Kisjátékfilmeket és animációkat vár a 7. Filmgalopp

Kisjátékfilmeket és animációkat vár a 7. Filmgalopp
Augusztus elejéig lehet jelentkezni a 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjába, a szervezők idén fikciós rövidfilmeket várnak az erdélyi alkotóktól.

Az idén hetedik kiadásához érkezett Filmgalopp célja ezúttal is fiatal, erdélyi magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt, valamint elbírálása szakmai zsűri által. A megmérettetés évente műfajt vált: tavaly dokumentumfilmek versenyeztek a fesztiválon, idén pedig fikciós alkotásokat lehet nevezni.

A Filmgalopp idei versenyében indulhatnak bármilyen témájú és technikájú kisjátékfilmek, kísérleti vagy animációs alkotások, amelyek 2020. január 1-je óta készültek el, stábjaik kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer) pedig nagyrészt erdélyi alkotók. Fontos szempont az is, hogy a filmek javarészt erdélyi helyszíneken készüljenek és nagyrészt vagy teljes egészében magyar nyelven szólaljanak meg – írják a felhívásban.

A nevezés határideje augusztus 7., a versenybe beválogatott filmek listája szeptember 1-jén válik nyilvánossá. A versenyfilmeket levetítik a 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle helyszínein, október 5. és 8. között. A díjak sorsáról a szakmai zsűri és a közönség dönt, a díjkiosztó pedig a fesztivál záróünnepségén, október 8-án lesz Kolozsváron.

Legutóbb 2020-ban, a 20. Filmtettfeszten versenyeztek kisjátékfilmek, ekkor a szekció fődíját Incze Kata Csendet kérünk, valamint Sós Timothy és Nagy Márton Szabad Románia című filmje kapta megosztva. A tavalyi dokumentumfilmes versenyt László Barna Isteni kéz című portréfilmje nyerte.

A versenyszabályzat és a nevezési űrlap a filmtettfeszt.ro weboldalon található.