Közönségdíjat is átadnak az idei Oscar-gálán

Közönségdíjat is átadnak az idei Oscar-gálán
Ha esetleg hiányolnánk valamelyik kedvencünket az idei Oscar-jelöltek közül, akkor itt a lehetőség, hangot adhatunk véleményünknek: idén ugyanis bárki szavazhat az általa legjobbnak vélt 2021-es filmre, függetlenül attól, hogy az illető alkotás szerepel-e a hivatalos jelöltlistán vagy sem – írja a Variety.

A közönségnek két lehetősége van leadni a szavazatát kedvencére: Twitteren a film címének bejegyzésével és az #OscarsFanFavorite, #Sweepstakes hashtagekkel voksolhat, továbbá kinyilváníthatja véleményét az amerikai filmakadémia hivatalos weboldalán is, de ez utóbbi funkció nem érhető el minden országban (geokódolt), így Romániából csak a Twitteres szavazás lehetséges. Minden felhasználó legfeljebb húsz alkalommal szavazhat naponta.

A március 3-ig legtöbb közönségszavazatot összegyűjtő filmet a hagyományos kategóriák nyerteseivel együtt díjazzák a március 27-i Oscar-gálán, három szerencsés Twitter-szavazó pedig ingyenesen vehet részt a jövő évi díjátadón, ráadásul egy-egy szobrot is átadhatnak majd a nyerteseknek.

Az akadémia és a Twitter ezzel egy időben közös versenyt is indít amerikai filmrajongók számára, akik szintén március 3-ig szavazhatnak 2021 legemlékezetesebb filmes pillanatára. A nyertes filmrészleteket levetítik az Oscar-gálán, öt szavazó pedig egy éven át ingyen mozizhat egy általa kiválasztott filmszínházban, streaming-bérletet és az akadémiai múzeumból származó relikviákat kap ajándékba.

Az akadémia már korábban is előállt hasonló, közönséget megmozgató kezdeményezéssel: 2019-ben létrehozták a legnépszerűbb filmes díjat, de a kritikusok és az akadémiai tagok erős kritikája miatt gyorsan meg is szüntették. A mostani próbálkozás válasz lehet a rajongók felháborodására annak kapcsán, hogy az 1,7 milliárd dolláros mozibevételt elkönyvelő és jelentős közönségsikert arató új Pókember-film (Pókember: Nincs hazaút) nem került be a legjobb film kategória esélyesei közé, mindössze egy, a vizuális effektusok kategóriában jelölték Oscar-díjra.