Nobel-díjak: hétfőtől kezdődően jelentik be az idei kitüntetetteket

Nobel-díjak: hétfőtől kezdődően jelentik be az idei kitüntetetteket
A hétfőn kezdődő héten jelentik be a világ egyik legrangosabb kitüntetésének, a Nobel-díjak kitüntetettjeinek a nevét.

Inventas vitam iuvat excoluisse per artes - szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni - ez a latin mondat olvasható a Nobel-díj kitüntetettjeinek ajándékozott érmén. A díjat a kalandos életű svéd robbanóanyag-gyáros, Alfred Nobel alapította, miután elolvasta nekrológját, és az nem szolgált örömére. Bátyja 1889-ben bekövetkezett halálakor ugyanis több lap - tévedésből - a mesés vagyonát a dinamit feltalálásával megalapozó Nobelt búcsúztatta, nem túl hízelgő szavakkal. Ő ekkor átgondolta életét és úgy döntött, hogy vagyonát a béke céljaira, az emberiség jótevőinek jutalmazására fordítja.
    Nobel 1895. november 27-én kelt, svéd nyelvű végrendeletében így rendelkezett: "A tőke, amelyet hagyatékom gondnokai biztos értékpapírokba fektetnek, alapot képez, s ennek kamatát évente díjak formájában kell kiosztani azok között, akik az előző év folyamán az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot tették. ...Egy részt annak, aki a legfontosabb felfedezést tette vagy találmányt alkotta meg a fizika területén, egy részt annak, aki a legfontosabb kémiai felfedezést vagy tökéletesítést produkálta, egy részt annak, aki a legfontosabb felfedezést tette a fiziológia vagy az orvostudomány körében, egy részt annak, aki az irodalomban a legkiválóbb idealista irányzatú művet alkotta, s végül egy részt annak, aki a legtöbbet vagy legjobbat tette a népek testvérisége, az állandó hadseregek leszerelése vagy csökkentése és a békekongresszusok rendezése vagy előmozdítása érdekében." Nobel ugyanakkor - a közhiedelemmel ellentétben - nem volt békeharcos, egyszer azt mondta: "dinamitgyáraim hamarabb véget vetnek a háborúknak, mint a békekonferenciák."
    A fizikai, a kémiai és a közgazdasági díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, az orvosi díjat a stockholmi Károly Egyetem (Karolinska Institutet), az irodalmi díjat a Svéd Akadémia, a Nobel-békedíjat a Storting, a norvég parlament által megválasztott öttagú bizottság ítéli oda, mert a díj alapításakor Norvégia és Svédország uniót alkotott. A közgazdasági Nobel-díjat 1968-ban, fennállásának 300. évfordulója alkalmából a svéd központi bank alapította, hivatalos elnevezése: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíja. A jelöléseknek minden évben február 1-jéig kell befutniuk, az értékelést szeptemberig végzik el, a döntést októberben hozzák nyilvánosságra. A testületek azt csak ötven év múltán hozzák nyilvánosságra, kik szerepeltek a jelöltek listáján.
    A díjakat 1901 óta osztják ki Nobel halálának évfordulóján, december 10-én (az első és a második világháború alatt voltak évek, amikor a díjakat egyáltalán nem, vagy csak néhány kategóriában ítélték oda). A kitüntetettek Stockholmban a svéd királytól, a Nobel-békedíj kitüntetettje Oslóban a Storting bizottságának elnökétől a norvég király jelenlétében veszik át az érmet és az oklevelet, melyekhez egy csekket is mellékelnek. (A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben elmaradt az ünnepélyes stockholmi díjátadás és a hagyományos bankett, az érmeket és a diplomákat a díjazottak saját hazájukban vehették át.)
    A kézzel gyártott, mintegy 6,5 cm átmérőjű, 20 dekagramm súlyú, 18 karátos aranyból készült, 24 karátos arannyal bevont érmék előoldala a fizikai, kémiai, orvosi és irodalmi díjak esetében azonos: Nobel portréja, latin számokkal felvésett születési és halálozási évével, a portré a békedíjon és a közgazdasági emlékdíjon kicsit eltérő ábrázolással szerepel. Az érmék hátoldalán látható kép a díjat odaítélő testületek szerint változik, s ide vésik fel a kitüntetettek nevét. Az oklevelek mindegyike egyedi műalkotás, művészi kivitelezésük az évek során ugyan változott, de szövegezésük mindig ugyanazt a mintát követi. A Svédországban kiosztott oklevelek svéd nyelvűek, és idéznek az indoklásból, a norvég odaítélésű békedíjnál az oklevelet norvég nyelven, indoklás nélkül adják ki.
    A teljes díjjal járó csekket az idén tízmillió (adómentes) svéd koronára, átszámítva 385 millió forintra állítják ki. A kitüntetettek a kezdeti fél évszázadban egyre kisebb pénzösszeggel gyarapodtak, mert a végrendelet értelmében a vagyont nem lehetett befektetni. Erre 1953 óta van lehetőség, az összeg nagysága azóta a Nobel-alapítvány bevételeinek arányában változik, és minden évben előre bejelentik. Az összeget 2011-ben 10-ről 8 millió koronára csökkentették, hogy pénzügyileg megerősítsék az alapítványt, s mivel ez sikerült, tavaly ismét 10 millió koronára emelték az összeget, ami reálértéken nagyjából az 1901-esnek felel meg. A díj átvétele határidőhöz kötött, ennek lejárta után a pénz már nem, csak csak az érem és az oklevél vehető át.
    A kialakult gyakorlat szerint a díjak megoszthatók, de legfeljebb három személy között, a Nobel-békedíjat pedig nemzetközi szervezetek is megkaphatják. Elvileg csak élő személyeket tüntetnek ki, kivételt kétszer tettek: 1931-ben az irodalmi díjnál Erik Karlfeldt svéd költő, 1961-ben a Nobel-békedíjnál a szintén svéd Dag Hammarskjöld volt ENSZ-főtitkár esetében. 2011-ben a kanadai Ralph Steinman, aki megosztva kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat, a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a neki ítélt díjat nem vonták vissza. 2019-ben volt az egyedüli alkalom, hogy egyidejűleg két irodalmi Nobel-díjat adtak át, mert a kitüntetést odaítélő Svéd Akadémia körül kirobbant botrány miatt 2018-ban nem ítélték oda a kitüntetést.