Ötven éve hunyt el Reischel Arthúr piarista
Felbecsülhetetlen bibliográfusi és irodalomtörténészi munkát végzett
Felbecsülhetetlen bibliográfusi és irodalomtörténészi munkát végzett
Vissza

Ötven éve hunyt el Reischel Arthúr piarista

Napra pontosan ötven éve ezen a napon hunyt el a kincses városban köztiszteletnek örvendő piarista tanár, könyvtáros és irodalomtörténész, a temesvári születésű Reischel Arthúr. Az 1960-as években ministránsként (is) felnéztünk rá, sokat tanultunk tőle; szerettük szabatos, gyönyörű magyar beszédéért, gerincességéért. Halálig tartottuk egymással a kapcsolatot. Úgy érzem, személyéről méltánytalanul kevés említés történik. Halálának 50. évfordulóján szolgáljon ezen szerény megemlékezés főhajtásként kimagasló emberi és szellemi nagysága előtt.

Reischel Arthúr Temesváron született 1904. március 10-én. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, a piaristák római katolikus főgimnáziumában végezte. 1922-ben hivatását követve belépett a Kegyes Tanítórendbe. A teológia elvégzése mellett a kolozsvári I. Ferdinánd király egyetemen magyar–német–román szakos tanári oklevelet is szerzett. 1927. június 11-én szentelték pappá. 1926-tól volt tanár a Zágoni Mikes Kelemenről nevezett kolozsvári piarista főgimnáziumban, 1929 és 1933 között a Mária Terézia fiúnevelő intézet aligazgatója, majd 1942-ig igazgatója (régense). Az 1932–1933-as tanévtől a főgimnázium igazgatóhelyettese.

Rangos népszerűsítő előadásokat tartott Sík Sándorról és Mécs Lászlóról, ismertetve költészetüket. Könyvismertetőket, cikkeket írt az Erdélyi Tudósító Almanachjába és a Jóbarát című, Kolozsváron 1925 és 1940 között kiadott, katolikus szellemiségű, felekezeteket összekötő ifjúsági lapba, amelynek munkatársa, majd szerkesztője lett. Ugyanakkor lelkigyakorlatokat vezetett a Marianum leánynevelő intézetben. Tagja volt az Egyházmegyei Tanács Közgyűlé­sének, a Pázmány Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyletnek.

Reischel Arthúr

Reischel Arthúr tanárként és nevelőként is igen kiváló volt. Tanítványait szerette, segítette, lelkesítette. Valósággal felboncolta, darabokra szedte az előadott anyagot – például egy költeményt –, azt attól kezdve mindenki, még a leggyengébb tanuló is megértette és megszerette. Tanítványainak sorsát később is – miután már kikerültek az életbe – szívén viselte. A kisebbségi sorsban küzdő diákokon mind anyagilag, mind szellemileg segített. Öregdiákok mesélték: modorára jellemző volt, hogy a legkisebb diáknak is minden levelére vagy ünnepi üdvözletére azonnal válaszolt, pedig igazán elfoglalt ember volt. Nagyon szerette a testnevelést és a sportot, élvezte a növendékek játékait, végignézte és velük együtt izgult az iskolai, bajnoki vagy barátságos labdarúgó-mérkőzéseken és a tornavizsgákon.

A kolozsvári Egyetemi Könyvtár nagyra becsült munkatársa volt 1942 és 1949 között. Itt kifejezetten tudományos munkát fejtett ki, és megszerezte a doktorátust. Előadásai, folyóiratokban megjelent tanulmányai által országos szinten is közismertté és elismertté vált. 1949 után a kolozsvári monostori Fájdalmas Szűzanya templom plébánosaként, illetve a Karolina téri ferences templomban szolgált. Román nyelvű lelki vigasztalást is biztosított a kommunista hatalom által megszüntetett görögkatolikus egyház híveinek, valamint a német anyanyelvűeknek, de nagyon hasznos munkásságot fejtett ki a kórházak látogatásában, illetve a betegek lelki ellátásában. 1950-ben az Egyetemi Könyvtárban nem tevékenykedhetett tovább, mivel pap volt. Ezután a Román Akadémiai Könyvtár kolozsvári fiókjának lett főkönyvtárosa 1959-ig, amikor választani kényszerült papi hivatása és állami állása között. Bár a könyvtártól megvált, mindvégig folytatta tudományos tevékenységét, különösen a bibliográfia terén végzett igen alapos és aprólékos munkát. Neve országos tekintélynek örvendett, még külföldi vendégek is felkeresték adatok végett, sőt bukaresti kutatók is hozzá fordultak felvilágosításért, ő pedig azonnal segített.

Irodalmi munkásságát (még családi nevén) könyvismertetésekkel kezdte az aradi Vasárnapban és a Pásztortűz irodalmi, művészeti és képes folyóiratban. 1939-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyószentmiklósi vándorgyűlésén ő tartott megemlékező előadást a száz éve elhunyt Kölcsey Ferencről. Ebben a nemzet szolgálatába beleolvadni tudó aszkéta alkotó, az igazság kimondását a tekintély fölé helyező kritikus mellett kiemelten idézte azt a politikust, aki nem szűnt meg ostorozni a terméketlen szóhazafiságot, és az üres szónoklatok helyett a cselekvést tette meg elsődleges követelménnyé.


Korabeli képeslap a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárról

Már Réthy Andor választott írói álnevén az 1950-es évektől kezdte közölni az irodalmi és szaksajtóban a magyar irodalom román, illetve a román irodalom magyar befogadásának adatait egybegyűjtő könyvészeti adalékait. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kriterion Könyvkiadó által megjelentetett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon főszerkesztője, a nagy tekintélyű Dávid Gyula irodalomtörténész tollából megtudhatjuk, hogy Réthy Andor a Román Akadémia biológiai és dokumentációs kérdéseknek szentelt tudományos ülésszakán, 1957-ben a magyar irodalomból készült román fordításokról értekezett, az Igaz Szóban pedig az 1944 és 1959 között románból magyarra fordított művek bibliográfiáját közölte. Két területre terjednek ki a Könyvtárosok Tájékoztatójában 1964 és 1966 között Alecsandri, Eminescu, Hortensia Papadat-Bengescu magyar fogadtatását, az Igaz Szóban 1965–1966-ban Tudor Arghezi és George Coşbuc, az Utunkban 1962 és 1964 között Ion Luca Caragiale és Ion Creangă recepcióját bemutató könyvészetei. A Nyelv- és Irodalmtudományi Közlemények 1967–1970-es évfolyamaiban jelentek meg többek között Ady Endre, Arany János, Móricz Zsigmond román fogadtatását feltáró könyvészeti adalékai is. Mindezek előkészületei és részközlései annak a hatalmas műnek, amelynek megjelenésére már csak Réthy Andor halála után, 1983-ban került sor a Magyar irodalom románul – Literatura maghiară în limba română című kötet formájában.

„A valamikori jótollú kritikus és gondos stílusú irodalomtörténész a szolgálat aszketizmusával fordította munkaerejét a romániai magyar irodalomkutatás bibliográfiai megalapozására. Pótolhatatlan jelentőségű »könyvészeti adaléka« a romániai magyar irodalom 1944–1970 közötti időszakáról Kántor Lajos és Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom 1945–1970 című könyvében (1972), illetve annak második javított kiadásában (1973), a magyarországi anyaggal kiegészítve jelent meg” – pontosítja Dávid Gyula a lexikon negyedik kötetében.

Szerény és diszkrét egyéniség volt, így betegségét is titokban tartotta. A hármas számú klinikai kórházban hunyt el ötven évvel ezelőtt, 1972. október 29-én. A kolozsvári Házsongárdi temető piarista sírkertjében várja a feltámadást.

A mai évfordulót megelőzően az elmúlt napokban Szakál Ádám, a Piarista Rend Magyar Tartományának főnöke, Molnár Lehel és Sárközi Sándor piaristák, Keller Krisztina, a gödi (Magyarország) piarista szakiskola tanára, Bokor Ernő, Grünwald Ernő, Nyerges János, a néhai főgimnázium öregdiákjai, valamint ezen sorok szerzője elhelyeztük a kegyelet koszorúját Reischel Arthúr és a sírkertbe temetett rendtársai sírjára, mécsest gyújtottunk és imádkoztunk lelkük üdvösségéért. Az örök világosság fényeskedjék nekik!

December.
Igen, igen, itt van a december. Aztán még csak egyet-kettő alszunk, és már itt van a Karácsony.
Milyen semmitmondó, ízetlen és fakó ez a szó, ha csak így egyszerűen papírra vetem. Hej, pedig ha ízekre szétszedem, és mint ropogósra sült kiflit egyre fokozódó élvezettel végig elfogyasztom és hozzá nagyokat harapok a múltból, rég elvirult, jóízű kacagások piros rózsái nyílnak újra a szívemben.
Karácsony! Karácsony!
Színtelen és megkopott talán ez a szó, de garmadában rejtőzik benne sok-sok drága emlék és jóleső visszaemlékezés, mint alvó játékboltok lehúzott redőnye mögött a töménytelen csillogó holmi.
Pöttömnyi gyerek voltam még és erősen izgága. Édesanyám idegeit én sodortam jó vaskosra, hogy a mindennapok gondjai hiába verdesték kegyetlen viharzással a családot. A horgonykötél nem szakadt el.
Akkor is éppen a karácsonyt vártuk! (...)
Mert csodálatos volt ez az éjszaka! Sehol egy hangos szó, vagy lármás megmozdulás. Mindenütt csak béke, a szívek békéje és nyugalom, mélységes nyugalom, a lélek nyugalma. Mintha a gondok fekete varjúcsapata messze szállott volna a földről. (...)
Zakatoló szívvel és lüktető halántékokkal lopakodtam az ablakhoz, mert most megoldódik a nagy rejtély, hogy miért zökkent ki az élet, az egész világ a régi menetből és próbált csak egy rövid éjszakára csodálatos irányba fordulni.
Benn a szobában, a szoba közepén, a kisasztalon ott állott sziporkázó gyertyák fényében a kis karácsonyfa. Mellette meg szerteszét tömérdek ajándék. És ott állt édesanyám!”
(Reischel Artúr: Apró fények a téli éjszakában; részlet; megjelent a Jóbarát 1934. december 15-i számában)

(Borítókép: Imádságos megemlékezés és koszorúzás a kultúrát szolgáló piaristák sírkertjében)


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Csúszásgátlástalanság
    Csúszásgátlástalanság
  • Alternatívák
    Alternatívák
  • Szükségállapot
    Szükségállapot
  • Láthatatlan zöld péntek
    Láthatatlan zöld péntek
  • Szintet léptek
    Szintet léptek
  • Hála és pénz
    Hála és pénz
  • Büntetésre várva
    Büntetésre várva
  • Mert minálunk, székely vidéken másképp van
    Mert minálunk, székely vidéken másképp van
  • Az asszimiláció hullája
    Az asszimiláció hullája

ROPOGÓS ROPOGÓS

Képtelen teljesíteni vállalásait az új ...
Fehér megye gazdaságát is fellendíti a ...
Törökországi és szíriai földrengés: ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ