Sajtóinformációk szerint előrelépés történt a szerb-koszovói párbeszédben

Sajtóinformációk szerint előrelépés történt a szerb-koszovói párbeszédben
Szerbia és Koszovó képviselői csütörtök este Berlinben találkoztak, hogy német közvetítéssel oldják meg a fennálló problémákat, és folytatódhasson a hat éve megkezdett szerb-koszovói párbeszéd - közölte a belgrádi és a pristinai sajtó.

A Zeri című pristinai napilap felhívta a figyelmet arra, hogy a találkozóról sem a Szerbiával folytatott tárgyalásokat vezető koszovói tárgyalócsoportot, sem a külügyminisztériumot nem tájékoztatták.

A titkos találkozón az információk szerint Szerbiából Marko Djuric, a belgrádi kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője, Koszovóból Pristinát Selim Selimi, a miniszterelnök kabinetfőnöke vett részt. Rajtuk kívül az Európai Unió, az Egyesült Államok, Franciaország és Németország képviselői voltak jelen.

A rendelkezésre álló információk szerint a felek feltehetőleg arról tárgyaltak, hogy miként lehetne megalakítani a koszovói szerb önkormányzatok közösségét, amelynek felállításáról 2013-ban egyezett meg Belgrád és Pristina. A koszovói vezetőség azonban mindeddig nem volt hajlandó arra, hogy a kért jogosítványokkal együtt alakítsa meg a közösséget. Más információk szerint viszont a találkozón nem beszéltek konkrét kérdésekről, csak abban állapodtak meg, hogy folytatni kell az évekkel korábban megkezdett párbeszédet. A kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

A szerb és a koszovói elnöknek a korábban megbeszéltek szerint július elsején Párizsban kellene tárgyalóasztalhoz ülnie, és a kapcsolat rendezéséről tárgyalnia, ám Aleksandar Vucic szerb államfő csütörtökön azt mondta, "kilencvenkilenc százalék, hogy a párizsi találkozóra nem kerül sor". A találkozót csak akkor tarthatnák meg, ha az albán fél felelősségteljesen viselkedne, erre azonban nem lehet számítani - tette hozzá egy televíziós interjúban a szerb elnök.

A koszovói kormány november 21-én százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra, miután Belgrád sikeres lobbizásának következményeként Koszovót novemberben nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. A kapcsolat rendezését célzó párbeszéd ezután megszakadt.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

(Borítókép: A szerb és a koszovói albán közösséget elválasztó híd Mitrovicában. Kiss Olivér felvétele)