Iohannis: kiemelt cél a hadsereg és a haditengerészet modernizációja
Vissza

Iohannis: kiemelt cél a hadsereg és a haditengerészet modernizációja

A haditengerészet és a hadsereg – jelenleg is zajló – korszerűsítése kiemelt cél, és Románia jövőre a GDP 2 százalékáról a 2,5 százalékára fogja emelni védelmi kiadásait – jelentette ki hétfőn, a román tengerészet napján, Konstancán tartott ünnepségen Klaus Iohannis államfő.

Beszédében az államelnök köszönetet mondott a szövetséges NATO-államoknak a Romániában állomásoztatott katonáikért. Hangsúlyozta, hogy az euro-atlanti biztonság szempontjából Fekete-tenger stratégiai fontosságú térség, amint ezt a több mint ötezer NATO-katona jelenléte is bizonyítja.

Iohannis nyomatékosította, hogy Románia végre fogja hajtani a madridi NATO-csúcson elfogadott határozatokat, és szövetségeseivel együtt hosszú távon erősíteni fogja a NATO elrettentő és védelmi pozícióját a fekete-tengeri térségben. Hozzátette, hogy Románia továbbra is a „regionális stabilitás pillére marad” a térségben. „Néhány hónap alatt Románia a NATO-t jellemző egység, szolidaritás és kohézió szimbólumává vált”, húzta alá az államelnök.

Ígérete szerint a jövőre megemelt védelmi költségvetésből a többletösszeget a román hadsereg – beleértve a haditengerészeti erőket – korszerűsítésére, a katonák kiképzésére fordítják. „A cél az, hogy hatékonyabb, a szövetséges erőkkel megfelelő együttműködésre képes hadsereggel rendelkezzünk, amely képes biztosítani az ország védelmét és hozzájárulni a NATO-tagállamok kollektív védeleméhez” – jelentette ki Iohannis. Tisztelettel adózott a tengerészeknek, akik a román hadihajókon életüket adták a hazájukért. Mint kifejtette, tengerésznek lenni „több mint munka: ez egy életstílus”, amely sok áldozattal, de számtalan sikerélménnyel és eredménnyel is jár.

Ünnepi beszéde után Klaus Iohannis meglátogatta a Mircea nevű kiképzőhajót. Az eseményen részt vett Nicolae Ciucă miniszterelnök, Vasile Dîncu védelmi miniszter és a szenátus ügyvivő elnöke, Alina Gorghiu is. 

Nicolae Ciucă arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a NATO-nak és az Európai Uniónak tett vállalásoknak megfelelően, illetve az új biztonsági kihívásokra való reagálás érdekében felgyorsult a román haditengerészet modernizációja. Iohannishoz hasonlóan kiemelte: a fekete-tengeri régió biztonsága létfontosságú az ország biztonsága szempontjából, és az ukrajnai háború rámutatott arra, hogy Romániának modern, korszerűen felfegyverzett hadseregre van szüksége.

A kormányfő szerint Románia bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani és a stabilitás garanciája lenni a Fekete-tenger és a Földközi-tenger térségben; mint megállapította, a román tengerészeknek köszönhetően Románia lett Ukrajna árukivitelének és - behozatalának a fő támogatója.

„A román haditengerészet a nemzeti érdekeket szolgálva garantálja a határok biztonságát, a folyami és tengeri biztonságot, és hozzájárul a katonai-diplomáciai kapcsolatok fejlesztéséhez a Fekete-tengeren és mindenütt, ahol a román állam geostratégiai érdekei megkívánják” – emelte ki Nicolae Ciucă. A kormány nevében „megbecsüléséről és a teljes támogatásáról” biztosította a tengerészeket. 

Vasile Dîncu védelmi miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy egy év múlva a haditengerészeti erők jobban felszereltek és felkészültebbek lesznek, mint idén.
A tárcavezető megállapította: a fekete-tengeri kijárattal rendelkező Románia számára kiemelten fontos felségvizeinek és kizárólagos gazdasági övezetének védelme az ukrajnai háború közepette. Gratulált a haditengerészeknek a professzionalizmusukért és az elkötelezettségükért, amellyel nap, mint nap teljesítik a küldetéseiket. Biztosította őket arról, hogy a védelmi minisztérium tisztában van a felszereltségük hiányosságaival, amelyeket szándékában áll mielőbb pótolni korszerű, hatékony harci eszközökkel, többek között hordozható rakétakilövő rendszerekkel és multifunkcionális korvettekkel.

FÉLBESZAKÍTOTTÁK TOMISZ ÉRSEKÉNEK MISÉJÉT                                                                                           A konstancai ünnepségen egy kisebb, de igencsak kellemetlen incidens is történt: a szervezők ugyanis egy adott ponton félbeszakították Tomisz érsekének, Teodosie Petrescunak a miséjét, lekapcsolták a hangosítást. A román sajtó beszámolói némileg eltérnek a ceremónia félbeszakításának okát illetően: a hotnews.ro, és a news.ro hírportálok tájékoztatása szerint, ez azért történt, mivel megadták a szót a haditengerészeti erőkért felelős vezérkari főnöknek, Mihai Panaitnak. A Mediafax hírügynökség tudósítása szerint, Klaus Iohannis államfő megérkezése, és fogadása miatt vették el a szót az egyházi elöljárótól. Teodosie érsek mindezek ellenére legalább öt percen keresztül folytatta a misézést, hangosítás nélkül, majd elhagyta a katonai kikötőt. Újságírói kérdésre, hogy megsértődött-e, az egyházi elöljáró azt válaszolta: „Miért sértődtem volna meg? Nem szabad megsértődnöm. Sajnálom azokat, akik így jártak el, mivel Isten előtt felelnek majd.”

EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„Biztosan nevetünk majd Katával, ha ...
VIDEÓ – Tűzijáték a Szent ...
VIDEÓINTERJÚ – Surányi Ildikó: a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ