Nagyesküllőn indul a vidéki egészségvédő program

Nagyesküllőn indul a vidéki egészségvédő program
Vidéki egészségvédő program indul szombaton Kolozs megyében, az első állomás a mintegy 500 lelket számláló Nagyesküllő. A Kolozs Megyei Tanács kezdeményezése első körben azokat a községeket célozza meg, ahol egyáltalán nincs vagy ahova csak ritkán jut el háziorvos.

Szeptember 24-én, szombaton 9 órától vér-, vizelet- és székletvizsgálatokat végez az első száz jelentkező számára az Orvoskaraván Egyesület a Medical International Rescue Egyesület támogatásával.

Szeptember 29-én, csütörtökön 9 órától az elemista diákok orvosi ellenőrzését végzi el, a korábbi iskolai mérések (súly, magasság) alapján alultápláltság vagy túlsúly szempontjából értékeli az elemisták állapotát a kolozsvári Constantin Papilian Sürgősségi Katonakórház személyzete, tájékoztatást nyújtanak és tanácsokkal szolgálnak a tanítók, óvodai dadák és szülők számára, az elemistákkal és gimnazistákkal pedig az egészséges táplálkozásról beszélgetnek.

Október elsején, szombaton 9–18 óra között orvosi vizsgálatban részesül minden jelentkező az orvoskaraván, a kolozsvári onkológiai intézet, a nemzetközi orvosegyesület és az Ofta Medical Clinic jóvoltából. A szakvizsgálatok a nagyesküllői orvosi rendelőben vagy annak közelében zajlanak majd és kiterjednek az alábbiakra: női egészség, gyermekgyógyászat, belgyógyászat, bőrgyógyászat, neurológia, kardiológia, szemészet, ugyanakkor méhnyakrák-szűrést (Babes–Papanicolau teszteket a 25–29 éves, HPV tesztet a 30–64 éves nők esetében, utóbbiaknál pozitív eredmény esetén a Papanicolau tesztet is elvégzik), mammográfiát végeznek az 50–69 éves nők esetében, amit ultrahangos vizsgálattal és szövetmintavétellel egészítenek ki a gyanús esetekben. Az érdeklődőket kérik, hogy a vizsgálat jellegétől függetlenül személyi igazolvánnyal jelentkezzenek.

Szeptember 26. és október 29. között naponta 9-től 14 óráig a Nagyesküllői Iskolában tájékoztató, megelőző foglalkozásokat és tanácsadást szerveznek óvodások, iskolások, tanítók, szülők és felnőttek részére, az alábbi témakörökben: egészségvédelmi tájékoztatás, közlekedésbiztonság, kábítószer fogyasztás és embercsempészet megelőzése. A közösségben tervezett beszélgetéseket az Embercsempészet Elleni Országos Ügynökség Kolozsvári Regionális Központja, a Kolozs Megyei Rendőrség kábítószer elleni osztálya, a katonakórház, a Kolozs Megyei Gyógyszerész Kamara, az orvostanhallgatók, valamint a gyógyszerészet szakos hallgatók szervezetei koordinálják.

A Kolozs Megyei Egészségügyi Biztosítópénztár tájékoztatása szerint Kolozs megyében nincs háziorvos Alparét/Bobalna, Alsógyékényes/Jichisu de Jos, Kecsed/Alunis, Magyarpeterd/Petrestii de Jos, Palackos/Ploscos és Révkolostor/Vad községekben, valamint a közel 30 százalékában magyarok lakta kalotaszegi Magyargyerőmonostoron/Manastireni. A madárleányról elhíresült faluban összesen mintegy ötszázan élnek. Orvosi ellátás csak olykor van, nincs állandó háziorvos a településen. Az egyébként felszerelt orvosi rendelőben az asszisztensnő viszont – aki a faluban is lakik – rendszeresen fogadja és ellátja a betegeket, vérnyomást mér, az injekciót beadja a pácienseknek, és a helyzet súlyossága függvényében eligazítja őket, tanácsot ad a további teendőkre vonatkozóan. A prefektúra programjáról nem tudnak a faluban, Hover Zsolt református lelkésznek nincs tudomása arról, hogy a közeljövőben ilyen egészségvédő kampány részeként orvoscsapat látogatna Magyargyerőmonostorra. Azt egyébként egyelőre Irina Munteanu prefektus sem tudta lapunknak pontosítani, hogy Nagyesküllőt követően mikor és melyik lesz a következő település, mint ahogyan azt sem, hogy tételesen mely Kolozs megyei községek részesülnek a programban. Megerősítette viszont, hogy azokról a falvakról van szó, ahol nincs folyamatos háziorvosi szolgálat, és ezek jegyzéke a biztosítópénztár honlapján elérhető.