Az biztos, hogy nem a sok gyönyörű és illatos virág vagy a finomabbnál-finomabb csokoládék miatt, amit ilyenkor a diákoktól, kollégáktól, családunk férfitagjaitól kapunk – bár ez is nagyon jólesik –, s nem is attól, hogy nőnapon talán nem mi kell gondoskodjunk a vacsoráról. De akkor mégis miért jó nő lenni? Sok okot lehetne idesorolni, ugye?

A héten egyik reggel oviba menet megkérdeztem a gyerekektől, hogy szerintük miért ünnepeljük a nőnapot. Matyi határozottan kijelentette, hogy nem tudja. Panna szerint pedig azért, mert óvónéni mondta. Érkezett is a kérdés:

– Akkor fiúk napja is van, Anya?

– Hmm, hát azt szokták mondani, hogy minden másik nap az évből a férfiak napja.

– De akkoj az nem igazság, Anyaaa! Legyen nekünk is több napunk!

– De mi nem kapunk minden nap csokit! És virágot se szoktak a fiúk, ugye, Anya?

– Hát nem. A virágot a fiúk szokták a lányoknak adni. De azt lehet máskor is, nem csak nőnapon.

– Igen, például a szülinapodra is, ugye, Anya? Apa is szokott neked. És mamáéknak is. De miért kell a lányoknak a virág?

– Mert mi szejetjük a vijágot, Matyi!

– De én is szeretem a virágokat, Anya! És szerintem Apa is, vagy nem? De akkor mi miért nem szoktunk tőletek kapni?

No, ha eddig nem zakatoltak volna a fejemben az előttem álló nap teendői, ezektől a kérdésektől biztosan berobbant az agyam. Mit is lehetne most így élesben felelni? Hümmögtem, s nagyon örültem, hogy olyan közel lakunk az ovihoz, egyelőre nem lesz több nehéz kérdés. De a leckét jól feladták ezek a kis huncutok!

Délután aztán megünnepeltük a nőnapot: közkívánatra fagyizni mentünk. Jó kis este kerekedett, sokat kacarásztunk, a gyerkőcök ugyanis nagyon feldobódtak attól, hogy nem kell megvárni a nyarat, hogy fagyizhassunk.

Lefekvéskor pedig, a napi hálaadás rendjén Panna odabújt, s azt mondta: szejintem jó, hogy van nőnap, jó, hogy fagyiztunk, jó, hogy csajok vagyunk!

Ezek után már én is szívből kívánhattam nőtársaimnak, diáklányaimnak, hogy mindig legyen meg bennü(n)k az az érzés, hogy nőnek lenni igenis jó!