a 42 tanszékre. A Farkas utca sarkán álló két, a jezsuiták által felhúzott épületet, a Gubernium eddigi székhelyét átvette a tanügyminisztérium, és az egyetem részére utalta ki. Az állam szerződést kötött az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, amelynek értelmében bizonyos bérért az egyetem használhatja az egyesület gyűjteményeit és helyiségeit. A Királyi Jogakadémia és az Orvos-sebészi Tanintézet teljes felszerelésével beolvadt a megfelelő egyetemi karokba, tanáraik többsége is kinevezést kapott az egyetemi tanszékekre. A kinevezéseket már az új tanügyminiszter, Trefort Ágost terjesztette az uralkodó elé.

Közben az újonnan választott országgyűlés megtárgyalta az egyetem létesítésére vonatkozó kettős törvényjavaslatot, s az uralkodó október 12-én szentesítette is azokat az 1872. évi XIX. és XX. törvénycikkelyként.

A Kolozsvárra összegyűlt egyetemi tanárok pénteken, október 18-án ismerkedési estélyen vettek részt, majd másnap délelőtt a líceumi díszteremben gróf Mikó Imre miniszteri biztos kezébe letették az esküt. Mikó beszédében figyelmeztette a tanárokat, hogy minden tudományos újdonságot józan ésszel mérlegelni kell, s csak azután továbbítani. A tanárnak nemcsak előadásával, hanem erkölcsi tartásával is hatnia kell a diákságra. A tanári kar nevében Imre Sándor, a magyar nyelv és irodalom professzora mondott köszönetet Mikónak és a kormánynak, s kérte a város pártfogását. Az eskütétel után a karok megválasztották a négy dékánt és prodékánt, majd a rektor és helyettese kijelölésére került sor. A jogi kar javaslatára Berde Áront, a Jogakadémia utolsó igazgatóját, a nemzetgazdaságtan és pénzügytan tanárát választották rektorul, a prorektori székkel a matematikai és természettudományi kar javaslatára a legidősebb és legtekintélyesebb professzort, Brassai Sámuelt tisztelték meg. A rektorbeiktatási ünnepséget november 10-ére tűzték ki. November 2-ától megkezdődött a diákok beiratkozása.

A templom melletti épületben volt az első rektori hivatal

Kolozsvár városa elhatározta, hogy az éppen vasárnapra eső november 10-ét emlékezetes ünneppé teszi, s húsztagú bizottságot hoz létre az ünnepségek szervezésére. A bizottságon belül az okozott vitát, hogy merjenek-e vendégeket hívni a beiktatásra, vagy csak a város keretén belülre korlátozzák az ünnepségeket. A meghívások ugyanis számos többletkiadást eredményeztek volna. November elején már a műsorrend is kialakult, amikor azok kerekedtek felül, akik a fővárosi méltóságok meghívását szükségesnek tartották. Így gyorsan, küldöttek útján Trefort minisztert, Lónyai Menyhértet mint az akadémia elnökét, Hatala Pétert, a pesti egyetem rektorát felkérték a részvételre, de ezek táviratilag kimentették magukat, s üdvözlő sorokat küldtek.

Vasárnap délelőtt mindegyik felekezet templomában ünnepi misét, illetve hálaadó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében az egyetemért is imádkoztak. A tanárok többsége a főtéri templomban jelent meg, ahol Keserű Mózes címzetes püspök vezette az ünnepi misét, a szentbeszédet pedig Lönhart Ferenc apát, plébános mondta. Fél tizenkettőkor a Katolikus Líceum (a mai Báthory-líceum) második emeleti nagytermében a város szinte valamennyi értelmiségije jelenlétében került sor a rektorbeiktatásra.

Ezen Groisz Gusztáv, a rektort javasoló jogi kar dékánja mondott beiktató beszédet, hangsúlyozva: „Egy második egyetem szükségességét rég érzi Magyarország, hol a lakosság nagy számára tekintettel az eddigi egyetlen tudományegyetem elégtelennek bizonyult. Örömmel fogadja a tudomány e második nagy templomának megnyitását a tudományosság minden igaz barátja, minthogy így hazánkban a tudomány egy második gyűlpontja létesült, s meg van vetve ez által az alapja azon nemes versenynek, mely a tudomány fejlődésére nélkülözhetetlen.”

Berde terjedelmes, a napilapokban is közölt, s azóta többször idézett megnyitóbeszédét történelmi visszapillantással kezdte. Remélte, hogy ez az egyetemalapítás nem jut a megelőző kettő sorsára. Mert Báthory István és Mária Terézia jól meghatározott – felekezeties – céllal létesítette főiskoláit. Ez a mostani egyetem viszont az egész ország által felismert szükségletből született. A továbbiakban a tudás és a szellem felemelő erejéről szólt: „Én lehetetlennek tartom, hogy míveletlen emberek szabadok, és meg­fordítva, míveltek huzamosan szolgák lehessenek, sőt azt tartom, hogy egyedül a míveltség képes széttörni az emberek közt a társadalmi, sőt az élvezeti egyenlőtlenség korlátait is” – állapította meg. Kitért a két magyar egyetem közti viszonyra, ezek szerinte csak versenytársak lehetnek: „Uraim! A vélemények egysége nyugalmat szül, s a nyugalom halál. A vélemények különbözősége küzdelmet, s ezáltal életet okoz. A tudomány, az eszmék országában bizonyos anarchiára van szükség, hogy az igazságok kifejlődjenek, s a míveltség országa szépüljön. A két egyetem közti verseny kimaradhatatlan”. Ez azonban feltételezi a két intézet paritását, s hogy az új ne legyen előkészítő iskolája a réginek. Érdekes az egyetemről vallott felfogása is. „Bevallom, hogy ez az egyetem nem az én ideálom szerinti egyetem. Már több mint négy éve, midőn ti. a kolozsvári egyetem eszméje megpendült, s erre nézve egy szerény tervezetet terjesztettünk fel, akkor is az volt a nézetem, hogy ma az egyetemnek kettős hivatása van: a tudomány fejlesztése és terjesztése tudományos emberek képzése által, és a tudomány vívmányainak a társadalomba való bevezetése. Nevelni a tudomány országát és szépíteni a gyakorlati életet. Egyetemünk szervezete szerint ez utolsó csak részben történik, amennyiben gyakorló jogászokat, orvosokat és tanítókat nevel az államnak, de ami nagy fontosságú, a természeti törvények mechanikai vagy technikai alkalmazását közvetíteni nem feladata; nincs politechnikai hivatása. Én ezt elvi és praktikai hibának tartom szervezetében…” Befejezésül a tanárokhoz fordulva figyelmezteti őket: „Uraim! egy új egyetem megalapítása áll előttünk. Önök jól tudják, hogy az egyetemet nem a néma falak, hanem a tanárok szellemi ereje alapítja meg jó hírnevében, áldásos működésben”.

Felolvasták az üdvözlő táviratokat, majd a rektort a Bel-Torda (Egyetem) utcára néző hivatali helyiségéig kísérte a tanári kar.

A Líceum-épület, amelynek dísztermében megnyitották az egyetemet 1872-ben

Délután két órától tartották az ünnepi bankettet a Redut nagytermében megterített három hosszú asztalnál. Több mint kétszázan jelentkeztek, nemcsak értelmiségiek, de főurak, sőt iparosok is. A karzaton külön terítettek a nőknek. A finom pezsgők és borok fogyasztása közben a pohárköszöntők végtelen sora következett. A királytól a minisztereken át az új rektorig s a kinevezett tanárokig mindenkire ittak. Szilasi Gergely, a román nyelv professzora a magyar–román testvériséget éltette, Jakab Elek a szász nemzetet. Már esteledett, mire véget ért a lakoma. A résztvevők többsége átment a Farkas utcai színházba, ahol ünnepi előadást tartottak: Vörösmartytól az Árpád ébredését adták elő, majd élőkép következett A tudományok oltára címmel, s Eötvös vígjátéka, az Éljen az egyenlőség zárta a műsort. A főszerepekben E. Kovács Gyula, Szentgyörgyi István és Boér Emma lépett fel.

Közben kivilágították a várost. Erről a Kolozsvári Közlöny így számol be: „Mécsözönben úszott a tanácsház, a báró Jósika- és báró Bánffy-paloták, a »Kör« és Polgári Társalkodó helyiségei, az unitárius és ev. ref[ormátus] főtanodák… Az ev. ref.  collegium ablakaiban voltak színes lampionok is, az unitárius főiskola pedig a második és első emeletet, úgy a földszintet is vörös, fehér, zöld mécsesekkel világítá, tehát tűz-háromszínt rögtönzött… A nemzeti színház is szépen volt világítva. A Közép utcában egy transzparens is volt e felirattal: »Éljen a kolozsvári tudomány-egyetem! Éljenek alkotói! Éljenek munkásai!« A katonaság nemcsak a főőrtanyán világított, hanem a nagy kaszárnyában is. Szóval ez is mutatta, hogy a város összes népe örült e nagy napon.”

Kolozsvár különben emlékérmet is veretett a nap megörökítésére. Egyik oldalán a város cserkoszorúval körülvett – a városházán láthatóéhoz hasonló – címere és a Kolozsvár felirat, valamint a megnyitási dátum látható, a másikon: „A Magyar Királyi Tudományegyetem megnyitásának emlékére” felirat. Két arany díszpéldányát az uralkodónak küldik meg, 200 ezüst- és 200 bronzpéldányát előkelő személyiségek és fontos intézmények kapták, de vásárolni is lehetett belőlük.

Az egyetemi munka 1872 novemberében a beiratkozott 258 diákkal megkezdődött. A jogtudományi és a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karokon még az oktatáshoz elfogadhatók voltak a feltételek. Az orvosi, valamint a matematika–természettudományi karoknak még évekre volt szükségük, hogy a legszükségesebb felszerelést megkapják, majd saját épületekhez jussanak. Az 1890-es évek végére fejlődött ki ténylegesen az egyetem. Akkor még nem sejtették, hogy két világháború fogja történetét korszakolni, s hogy 1945-ben kimondatlanul is felszámolják.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

CFR 1907: vasutassiker öngóllal
Idejétmúlt a 8 óra munka, 8 óra pihenés?
Kolozs megyében apadt leginkább a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ