Helikopterszerencsétlenségben meghalt az ukrán belügyminiszter

Helikopterszerencsétlenségben meghalt az ukrán belügyminiszter
Tizennyolc ember meghalt, köztük Ukrajna belügyminisztere, Denisz Monasztirszkij, miután lezuhant az őt is szállító helikopter egy óvoda mellett Kijev külvárosában. A helikopteren utazó nyolc másik utas között volt Jevhenyij Jenyin belügyminiszter-helyettes és Jurij Lubkovics államtitkár is, akik szintén szintén meghaltak – írta a BBC.

Mariana Reva, a rendőrség szóvivője megerősítette, hogy kilenc ember volt a lezuhant helikopter fedélzetén. Olekszij Kuleba, a kijevi régió kormányzója a Telegramon közölte, az áldozatok között három gyerek is van. A baleset után robbanás történt, a területen hatalmas tűz ütött ki. Azt írta: „Eddig 29 sebesültről, köztük 15 gyerekről tudunk” .A baleset idején sötét és ködös volt az idő. Az első jelentések szerint a helikopter az óvodának csapódott, mielőtt egy lakóépület közelében lezuhant.A jármű roncsai az égő épület előtt hevertek, az óvodából kiköltöztették a gyerekeket és a személyzetet.
Jurij Ignat, a légierő parancsnokságának szóvivője egy tévéadásban elmondta, hogy a Brovariban lezuhant helikopter az állami katasztrófavédelmi szolgálathoz tartozott.
Denisz Smihal miniszterelnök azt írta a Telegramon, hogy azonnal létrehoznak egy különleges nyomozócsoportot, amely a baleset körülményeit vizsgálja majd.Volodimr Zelenszkij „szörnyű tragédiának” nevezte a ma reggeli helikopterbalesetet.Az ukrán elnök Telegram-csatornáján a következőket írta: „Ma szörnyű tragédia történt Brovariban. Lezuhant az állami mentőszolgálat helikoptere, a baleset helyszínén pedig tűz ütött ki.”„Utasítottam a biztonsági szolgálatot, hogy a nemzeti rendőrséggel és más felhatalmazott szervekkel együttműködve derítsék fel a történtek összes körülményét. Minden szolgálat a tragédia helyszínén dolgozik” – fogalmazott Zelenszkij.Majd így zárta bejegyzését: „Részvétem az áldozatok családtagjainak és barátainak. (…) Nyugodjanak békében mindazok, akik életüket vesztették ezen a sötét reggelen.”Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke a szerencsétlenség hírére reagálva megrendülését fejezte ki. „Osztozunk Ukrajna és az áldozatok családjainak gyászában, Denisz Monasztirszkij az Európai Unió nagy barátja volt” – írta a belga politikus a Twitteren.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol