Nagyszabású kiállítással tisztelegnek a 150 éve született Nagy István festőművész előtt

Nagyszabású kiállítással tisztelegnek a 150 éve született Nagy István festőművész előtt
Százötven éve, 1873. március 28-án született Nagy István festőművész: az évforduló alkalmából a Csíki Székely Múzeum nagyszabású tárlatot nyit Nagy István 150 címmel, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola pedig ünnepségsorozattal tiszteleg a névadó csíkmindszenti születésű alkotó előtt – derül ki a múzeum közleményéből.

„A kiállítás megszervezése régóta várat magára. Az évfordulós időpont jó alkalom arra, hogy közelebb hozhassuk Nagy István életművét a hazai közönséghez. Bár szakmai körökben világszínvonalúnak tartják művészetét, a nagyközönség még ma sem igazán ismeri alkotásait” – fogalmaz a közlemény, amelyben Várkonyi György művészettörténészt idézik: „Aki Nagy Istvánt a legnagyobb székely művésznek tartja, az lekicsinyli.”

A szervezők kiemelik: a kiállítás célja, hogy a művész életútját követve átfogó képet nyújtson erről a kivételes életműről, a Nagy István által művelt műfajokon, jellegzetes alkotói korszakain keresztül, magyarországi és romániai múzeumok, valamint a legnagyobb magángyűjtők alkotásaiból válogatva. 

A tárlat kurátora Székely Sebestyén György művészettörténész, a kolozsvári Quadro Galéria igazgatója, valamint Túros Eszter művészettörténész, a Csíki Székely Múzeum muzeológusa.

A kiállítást a művész születésnapján, március 28-án, délután 5 órától nyitják meg a Csíki Székely Múzeumban. Az eseményen köszöntőt mond Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettes, valamint Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. A kiállítást a két kurátor, Székely Sebestyén György és Túros Eszter, valamint N. Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója nyitja meg. A megnyitón közreműködik Boldizsár Szabolcs (fuvola). Az eseményen Jurecskó László, a MissionArt Galéria társtulajdonosa egy-egy Nagy Istvánt ábrázoló portrét ajándékoz a művész nevét viselő két tanintézménynek: ifj. Éber Sándor és Ágoston Ferenc alkotásait a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola és a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola kapja.

Másnap, március 29-én, szerda délután 5 órától Pap Gábor A népdal forrásvidékén – A százötven éves Nagy István nyomában című tanulmánykötetét, illetve Mucsányi János Három hazában hontalan. Nagy István festőművész című dokumentumfilmjét Sümegi György művészettörténész mutatja be az érdeklődőknek. 

A Nagy István 150 című tárlat március 29. és augusztus 30. között látogatható a Csíki Székely Múzeumban, hétfő kivételével naponta 9 és 17 óra között.

Névadóját ünnepli a művészeti középiskola

Az iskola történetének egyik jelentős pillanata 1993-ban a névadó kiválasztása volt: ekkoriban a példaképkeresés igencsak meghatározó volt egy iskola szellemiségének kialakításában – írja közleményében Nagy Zsuzsanna iskolaigazgató. „Az akkori iskolavezetés úgy döntött, hogy az iskola felveszi a csíkmindszenti Nagy István festőművész nevét, számunkra ő válik a szellemi-lelki-művészi példamutató személyiséggé. 2023-ban a székely vagy magyar Van Gogh-ként is számon tartott Nagy István születésének 150. évfordulóját ünnepeljük” – fogalmaz az igazgató, aki közleményében részletesen ismerteti a névadója előtt tisztelgő iskola ünnepi programsorozatát, amelyben helyet kapnak megemlékezések, kiállítások, pályázatok, koncertek, valamint a festőművész életét ismertető előadások és tanulmányi kirándulások egyaránt.

„Egy életen át kerestem ezt a lényeget. A témában a lelket. Fák, házak, virágok, emberarcok bonyolult összevisszaságában azt, ami a felület alatt vibrál. A belső hűséget” – idézi közleménye végén Nagy Istvánt az iskolaigazgató.

Borítókép forrása: Facebook/Csíki Székely Múzeum