Románia "példaértékű" kisebbségpolitikáját dicsérte Klaus Iohannis államfő a nemzeti kisebbségek napján

Románia "példaértékű" kisebbségpolitikáját dicsérte Klaus Iohannis államfő a nemzeti kisebbségek napján
Románia példaértékűnek tekintett kisebbségpolitikáját dicsérte a nemzeti kisebbségek napja alkalmából hétfőn közzé tett üzenetében Klaus Iohannis államfő.

Az elnöki hivatal honlapján közzétett üzenetben az államfő kijelentette: "Hazánk méltán tekinthető példának az etnikai, kulturális és vallási sokszínűség tisztelete miatt. Ez pedig önöknek, a kisebbségekhez tartozó állampolgároknak is köszönhető, és mindannak, amivel önök járulnak hozzá a társadalom fejlődéséhez" - állapította meg.

Úgy vélte: a súlyos válságok által meghatározott bonyolult időkben is Románia a harmonikus etnikumközi és felekezetközi kapcsolatok kedvezményezettje, és az országban állandó konstruktív párbeszéd folyik a kisebbségek képviselői és a hatóságok között.

Az államfő ismételten kinyilvánította: Románia támogatja a kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 30 éve elfogadott ENSZ-nyilatkozatot, és emlékeztetett rá, hogy az ország erőfeszítéseket tesz azért, hogy intézményrendszerét és törvényeit megfeleltesse a nyilatkozatban megfogalmazott értékeknek.

Úgy vélte: az eltelt 30 év is megmutatta, hogy a világbéke és minden ország társadalmi kohéziója szempontjából mennyire fontos a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása. Megemlítette: az ország EU-csatlakozása többek között a nemzeti kisebbségek támogatásának volt köszönhető.

Arra buzdította a kisebbségekhez tartozókat, hogy - miként elődeik - vegyenek részt Románia jövőjének a megrajzolásában és a teljes euro-atlanti integrációban.