Kreatív Kolozsvár: énmárkázás, F2F program és licis célközönség

Farkas András elárulta a kulcsszavakat a fiatalok motiválására

Kreatív Kolozsvár: énmárkázás, F2F program és licis célközönség
Farkas András, a PONT Csoport alapítója és stratégiai igazgatója, Farkas Paula, a Magyar Ifjúsági Központ programkoordinátora és Danguly Csongor szakmentor sajtóreggelin ismertette csütörtökön az elsősorban magyarországi pályázati forrásokból megvalósuló, kolozsvári fiataloknak szervezett vállalkozásalapítással, tehetséggondozással, személyiségfejlesztéssel, munkaerőpiaci elhelyezkedéssel kapcsolatos programjaikat, illetve az idei terveket. A K Plusz tehetséggondozó keretprogram csapatának tagjai a különböző programok koncepciójának megváltoztatásáról, a fiatalokat érdeklő témákról, a rendezvények struktúrájáról, az énmárkázásról, az F2F programról, az idei szezonnyitóról, a licisek felé való nyitásról beszéltek, de arra is kitértek, 2023-ban az EU miért fogja lasszóval keresni a fiatalok által létrehozott életképes start-up vállalkozásokat, illetve melyek a tiniket és huszonéveseket motiváló kulcsszavak.

A kolozsvári vagy az Erdély fővárosában élő fiatalok érdeklődési körével, valamint az erre kivetített programokkal kapcsolatban összetett képet rajzolt körül csütörtökön Farkas András, Farkas Paula, illetve Danguly Csongor. A PONT Csoport alapítója és stratégiai igazgatója, a Magyar Ifjúsági Központ programkoordinátora és a Kreatív Kolozsvár egyik szakmentora az utóbbi időszakban a fiatalok számára szervezett programokról, a tinik és huszonévesek érdeklődési körének és értékrendjének projektek és programok formájába történő megjelenítéséről beszélt. Ugyanakkor arról is szóltak a sajtó képviselőinek, hogy a különböző képzéseknek, táboroknak, agytágítóknak, műhelyeknek milyen szerepe van a tudásfejlesztésben, a kompetenciák bővítésében, a konkrét üzleti modellekben vagy a fiatalok által beindított vállalkozásokban.

Applikált, informatizált, perszonalizált

Farkas András, a K Plusz tehetséggondozó keretprogram koordinátora elmondta: az elmúlt időszakban a fiatalok vállalkozási tehetségének kamatoztatásával, a képzések, az agytágítók és a műhelyek formátumának újragondolásával, a helyszínváltással, a gyakorlatias, az applikált, az informatizált és a perszonalizált tudás formába öntésével is foglalkoztak. Voltak vállalkozásfejlesztéssel, a kultúra Kolozsvár fejlődésében betöltött szerepének kidomborításával kapcsolatos előadások, zajlott az F2F. Utóbbi, azaz a Fiatalok a fiatalokért mentorprogram keretében több csapat is szakmai zsűri előtt mutatta be üzleti ötletét, a győztes pedig kétezer eurós támogatásban részesült.

– Folyamatosan adaptálnunk kell a kommunikációs csatornáinkat, amelyeken megszólítjuk a fiatalokat. Most például összevont WhatsApp-csoportok és közösségek létrehozásán dolgozunk, a jövő heti szezonnyitó rendezvényünket ezeken is népszerűsítjük – mondta Farkas András.

A szezonnyitó rendezvényen a nyolcvan nap után még mindig nem eléggé ismert GDPR (General Data Protection Regulation, azaz Általános Adatvédelmi Szabályozás) témakörét boncolgatják a szakemberek, lévén, hogy sokak még csak felületesen sajátították el az ezzel kapcsolatos ismereteket, a szabályozás megszegéséért viszont jelentős büntetést róhat ki a szakhatóság.

– Nyitunk a licisek felé is, próbáljuk arra is serkenteni őket, hogy vállalkozással kapcsolatos ötletekkel rukkoljanak elő. Idén hihetetlen mennyiségű pénz érkezik az EU-ból, ezért valósággal lasszóval fogják keresni az életképes üzleti ötleteket és vállalkozásokat – szögezte le a szakember.

Próbáld meg, de ne egyedül!

Farkas Andrást arról faggattuk, szerinte melyek azok a kulcsszavak, amelyekkel beindítható a fiatalok fantáziája. – Az egyik mindenképpen a Próbáld meg! felhívás. Ne ülj tétlenül, ha ötleted, elképzelésed van, gyere, és mondd el. Ha nincs, akkor gyere hozzánk ihletért. A másik az, hogy ne próbálkozz egyedül. Gyűjts magad köré barátokat, ismerősöket, iskolatársakat, őket is aktivizáld. Azt tapasztaltuk, akár üzleti ötlet kapcsán, a csapatmunka sokkal nagyobb túlélési esélyt biztosít, hisz a tagok bátorítják, támogatják egymást – jegyezte meg Farkas András.

A szakember a sajtó értésére adta: valójában lendület- és ötletmenedzsmenttel foglalkoznak, a „kolozsvári buborékban” a környezet sokrétűen stimulálja a fiatalokat, feladatuk ezek mederbe terelése és kiteljesítése.

Farkas Paula, a Magyar Ifjúsági Központ programkoordinátora arról számolt be az újságíróknak, hogy tavaly elsősorban a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben, az úgynevezett énmárkázásban nyújtottak segítséget a fiataloknak, de szakemberek bevonásával jogi előadásokat is tartottak. – Táborokat, vezetőképzést szerveztünk, igyekszünk több megoldással is felkelteni a fiatalok figyelmét – mondta.

Danguly Csongor pénzügyi szakértő, a kolozsvári RMKT alelnöke többek között az F2F (Fiatalok a fiatalokért) első vállalkozói mentorprogramjában vállalt szerepet. A Pertient Business Solutions alapítója elmondta: öröm volt megtapasztalni, mennyi kreativitás és ötlet rejlik a fiatalokban.

(Borítókép: Facebook)