A színpad és a mozivászon párhuzamának apropóján Tompa Gábor úgy fogalmazott: Janovics Jenő nem csupán a filmgyártásban volt úttörő, hanem a színház és a film kapcsolatának kérdését tekintve is abban a korban, amikor sokan attól féltek, a filmművészet olyan konkurense lesz a színháznak, hogy akár képes lesz meg is szűntetni azt. Ezt cáfolva Janovics az elsők között alkalmazta a filmrészletek vetítésének technikáját a színházi előadásokban. „Bátorságáért, a kolozsvári színház megújítására tett fáradtságos munkájáért rengeteg bírálója akadt, azért is támadták, mert mozit nyitott a városban” – fogalmazott Tompa Gábor, hozzátéve: Janovics Jenő a huszadik század legjelentősebb kolozsvári színidirektora, aki – talán egyetlenként – egész vagyonát a színházra és a filmgyártásra fordította, sok minden teljesen a saját pénzén valósult meg a városban.
Honnan a Janovics-kutatás?
A színházigazgató azon kérdésére válaszolva, hogy a beszélgetés meghívottjait mi fordította a Janovics-életmű, a Janovics-jelenség kutatása felé, Salat Zakariás Erzsébet elmondta, amikor 1990-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára lett, a könyvtár anyaga is az ő kezelése alá került. Rendezgetve az anyagot arra lett figyelmes, hogy van egy időszak a színház történetében, amelyhez kiemelten sok dokumentum-jellegű anyag fűződik: az összegyűjtött, évszámmal ellátott kritikák, eseményplakátok, részletes előadásnaplók, színekkel jelölt kiszálláskönyvek és egyéb fontos iratok Janovics Jenő igazgatása alatt készültek, jelentős mértékben dokumentálttá téve a kolozsvári színház azon időszakát. „Világos volt, hogy újszerű, sokkal odafigyelőbb igazgatás zajlott, erőfeszítéseket téve arra, hogy megmaradjon a korszak lábnyoma a színháztörténetben” – fogalmazott Salat Zakariás Erzsébet.
Az esemény résztvevői balról jobbra: Tompa Gábor, Salat Zakariás Erzsébet, Bartha Katalin Ágnes, Ferenczi Szilárd és Zágoni Bálint. Fotó: Vakarcs Loránd
Ferenczi Szilárd elmondta: Zágoni Bálint hatására csöppent bele ebbe a világba, végül pedig Janovics Jenő közéleti szerepének és problémás, botrányos életpillanatainak kutatása során sikerült közelebb kerülnie a színházi és filmes szakemberhez, valamint magához a személyiséghez. Zágoni Bálint úgy fogalmazott, Janovics filmes tevékenységével még az egyetem filmtörténet óráin ismerkedett meg, ekkor szembesült azzal, milyen érdekes és ellentmondásos jelenség volt az általa létrehozott kolozsvári filmstúdió. Olyan nevekkel találkozhatunk a stúdió történetében, mint Kertész Mihály, Korda Sándor, Blaha Lujza, Jászai Mari, valamint fiatal sztárok, akiket gyakorlatilag Janovics indított el a pályán, illetve olyan filmek készültek ott, amelyeket Európa-szerte vetítettek a mozik – részletezte Zágoni Bálint. Kiemelte: ezekkel az információkkal szemben számos részletet homály fedett a stúdió tevékenységével kapcsolatban, hiszen az sem ismeretes, pontosan hány film készült ott, sokáig pedig magáról az épületről is alig lehetett fényképet találni. „Ez indított el abban, hogy elkezdjek én is kutakodni” – fogalmazott.
Tompa Gábor hozzáfűzte, Janovics Jenő folyamatosan „a nemzetközi művészi, színházi élet pulzusán tartotta a kezét”: rendkívül fontos volt a nyitása, hogy egyrészt színre és filmre vitte a magyar irodalom műveit, majd ezeket nemzetközi közönségnek is megmutatta, másrészt pedig nemzetközi műveket is beépített kolozsvári filmes és színházi tevékenységébe – utóbbiban többek között Shakespeare-ciklust, görög-ciklust, Molière-ciklust is indított.
Nyitottság, széles spektrumú tájékozottság
A folytatásban Bartha Katalin Ágnes ismertette a Kollarik Tamás és Zágoni Bálint által szerkesztett Janovics Jenő – Egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színpadtól a mozivászonig című kötetet, majd célzott kérdéseket tett fel a könyv jelenlévő tanulmányíróinak.
Salat Zakariás Erzsébet elmondta: Janovics Jenő mindig tájékozódott – ezt műsorpolitikája is bizonyította –, folyamatosan figyelemmel kísérte a színházi és filmes világ mozgásait, kezdő színészként, rendezőként az egyik korabeli kolozsvári hetilapban pedig sorozatot is indított, amelyben különös aprólékossággal mutatott be kolozsvári, budapesti és külföldi művészeket. „A kezdetektől nyitottság és széles spektrumú, nagyívű tájékozottság jellemezte művészi habitusát” – fogalmazott a meghívott. 1911–1912-ben vitte színpadra első jelentős magyar ciklusát, amelynek részeként 27 drámát mutattak be keletkezésük szempontjából időrendi sorrendben: ekkor történt meg a nagy áttörés a kolozsvári közönség felé, egyre népszerűbbé és elismertebbé téve Janovics munkásságát, amelynek ívét később már politikai, társadalmi körülmények diktálták – fejtette ki Salat Zakariás Erzsébet. „A magyar ciklussal azt igazolta, mennyire otthon van a magyar kultúrában. (…) Az évad végén úgy tűnt, ez volt az a siker, amely Janovicsot konszolidálta Kolozsvár magyar közönségének körében” – tette hozzá a színházkutató.
Fotó forrása: Facebook/Kolozsvári Állami Magyar Színház
Konok, kitartó, következetes, nagy munkabírású ember, akinek a színház vezetésében világosan látható koncepciója, célja volt – így jellemezte Janovics Jenőt a későbbiekben Salat Zakariás Erzsébet, majd Polonyi Albert szavait idézte: „Aki ismeri Janovics színigazgatói működését, az nem irigyelheti sorsát. Azok közé az emberek közé tartozik, akiknek ellensége van bőven, tehát nem mindennapi ember. Vasfejű és vaskezű, aki csak egy szót ismer: akarom. Jelszava: mindenki dolgozzék úgy, ahogy én dolgozom – de ez nemcsak üres jelszó nála, hanem igazi valóság. Próbálni, rendezni, beküldött darabokat áttanulmányozni, vezetni a színház anyagi ügyeit, az iroda minden levelezéseit, szerződni tagokkal, szerzőkkel, vendégekkel, ügynökökkel, bérlőkkel, cégekkel, közben képes szerepeket betanulni, játszani – ebbe bele is őrülhet az ember és ezt dr. Janovics Jenő mind maga csinálja. Itt látszik meg a nagy ember nem mindennapi energiája.” Salat Zakariás Erzsébet hozzáfűzte: Janovics a mindennapok szintjén vitte a színházigazgatói tennivalókat, amellett pedig rendezéseiben és a színház műsorkoncepciójának kidolgozásában is mindig kiváló volt. Modern szemléletű rendezéseit és átgondolt, kidolgozott színészi alakításait nagyon sokan dicsérték, ugyanakkor nagyon sokan bírálták is, de egyben tekintve rá ezekre a kritikákra, a pozitívum van túlsúlyban – jegyezte meg a meghívott.
Ferenczi Szilárd szokatlan szeleteket osztott meg a résztvevőkkel Janovics életéből: egy alkalommal pénzhamisítás kapcsán került bajba Velencében – egy éjszakát fogházban is töltött –, Kolozsváron a Polgári Radikális Párt helyi vezetője, majd főkormánybiztos és közművelődési megbízott lett, vádolták szerzői jogokkal váló visszaéléssel, rendszeresen került konfliktusba más színházigazgatókkal és a sajtóval is. A Sárga csikó 1913-as forgatása során a Szamosba fulladt a 18 éves segédszínész, Imre Erzsi – ekkor gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával helyezték vád alá Janovicsot, de végül felmentették – mesélte el Ferenczi Szilárd. A kötet szerzője elmondta: mivel Janovics Jenő Poór Lilivel kötött házassága gyermektelen volt, így a színházi és moziszakember „gyermekei” gyakorlatilag az általa létrehozott előadások, filmek és projektek voltak – ezekbe fektette minden pénzét és idejét.
Janovics, mint úttörő és útmutató
A folytatásban Zágoni Bálint elmondta a Janovics Jenő által működtetett kolozsvári filmstúdió 1913 és 1918 között volt aktív. Ez idő alatt Janovics viszonylag ritkán nyilatkozott elképzeléseiről, de fennmaradt az egyik korabeli filmes szaklap 1915-ös interjúja, amelyben elmondja: irodalmi alapokra építve, főleg drámairodalmi műveket filmre alkalmazva lehetne megvalósítani és működtetni a független, önálló magyar filmgyártást. „Ilyen szempontból következetességet tanúsított, hiszen az első Kolozsváron készült film, a Sárga csikó népszínmű volt, (…) az első teljesen önálló Janovics-film pedig a Bánk bán, majd ezt a Tetemre hívás című ballada-feldolgozás követte, de kísérletezett Petőfi-versek megfilmesítésével is” – tette hozzá a kötet szerkesztője.
Pillanat az eseményről. Fotó: Vakarcs Loránd
Az 1910-es évek elején a magyar filmgyártás dinamikusan fejlődő iparággá vált: az első egészestés film 1912-ben jelent meg, a rákövetkező években még csupán három-négy alkotás látott napvilágot, de 1917–1918-ban már évi száz film készült el – részletezte Zágoni Bálint, hozzátéve: az utat, amelyet Janovics megmutatott, nemsokára számos filmes vállalkozó kezdte el követni, sorra készültek az irodalmi adaptációk. „Janovics próbálta megtalálni az arany középutat az irodalmi művek alapján készült filmekkel való kísérletezés, a presztízsfilmek és a szélesebb közönséget megszólító, könnyedebb alkotások készítése között” – állapította meg a meghívott, ehhez hozzáfűzve pedig Tompa Gábor elmondta: Janovics az európai filmgyártás palettáján egyedülálló volt az irodalmi indíttatású filmek készítésének szempontjából.
Zágoni Bálint a folytatásban megjegyezte: Janovics Jenő úgy tudott a magyar filmgyártás úttörője lenni, hogy közben mindvégig színházi szakemberként határozta meg magát, a filmkészítés pedig inkább csak kitérő, kaland volt számára.
Zárásként Tompa Gábor elmondta: „Úgy emlékezzünk Janovics Jenőre, mint igazi európaira: egy percig sem adta fel a sajátos erdélyi magyar értékeket, de közben mindig figyelt arra, mi történik a világban. Valamilyen módon a filmet és a színházat is a közeledés, a testvériség jelképének, a kultúrák közötti híd lehetőségének tekintette” – fogalmazott, hozzátéve: Harag György volt az, akinek a gondolkodásmódját Janovics Jenőjéhez lehetett hasonlítani az állandó megújulás és a nemzetköziségre való törekvés terén.
Az esemény Zágoni Bálint Az elveszett kolozsvári Bánk bán című dokumentumfilmjének vetítésével folytatódott, majd utolsó mozzanatként Janovics öröksége előtt tisztelegve Tompa Gábor koszorút helyezett el a színház emeleti előcsarnokában lévő, Benczédi Sándor által készített Janovics Jenő-szobornál.
Borítóképen a Janovics Jenő – Egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színpadtól a mozivászonig című könyv. Fotó: Vakarcs Loránd
