Gyerektömegeket vonzott a legokiállítás

Gyerektömegeket vonzott a legokiállítás
Már a kiállítás első napján, pénteken nagy érdeklődés övezte a Brickenburg Egyesület és az Erdélyi Néprajzi Múzeum legotárlatának téli kiadását a múzeum Unió/Memorandumului utca 21. szám alatti székhelyén. Ezúttal nemcsak az egyesület tagjai által már kirakott legoépítmények nyűgözték le a kisebbeket és kísérőiket, hanem annak lehetősége is, hogy a helyszínen saját játékot is építhettek. De az is újdonságnak számított, hogy számítógépes vezérlésű legorajzgép, Nintendo játékot is kipróbálhattak. És bár idén sem hiányoztak a táj- és épületábrázolások, vonatok és babaházak, vasútvonal köré épített város, számunkra mégis csak a Szent Mihály templom legoábrázolása tűnt a legérdekesebbnek, még ha a maketten szerepelnek a felújítás során kivágott fák is. A tárlat, amely ötlejes belépőjeggyel látogatható, szombaton 10-18 óra között, vasárnap pedig 10-17 óra között várja az érdeklődőket.