Hogyan védjük gyermekeinket?
Vissza

Hogyan védjük gyermekeinket?

Vannak dolgok, amiket a gyermekek fizikai és szexuális bántalmazása kapcsán sajnos a társadalom egésze soha nem fog megtanulni. Az egyetlen reményünk realista szemlélettel csak az lehet, hogy azért mégis egyre többen értik meg, mi történik ilyenkor, mi a teendő, hogyan védhetjük meg azokat, akik önmagukat nem tudják megvédeni.

Az áldozatok legtöbbje nem fogja szóvá tenni azt, ami történik vele. Iszonyú szégyent érez valamiért, amit nem ő tett, hanem amit vele követtek el. A szexuálisan bántalmazott lemoshatatlanul mocskosnak, szégyellnivalónak érzi magát. Káin bélyegével a lelkén jár-kel, bujkál az emberek szeme elől. A fizikailag bántalmazott csalhatatlanul tudja: ő ezt megérdemli, ő rossz, szerethetetlen.

Amikor ilyen tragédia történik, szinte kizárható, hogy egyetlen egy felelősről beszélhetünk. Szomszédok hallják a vert gyerek sikoltozását. Tanárok, orvosok látják a nyomokat – akár otthon, akár intézményben történik a bántalmazás. Iskolában látszik a gyerek viselkedésén, hogy valami nincs rendben, valami mélyen belül összetört. Kollégák, barátok, ismerősök, osztálytársak, bentlakótársak körében elindul a suttogás. És sokszor csak egyetlen felnőtt kellene, hogy ne azt gondolja: nem az én kölyköm, nem az én dolgom, miért avatkozzak be, még a végén én járom meg!

És ha nagy ritkán a gyermek áttöri a hallgatás falát, hazugnak nevezik, olyannak, aki kitalálja, aki bemocskolja azt a rendes becsületest, a jó hírnevűt. Színes a fantáziája, rosszcsont kölyök! Nagyon ritka az a felnőtt, aki ilyen helyzetben hisz a gyermeknek s ez a legnagyobb baj.

Larry Nassar egykor a világ legelismertebb sportorvosi szaktekintélye volt. Az amerikai olimpiai tornacsapat orvosa, igazi csodatevő. Ráadásul a világ legrendesebb embere, szerencsésnek tartotta magát mindenki, aki ismerhette, akivel foglalkozott, akit gyógyított. A Michigan Állami Egyetemen a rendelőjének a fala tele volt a legnagyobb olimpiai bajnokok autogrammos fényképeivel, mindegyiken hálás üzenet. Tudott nagyon közvetlen, humoros, személyes, bizalomgerjesztő lenni, a hozzá járó gyerekek, tinédzserek inkább atyai bizalmas barátot láttak benne. Sokszor pénzt sem fogadott el. És mégis ő minden idők egyik legtöbb áldozatot követelő, leghírhedtebb pedofilja. Amikor végre lebukott, az egyetem, a sportszövetségek, a társadalom java része mellette állt, vádlóit hazug botrányhősöknek nevezte, akik így akarnak pénzt kicsikarni belőle, porba rántva ennek a nagyszerű embernek a becsületét. Aztán megtaláltak a számítógépén tizenhétezer (!) gyermekkel való fajtalankodást ábrázoló fényképeit. Ezért kapott a szövetségi bírótól hatvan év börtönt (később a molesztálásokért további több mint kétszáz évet, élve nem hagyja el a zárkát soha). Az egyetem, a szövetségek, a társadalom még a lebukás után is sokáig neki hitt. Aztán egy Rachael Denhollander nevű áldozata elindította a lavinát: heteken belül több száz fiatal lány, gyermek (néhányan azóta felnőtt, családos emberek) tett vallomást ellene. A barátság, a bizalom, a közvetlenség, a csodálatra méltó jóság mind álca volt. A per során több mint százhatvanan vallottak ellene, ami a statisztikák alapján (nagyjából háromból egy áldozat szokta felvállalni, ami vele történt) azt jelenti, hogy három évtized alatt ötszáznál több gyermeket molesztált. A legkisebb hatéves volt. A vallomások könnyfakasztóak, felkavarók, nem gyenge idegzetűeknek valók. Mégis azt mondom, minden felelős szülő végig kellene, hogy nézze azokat. Én egy kislány apjaként megtettem és rengeteget tanultam belőlük.

A legmegrázóbb számomra az volt, ahogyan leírták őt: inkább barát, mint orvos, bizalomgerjesztő jóságos ember, tele bölcs tanácsokkal. Én ilyen tanár igyekeztem lenni, és rájöttem: diákjaim nem tudtak volna különbséget tenni e tekintetben köztem és Nassar között. Ez félelmetes. Nassar útját tragédiák, szétzúzott életek, két öngyilkosság és számos szétesett család kísérte. A kilencvenes évek közepétől kezdve több gyerek is jelezte szüleinek, edzőknek, hivatalosságoknak, mi történt vele. Egyetlen alkalommal sem hittek nekik. Elhallgattatták, megfenyegették őket, volt, akit kényszerítettek, hogy kérjen a szörnyetegtől bocsánatot.

Értsük meg jól: a zaklató, a bántalmazó a legritkább esetben a hülye filmekből és ízléstelen anekdotákból ismert rossz kinézetű, láthatóan perverz „cukros bácsi”. Az esetek nyolcvan százalékában az áldozat jól ismeri az elkövetőt, harminc százalékában pedig az illető családtag! Az az ember, akiről soha nem gondolnánk, akiről nem tudjuk elhinni, aki nem lenne képes ilyesmire, hiszen évtizedek óta ismerjük, jó barát, rokon stb.

Ezért kell megtanulni odafigyelni a jelekre és ezért kell félretennünk minden előítéletet, ha gyermekeink megszólalnak. Mindegy, kit illet a vád! Nagyon fontos: teremtsünk olyan viszonyt, amelyben gyermekeink tudják: bármikor bármit elmondhatnak nekünk. Nem a szabados és korlátok nélküli nevelést javaslom, hanem azt, amelyben félelemnek nincs helye, amelyben az őszinteséget soha sehogyan nem büntetik, bármiről, bárkiről légyen szó.

Tájainkon újra gyermekbántalmazástól hangos a közélet és vádak, gyanúk röpködnek szerteszét. Felelősség van bőven, és mint fennebb írtam, az nem korlátozódik egyetlen emberre. Baj van az intézményekkel, baj van az erdélyi s általában a kelet európai társadalomra jellemző hallgatással, félrefordulással, a nevelési elvekkel. Baj van Böjte atyával, aki – erről videofelvétel tanúskodik – prédikációban dicsekszik azzal, hogy egy fiatalembert nyakon vágott. Nem állítom, hogy tudott a most napfényre került esetről, de azt sem tudom ezek után állítani, hogy amennyiben tudott volna, biztosan tett volna valamit. Az Ószövetség egyértelműen a vesszőt ajánlja gyereknevelési eszközként, és bár a legtöbb egyház hivatalosan elítéli a bántalmazást, attól még túl sok helyen tűrik el, hallgatnak róla, vagy csendben helyeslik. Böjte atya gólyás fényképpel és Teréz anyás idézettel megspékelt üzenetet tett közzé. Ha jóindulatú vagyok, akkor is buta és naiv cselekedet. Hol van a megrendülés, az őszinte, személyes hang, az odafordulás, az alázat, a gyógyítás, jóvátétel szándéka?

És ez egybevág az itteni társadalom gondolkodásával. „Egy pofon olykor nem árt.” „Engem is vertek, rendes ember lett belőlem”. Az utóbbinak rossz hírem van: olyan ember lett belőle, aki helyesli egy védtelen, kisebb, gyengébb ember bántalmazását s ezt én rendesnek nem nevezném. Soha el nem felejtem egy így nevelt gyermek vallomását. Azt írta: olyankor eltűnt édesanyám arcáról a jóság. Tudom, hogy balesetek történnek, az ember szülői szerepben, tanári szerepben, nevelői szerepben se lehet tökéletes, de azt is tudom, hogy a hirtelen felindulásból adott pofont – bár az sem helyes - sokkal könnyebben megemészti a gyerek, mint a kitervelt, módszeres bántalmazást.

Nem vagyok optimista. Egy olyan társadalomban, amelyben a szexuális neveléstől féltik a gyerekeket, amelyben a testükkel, nemi életükkel kapcsolatos kritikus kérdéseket, önmaguk és mások megvédéshez szükséges információk elsajátítását szakemberek nem tehetik, nem lehetek optimista. Merthogy az állítólag a szülők dolga, akkor is, ha a legtöbb romániai szülő – meg merem kockáztatni a kijelentést – nagyon rosszul informált és fényévekre le van maradva az ezzel kapcsolatos tudást illetően, ráadásul rettenetesen naiv. A felmérések szerint egy átlagos gyermek tizenegy éves korában néz először pornót. „Ja, hát az enyém biztos nem!” De igen, az öné is kedves olvasó. Ha nem a saját telefonján, a barátén, az osztálytársén. Abban a korban ki se nagyon bújhat ebből, ha az egész osztály azon szórakozik, neki is muszáj, nem lehet ő a különc, azért kirekesztés jár.

Nagyon realistáknak kellene lennünk és saját gyermekeink legjobban felfogott érdekében hagyjuk már a fenébe a sok hülye ideológiát, amely mindenre, ami tény, ami igazolt, tudományos és bizonyított, ráhúzna valami borzasztó politikai köntöst s a legjobb szándékok mögött is sötét erőket lát és láttat. Az aktuálpolitika az egyházak zömének támogatásával abba az irányba mozgatja a társadalmat. Én ezzel az ellenszéllel nem sokat tehetek. De talán egy szülőt, egy tanárt, egy papot, egy orvost, edzőt stb. meggyőzhetek, elgondolkodtathatok. Mennyit számít mindez?

Egy régi történet szerint egy kisfiú a tengerparton sétálva a homokra vetődött tengeri csillagokat szedegette fel s dobta vissza a vízbe. Egy arra járó férfi kinevette: csak nem gondolod, hogy a sok ezer tengeri csillagot mind visszadobhatod, mégis, mennyit ér, amit teszel? A kisfiú felkapott egy állatot, bedobta a vízbe majd utána mutatott: ennek az egynek mindent.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kígyóminta, szárnyas angyal: 150 éves ...
László Gyula, a 20. századi polihisztor ...
Mely európai országokban volt a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ